Schwanstein

Eugen
Alig hogy elhelyezkedtünk az azstalnál , megjelent egy pincér hogy felvegye a rendelésünket. Rövid gondolkodás után mindketten megmonduk mit szereténk. Akikor a viszonylag fiatal lány odébb állt, visszanéztem Lysanderre és elmosolyodtam.
-Milyen olt az edzés? - kérdeztm meg tőle. Nem is nagyon beszélgettünk mióta elindultunk a sulitól.

Lysander
- Jó...Vagyis nem volt semmi érdekes. Foerster a fejébe vette, hogy gyilkos edzésterv kell a győzelemhez, és szerzett egy sípot is, amivel most nagyon idegesítő... - mondtam megtalálva a hangom, kicsit fáradtan, még mindig másfelé járt az agyam. A rózsa, amit az előbb kaptam a fiútól, a tányérom mellett állt egy pohár vízben, de nem tudtam ránézni. Vagyis inkább csak nem tudtam, hova nézzek, hogy ne piruljak el. A virág és Eugen kilőve...

Eugen
Kicsit elmosolyodtam ahogy elképzeltem a grünwaldos csapat kapitányát ahogy síppal repül fel-le a pályán és igyekszik "ösztönözni a többieket" . 
-Akkor érdekes lehet a helyzet ... kíváncsi vagyok, mennyire fog használni ez az újfajta felkészülés - mondtam Lysandernek. Közben végig őt figyeltem. Kicsit zavart hogy nem néz rám, de egyelőre nem tettem szóvá.

Lysander
- Fogalmam sincs. Minden esetre elég idegesítő - vallottam be egy röpke mosollyal. Eugenre néztem, de mikor éreztem, hogy kezdek elpirulni, elkaptam a tekintetem róla.

Eugen
-Elhiszem ... - mosolyogtam vissza a fiúra. Amikor ismét elfordította a fejét, én tovább néztem őt, de egy ideig nem szóltam semmit. Nem tudtam mit mondjak neki. Vagyis inkább csak azt nem, hogy vezessem fel a témát ...
-Tudod ... Jana elmesélt mindent ... hogy mi volt a múltkor. Tudod, amíg ... nem voltam teljesen önmagam - kezdtem neki végül.

Lysander
Remek. Direkt arra gyúr, hogy az arcom passzoljon a hülye virágához?
- Öhm...Ühüm... - motyogtam. Eszembe jutott, hogy viselkedtem akkor, és kezdtem nagyon zavarba jönni. Miért kell Janának ilyesmiről beszélnie? - Na és miket mesélt? - kérdeztem a tőlem telő lehető legnemtörődömebb hangon.

Eugen
-Azt mondta ... eléggé aggódtál. - próbáltam megfogalmazni a lehető legkevésbé zavarbaejtőbb módon a dolgot - És azt is elmesélte milyen szorgalmasan kutattál a megoldás után. Az sem zavart hogy össze kellett dolgoznod velük ... - tettem hozzá. Közben végig Lysandert figyeltem.

Lysander
- Nos, azért azt nem mondanám, hogy nem zavart... - motyogtam. Próbáltam inkább mérges lenni, mint hogy kínosan érezzem magam, de a kettő nagyon egyszerre jött sajnos. Egyszerre jöttem zavarba attól, ahogy a fiú ezeket mondta, és akartam megátkozni Janát, hogy többé ne tudjon ilyeneket mesélni.

Eugen
-Mindegy. Aggódtál értem ... - húztam elégedett mosolyra a szám. Ezt nem tagadhatta le, vagy ha mégis, tudnia kellett hogy nem fogom elhinni.

Lysander
Vállat vontam. A fenébe! Ha a szüleim ezt hallanák... Magamban beleborzongtam. Ez túlságosan nem-Dietrich-szerű volt.
- Ön és közveszélyes voltál, ráadásul nem hagyhattam veszni azt, amit eddig elértem - mondtam, holott teljesen másra gondoltam, de azt nem mondhattam, a büszkeségem miatt.

Eugen
-Ön és közveszélyes, mi? Én nem pont így hallottam .... Szerintem az sokkal inkább zavart hogy abban az állapotomban Steiner sokkal jobban érdekelt mint te. - folytattam, kicsit bekeményítve. Tudtam hogy ne fog tetszeni neki hogy felhozom ezt, de ha nem akar együtt működni akkor kénytelen vagyok más eszközökhöz nyúlni. De akkor is ki fogok belőle húzni egy vallomást, ezt most nem ússza meg.

Lysander
- Természetesen. Épp ezért nem hagyhattam, hogy abban az ízlésficamos állapotodban maradj. Különben is, milyen fényt vetett volna rám, ha utánam képes vagy összeállni Steinerrel... - mondtam félig motyogva-morogva, és még a fiúra is néztem, de inkább szórakozottan játszottam a terítővel.

Eugen
-Dietrich ...Ne ferdíts. Tudom az igazat, teljesen felesleges megjátszanod magad - mondtam neki komolyan -Ne akard hogy ki kelljen mondanom itt ahol mindenki hallja ... Mert tudom mi történt miutàn Lara rajtakapott Steinerrel...

Lysander
Éreztem, hogy kezdek elpirulni, már megint. Mióta lettem ilyen pirulós? Komolyan, mint valami tinilány...
- Nem tudom, mire célzol. Steiner megérdemelte volna azokat az átkokat...

Eugen
-Lysander, pontosan tudod miről beszélek ... És egyáltalán nem az átkozásról - néztem teljesen komolyan a fiúra és próbálta nem felhúzni magam, de nagyon idegesített hogy ennyire képtelen bevallani az érzéseit -Vagy neked olyan természetes hogy egy Dietrich a nyílt folyosón sír? - mondtam ki végül. Reméltem hogy ez már hatásos lesz és elérek vele valamit.

Lysander
Éreztem, hogy az arcom lángra gyúl, de a fiú szemébe néztem. Dühös voltam, amiért Jana ezt is elmesélte. Nem kellett volna neki. Ezt hogy fogom megmagyarázni?
- Nem tudom, Bergmann miért állít ilyesmiket...

Eugen
-Mert igaz - vágtam rá határozottan, Lysander szemébe nézve. Akárhog is próbálkozott, akkor is láttam rajta hogy nagyon is igaz amit hallottam. Különben nem pirult volna így el. Ès a hangjában is volt valami furcsa...

Lysander
- Miért fontos ez? - kiabáltam vissza idegesen. Zavart, hogy erről beszél, zavart, hogy így erőlteti ezt a témát, amit nem akartam, hogy erőltessen.

Eugen
-Mert nem igau hogy képtelen vagy legalább részben felvállalni az érzéseidet! Mondhattad volna már rögtön az elején hogy igen, aggódtál vagy valami ....de nem, mert te vagy Lysander Dietrich és ezért rangodon aluli hogy bevallj ilyesmit a barátodnak . Azért komolyan nem haltál volna bele annyiba hogy "igen" ....! - fakadtam ki mert mert már nem bírtam tovàbb. Nagyon rosszul esett hogy ennyire nem képes érezni valamkt.

Lysander
- Na és ha igen? Ha már itt tartunk, ismerhetnél annyira, hogy tudj ennyit! - mondtam mérgesen. Nem hittem el, hogy ilyeneket vág a fejemhez.

Eugen
-Ismerlek ... Csak mindig elfelejtem mekkora egy görény vagy ... - morogtam karba tett kézzel, elnézve a fiúról. Nagyon mérges voltam és elég megbántott is amiért ilyen volt velem.. Pedig azt hittem hogy egy kicsit megváltozott ...

Lysander
Félrenéztem, a fejemben mérges gondolatok cikáztak. Az egyik felem majd megszakadt, el akartam neki mondani, hogy igaza van, hogy tényleg aggódtam, hogy hiányzott...De a büszkeségem egyszerűen nem hagyta. Nem akartam hülyét csinálni magamból előtte. Nem akartam túl érzelgősnek tűnni. Szomorúan vívódtam, és közben reménykedtem, hogy visszatér a normális arcszínem.

Eugen
Egy ideig a terítőt néztem, majd sértett arccal néztem fel Lysanderre. Pár másodpercig csak figyeltem őt mielőtt megszólaltam.
-Tényleg annyira nehezedre esik néha mondani pár kedves szót amikor csak kettesben vagyunk és nem hallja más?! - kérdeztem tőle morcosan.

Lysander
- Miért nem lehetne hagyni ezt a témát? - kérdeztem, a kezem már szinte remegett a bennem lévő frusztrációtól. Nem néztem a fiúra, nem bírtam volna. Sok volt ez most, hogy mindent egyszerre hozott fel, így, és most belülről feszített.

Eugen
-Mert én szeretlek , te barom, azért! - tört ki belőlem, kicsit hangosabban mint ahogy eddig beszéltem. Csak a következő pillanatban esett le mit mondtam, ekkor elpirulva hajtottam le a fejem. Nem akartam bevallani, de képtelen voltam tovább visszatartani a szavakat. Nem tudtam jogy mit fog reagálni erre a fiú, persze valahol mélyen tudtam hogy neki is hasonlóképp kell éreznie hisz ezért is hoztam fel ezt a témár ...hogy rákényszerítsem hogy elmondja mit érez. Viszont féltem hogy mindent félreértettem ésmég mindig csak a fogadás miatt van velem, tehát most egyszerűen jól kinevet. Hogy miért nem tudom befogni a számat ...?!

Lysander
Mintha egy villám csapott volna belém. Meglepetten, mondhatni hitetlenül tágra nyíltak a szemeim, szóra nyitottam a számat, de nem jött ki hang a torkomon. Nem hittem el, amit hallottam, és hosszú másodpercekbe telt, amire ténylegesen felfogtam a fiú szavait. Lassan felemeltem a fejem, és a szemébe néztem. Láttam az arcán mindent, az érzései mind oda voltak írva, én pedig egy pillanat alatt vörösbe borultam. Kezdett túl hosszúra nyúlni a csönd, de az idő megállni látszott, és nem tűnt föl nekem a hosszú csönd.
- Igen? - jött ki végre egy vékonyka, halk hang a torkomon. A sokktól alig tudtam beszélni.

Eugen
Csak szótlanul vártam hogy végre mondjon valamit. Bármit, csak ne legye már ilyen csend. Nagyon irritált hogy nem kapok reakciót, a fiú meglepett arca bármit jelenthetettm. Amikor meghallottam a hangját már azt hitte hogy végre megkönnyebbülhetek, de csak visszakérdezett. Csalódottan és kicsit zavartan hajtottam le a feem.
-Igen ....szerinted mondtam volna ilyesmit ha nem igaz?! - válaszoltam végül halkan.

Lysander
Nem jutottam szóhoz, képtelen voltam bármit is mondani. Szeret. Tényleg szeret. Számítok neki, fontos vagyok neki, mert szeret! Csak ez visszhangzott a fejemben, és közben örültem, hogy ülök. Teljesen elhagyott minden erőm a megkönnyebbüléstől. El is felejtettem válaszolni a fiúnak, de rákvörös arcom talán árulkodott.

Eugen
Megint nem felelt semmit és ez irtóra zavart. Tudni akartam hogy mit gondol, mit èrez ... Elpirult de ebből nem mertem következtetni. Azt akartam hogy végre mondjon valamit, valami konkrétat, legalább egy fél mondatot amiből le tudok szűrni valamit .... De ne tette. Csak ült ott csendben és bámult maga elé, hosszú perceken keresztül. Felsóhajtottam és lehajtottam a fejem. Nagyon féltem hogy most el fog küldeni a francba, akármelyik pillanatban közölhette velem hogy milyen hülye vahyok amiért képes voltam beleszeretni.

Lysander
- Tudod...Ezt mondhattad volna előbb is... - mondtam nagyon halkan, és aztán a fiúra pislogtam. Még nem mosolyodtam el, de a bennem feltörő megkönnyebbülés szép lassan határtalan örömmé kezdett felszabadulni.

Eugen
Ezen meglepődtem. Már kezdtem kicsit megnyugodni amikor ezt mondta, de inkább nem örültem túlzottan.
-Miért mondtam volna ... ? - kérdeztem, az asztalt nézve, és próbáltam semleges hangszínt megütni.

Lysander
- Akkor egyszerűbb lett volna pár dolog... - mondtam kicsit megdöntve a fejem.

Eugen
-Mint például ...? - néztem fel kérdőn a fiúra. Nem tudtam hogy most mire céloz ezzel.

Lysander
- Például... - Például nem aggódtam volna folyton azon, hogy komolyan gondolod-e a dolgokat. - Nem tudom. De nem éreztem volna magam ilyen hülyén.

Eugen
-Akkor ...örülök hogy ez a kis problémád megoldódott - mondtam , talán egy egészen kicsit gúnyosan de reméltem hogy ez nem hallatszik nagyon -De most én érzem magam nagyon hülyén - tettem hozzá halkan, megint nem nézve a fiúra.

Lysander
Zavartan ránéztem.
- Miért? - kérdeztem, anélkül, hogy gondolkodtam volna.

Eugen
-Szerinted miért? Elszóltam magam, kimondtam de te még egy normális válaszra sem méltattál - feleltem kicsit szomorúan és talán csalódottan. De nen is tudom mit vártam tőle ....hiszen ő még mindig Dietrich.

Lysander
Hirtelen rájöttem, hogy mekkora egy barom vagyok. Igaza van.
- Mert én nem vagyok valami jó ebben - vallottam be halkan, félrenézve. - De azt hiszem, én is szeretlek... - motyogtam.

Eugen
Hatalmasat dobbant a szívem amikor kimondta. Azt hittem, rosszul halloftam, hogy csak a képzeletem játszik velem ....de agtán rá kellett jönnöm hogy ez nem így van. Tényleg azt mondta hogy szeret! Komolyan, igazából, valóban kimondta hogy szeret !  Éreztem hogy elpirulok és most én voltam képtelen megszólalni. Nem mertem elhinni. 
-Tényleg...? - kérdeztem meg végül nagyon halkan. Nem jött ki több hang a torkomon.

Lysander
Bólintottam.
- Mondanám, ha nem így lenne? - kérdeztem halkan.

Eugen
-Ohm ... Igaz ... - motyogtam teljesen elpirulva, még mindig nem nézve fel a fiúra. Aztán kezdtem felfogni hogy mi ks történt most köztünk és lassan valami leírhatatlan boldogság járt át. Legszívesebben odamentem volna a fiúhoz és a karomba kapva megcsókoltam volna , de tekintve hogy hol voltunk inkább visszafogtam magam. Rövid gondolkodás után félénken kinyújtottam a kezem a fiú felé az asztalon keresztül.

Lysander
- Nem is tudtam, hogy ilyen nyálas vagy, 'Berger - mondtam a fiúnak kicsiit rosszallóan mosolyogva, de megfogtam a kezét. Jól esett, hogy így ülhettem vele valahol. Most, hogy mind a ketten tisztáztuk ezt a "szeretlek" dolgot, csak még jobb volt.

Eugen
-Sajnom, de ez van, Dietrich! - mosolyogtam vissza a fiúra miközben ráfogtam a kezére - De ha nem tetszik, még mindig elmehetsz ... - tettem hozzá aztán.

Lysander
- Ha, ha - vigyorogtam a fiúra. Észre se vettem, hogy közbe visszajött a pincérlány a rendeléseinkkel.

Eugen
Egy pillanatra szélesebben elvigyorodtam és megszorítottam a fiú kezét, majd elengedtem hogy a pincérlány letehesse elénk a tányérokat.

Eugen
Mikor a pincér elment, nekiláttunk az evésnek. Nem sokat beszélgettünk közben, és amikor mégis megszólaltunk, valahogy teljesen másról kezdtünk el beszélni mint eddig, egészen elterelődött a szó az előbbi szeretlek-dologról. Azonban éreztem hogy ez a téma még nincs lezárva, csak éppen nem a legalkalmasabb helyen voltunk ahhoz hogy ezt tovább vitassuk. 
Mikor befejeztük az ebédet, nem sokáig maradtunk, fizettünk és már el is hagytuk a fogadót. Odakint kézen fogtam a fiút és széles vigyorral az arcomon indultam el mellette.
-Jut eszembe ... Valami elmaradt a jóelőbb .. - sandítottam le Lysre.

Lysander
Eugenre néztem, egy pillanatig nem tudtam, miről beszél, aztán leesett, és elmosolyodtam.
- És mégis mi? - kérdeztem kicsit húzva a fiú agyát.

Eugen
-A meglepettségtől elfelejtettem örülni annak hogy végre sikerült rávennem téged arra hogy kimondd mit érzel. Mêg a pincérlánynak sem dicsekedtem el vele ... - vigyorodtam el szêlesen magyarázat közben. Már erősen gondolkodtam rajta hogy hogyan fogom tálalni a többieknek a dolgot ês természetesen szét akartam kürtölni az egész suliban mert nagyon örültem a fejleményeknek és nem melesleg irtózatosan büszke voltam magamra amiért kihúztam egy ilyen vallomást Lysander Dietrichből.

Lysander
Fintorogva felnevettem.
- Azt próbáltad volna meg... - mondtam félig fenyegetően.  Valamennyire még komolyan is gondoltam. Nem biztos, hogy jól viseltem volna egy olyan szintű megaláztatást.

Eugen
-Akkor mi lett volna? De tudod mit? Ne mondd el, legyen meglepi akkorra amikor elmondom a többieknek! - húztam tovább a fiút. Tudtam hogy zavarni fogja hogy én ezt a dolgot nem akarom titokban tartani de nem féltem, biztosra vettem hogy meg tudom majd békíteni , ráadásul vicces volt figyelni hogy ennyire felhúzza magát ezen.