Schwanstein

Reggie
Bârmennyire is kezdett hasonlítani önmagára, ezt nem hagyhattam jóvá. Méghogy idő előtt beismerjem hogy nyert ... nincs olyan átok, ami rávehetne erre.
- Még csak félidő van, Lysander. Év végéig bármi történhet - hívtam fel a figyelmét erre a kis apróságra. Talán gonoszul hangzott, de a fogadás szempontjából ez volt a lényeg. 
- De most inkább foglalkozz azzal az izével előtted, mielőtt megmérgez valakit - váltottam témát mielőtt jobban belementünk volna ebbe. Kezdtem unni az előző témát. Ez valahogy nem az én napom volt.

Lysander
Megfogadtam a fiú tanácsát, de az önelégült vigyor még sokáig ott ült az arcomon. A professzornő többször felénk sétált, de egy-két helyeslő hümmögésen és apró tanácson kívül nem sokat szólt hozzánk. Pár sorral lejjebb egy szerencsétlen lány viszont annál több bajt kevert, az előtte lévő növények hirtelen elszabadulva vad burjánzásba kezdtek, amit a tanárnőnek kellett megfékezni. Hosszú oktatóbeszéd követte az esetet, a lány zavarában és megalázottságában egészen elvörösödött. Reggivel összenéztünk egy pillanatra, de kivételesen nem tettem egy megjegyzést sem, és ő is hagyta a dolgot elsiklani. 
A gondolataim vissza-visszatértek Eugenhez és az előző estéhez. Alig vártam, hogy újra lássam a fiút. Egy gondolat különösen befészkelte magát az agyamba, és nehezen tudtam eldönteni, hogyan is érezzek a dologgal kapcsolatban. Karácsony 'Bergerékkel... Elképzelni sem tudtam, mi vár rám ebben a szünetben.

Eugen
Attól a naptól kezdve minden visszazökkent az édes és vidám kerékvágásba. Annyi időt töltöttünk együtt Lyssel amennyit csak lehetett, pont mint a veszekedésünk előtt. Annyi változott, hogy Lizzie nen volt hajlandó a frühwirthben trartózkodni. Ezen nem vesztünk össze, megoldottuk máshogy.
Egyik este például az egyik közös társalgóban bandáztunk, grünwaldosok és frühwirthesek együtt. Ott voltunk mi, Jana, Jo, Kaltenecker meg az Engel lány. Lysanderrel egymás mellett ültünk egy kanapén, a fiú haverja egy fotelben, Lara egy másikban, a frühwirthes barátaim meg a földön, párnákon. Nem egészen értettem őket, de azt mondták hogy jól érzik magukat ott.

Lysander
Egy évvel ezelőtt teljesen abszurdnak találtam volna a gondolatot, hogy Eugen Wissberger triójával üljek egy helyiségben, megtoldva Engellel, mindezt önszántamból és úgy, hogy még jól is érzem magam közben...Elképzelhetetlen.
És mégis, most itt ültünk, az egyik közös helyiségben, együtt, szórakozottan beszélgetve. Reg is csatlakozott hozzánk, mikor vacsora után feljöttünk a keleti toronyba. Spontán ötlet volt, és egy pillanatra elméláztam rajta, milyen furcsa is. Hogy meddig jutottunk. Szinte már természetes volt, nem csak Eugen társasága, de saját megdöbbenésemre, a barátaié is. Persze, a szokásos csipkelődések nem maradhattak el, de Bergmannék kifejezetten barátságosabbak voltak velem az utóbbi időben, bár egy bizonyos fokú tartózkodást még éreztem közöttünk. Dejó volt ez így. Még az Engel lány sem zavart, valahogy természetesnek tűnt a jelenléte ebben a fura kis csapatban.
- Alig várom, hogy végre szünet legyen - sóhajtott föl Fogler fáradtan. Bergmann egyetértően bólogatott.
- Ja...Kroscher teljesen megőrült, mintha az összes maradék tananyagot le akarná adni még a héten. Mármint, nem mintha nem jönnénk vissza szünetről, vagy ilyesmi. Előre félek, mennyi beadandót ad föl.
- Nincs is jobb mint a karácsonyfa alatt mágiatöri esszéket írni - forgatta meg a szemét Engel, és én is hangot adtam egy kimerült hümmögésnek. Még csak az kéne...
- Na nem mintha lenne rá időnk - vette ki a számból a szót a földön ülő lány.

Eugen 
Valahogy szóba került a karácsonyi szünet, ami igazából egyáltalán nem volt meglepő. Már mind belefáradtunk a tanításba és legszívesebben előre hoztuk volna az ünnepeket, lehetőleg arra a pillanatra. Kár, hogy egyikünk sem ismert ilyen varázsigét. 
A téma elszomorító oldala, a rengeteg házi megtárgyalása után úgy gondoltam, hogy én inkább nem csatlakozom a borúlátókhoz és megpróbáltam feldobni őket egy kicsit.
- Esszéírás közben is lehet forrócsokit inni - kezdtem egy nagyon rossz példával. Tisztában voltam vele, hogy ez nem túl vigasztaló, de legalább felkeltettem a figyelmet - Ugyan már, srácok! Gondoljatok bele. Hányan fogjuk az utolsó pillanatra hagyni az egészet? Biztos vagyok benne, hogy sokan. Nem veheti el a szünetünket semmilyen házi - tettem hozzá a biztató részt. Közben szinte észre sem vettem, ahogy Lys oldalát kezdtem simogatni azzal a kezemmel, amelyik eddig csak nyugodtan pihent a derekán, átkarolva őt.

Lysander
Eugen megjegyzésére többen is felnevettünk. Igaza volt, a diákok többségéhez hasonlóan én is esélyesebbnek láttam, hogy az utolsó pillanatokban fogom megcsinálni minden tanulnivalómat. Kinek van ideje ilyesmire a szünetben? Pláne így.
Eugenre néztem, és sokadszorra fordult meg a fejemben, hogy vajon milyen lesz ez a karácsony.
- Ti mit csináltok ünnepek alatt? - kérdezte Fogler a társaságot.
- Mi a családdal elutazunk. Nagyszüleimnél töltjük az ünnepeket, Romániában - mesélte Bergmann halványan mosolyogva.
- Hozzánk hazajön a bátyám. Be akarja mutatni a barátnőjét a családnak - forgatta meg a szemét Engel, a hangjában a legkevesébb lelkesedés nélkül. Meglepetten vontam föl a szemöldököm.
- Azt hittem a bátyád meleg - böktem ki, mielőtt átgondoltam volna.
- Mind azt hittük - válaszolt Lara lemondóan legyintve, én meg nem bírtammegállni egy rövid félmosolyt. Nem vallottam volna be, de kezdtem megkedvelni a lány stílusát.
- Ti is hazamentek? - nézett körbe Bergmann, én pedig nyugtalanul fészkelődni kezdtem kicsit. Igaz is, még nem mondtuk el a többieknek, hogy együtt töltjük a szünetet. Valahogy nem éreztem magam késznek rá, hogy beavassam őket. Talán mert én is tiszta ideg vagyok, ha eszembe jut.

Eugen
Azt hiszem, sikerült a kis lelkesítő akcióm, amire titokban büszke voltam. Pillanatok alatt sokkal jobb lett a hangulat és máris mindenki lelkesebben beszélt a szünetről. Aztán ránk került a sor Lysanderrel és azt hiszem, mindkettőnkben bennünk ragadt a szó egy pillanatra. Először a fiúra pillantottam, majd mivel kivételesen úgy tűnt, hogy ő jobban zavarban van, ismét magamhoz ragadtam az irányítást.
- Mi is hazamegyünk - jelentettem ki rezzenéstelen arccal - Hozzám - tettem hozzá, mire a társaság egy kicsit ledöbbent. Fél füllel hallottam Kaltenecker meglepett mordulását, egy halkabb "Nemár!"-ral kísérve. Ő nem igazán tűnt lelkesnek a közös dolgaink iránt Lizzie-vel. Talán amiatt a buta fogadás miatt amiért minden elkezdődött. Jut eszembe, egyszer meg kéne köszönnöm neki.

Lysander
Nem néztem a többiekre, de hallottam a megdöbbenést a hangjukban, miközben a mellkasomat elöntötte valamiféle melegség. Jó volt hallani a magabiztosságot Eugen hangjában, habár láttam rajta, hogy ő is zavarba jött eg kicsi. Éreztem, hogy kicsit szorosabban húz magához.
- Azta - csodálkozott Bergmann, de nem mondott többet. Kivételesen Fogler tört ki elsőnek a döbbenetéből, és elnevette magát.
- Mit nem adnék, hogy megnézzem - csóválta a fejét még mindig jókedvűen vigyorogva. Épp csak a szemét nem törölgette. - Te jó ég, mit fog szólni Anna? - röhögte el magát újból, én pedig rémülten kaptam a barátomra a tekintetem.
- Ki az az Anna? - kérdeztem félve. Nem ugrott be, mikor említette már ezt a nevet.

Eugen
Jo azonnal felvetett egy elég buta kérdést, amivel majdnem megint zavarba hozott, de Lys miatt megembereltem magam. Nem akartam, hogy azt higgye, hogy valamit rejtegetek előle. Hiszen a reakciójából annyit egyértelműen kikövetkeztettem, hogy nem emlékszik a húgom nevére. 
- Anna a húgom. Idén lenne másodéves, de Franciaországba ment cserediáknak, szóval nincs itt. Karácsonykor viszont hazajön, és találkozni fogunk vele - vázoltam fel a helyzetet, majd megeresztettem egy aprócska mosolyt - De nyugi, nem lesz baj. Egy kicsit majd meglepődik, de az még vicces is lesz.

Lysander
- Ja, meglepődik - motyogta Fogler egy horkantással, és még mindig nem birta levakarni az arcáról azt az átkozott vigyort. Sőt, most már Bergmann is vigyorgott, és Engel arcn is sokat tudó mosoly ült. Valamiért elfogott az a kényelmetlen érzés, hogy szívesen ott lenne a találkozásnál, hogy megörökíthesse azzal az átkozott kamerájával. Egyedül Reg ült hasonlóan tanácstalanul, mint én.
Volt valami baljós előérzetem.
Anna Wissberger...Úgy éreztem, emlékeznem kéne valamire, de nem akart eszembe jutni.
- Vicces, hm... - motyogtam, miközben próbáltam elhessegetni és figyelmen kívül hagyni a gondolataimat. Inkább közelebb bújtam a fiúhoz, és hagytam, hogy nyutatóan végigsimítsa párszor az oldalamat.

Eugen
Apró mosollyal az arcomon húztam kicsit szorosabban magamhoz a fiút, és tovább simogattam az oldalát. Aztán mielőtt nagyon elcsendesedtünk volna, még feltettem egy kérdést Lysnek,  csak mert eszembe jutott. 
- Üzentél már a szüleidnek? Gáz lenne ha mégsem engednének el - néztem le rá kérdőn. Azért mégiscsak el kellett kérnie magát a családi karácsonyról. Reginald felkincogott a háttérben ahogy a fiú szüleit említettem. Én nem igazán tudtam hogy miért, de ő biztos jobban ismeri őket.

Lyander
A szüleim említésére elfintorodtam.
- Nem hiszem, hogy gond lenne belőle... - mondtam szárazon, és éreztem, hogy halvány pír kúszik fel a nyakamon.
Őszintén már a levél gondolatára is összeugrott a gyomrom. Alig bírtam magam rávenni, hogy megírjam, de elkerülhetetlen volt, természetesen. Nem kevés mentális noszogatás és átkozódás kellett hozzá, de tudtam, hogy annál, hogy kapcsolatom van egy fiúval (ami valószínűleg így is ki fogja borítani a másságomról nem túl jó véleménnyel élő szüleimet) csak egy dolog csapná ki jobban a biztosítékot, és ez az, ha nem szólok nekik a szünettel kapcsolatos terveimről.
Titokban reménykedtem, hogy elkeveredik a válasszal érkező bagjuk. Nem számítottam túl kedves üzenetre. Ugyanakkor tudtam, hogy megállítani sem fognak. Legyenek bármennyire is szigorúak néhány dologban, mindig biztos lehettem benne, hogy szándékosan nem keserítenék meg az életemet, amíg nem hozok szégyent a család nevére. Kíváncsi lennék, hol ez a határ.

Eugen
Lys morcosan zavart válasza újfent megmosolyogtarott. Reméltem, hogy ez azt jelenti, hogy már írt nekik, de mivel kitêrt az egyenes válasz elől, nem lehettem biztos benne. 
-Remélem is - nyugtáztam a feleletêt, majd adtam egy puszit az arcára. Társaságban voltink, így csak ennyit engedtem meg msgamnak. Végeztünk a polgârpukkasztással, most már tekintettel voltunk a többiekre is. A puszi bőven elég volt a barátaink előtt. 
-Veled mi lesz, Kaltenecker? Hazamész a szünetre? - fordultam a fiúhoz, aki még nem válaszolt a szóban forgó kérdésre. Szokásához híven elhúzta a száját, mielőtt vâlaszolt, mintha bosszantanâ, hogy mégsem maradt ki a körből. Azt hiszem, most sem kedvelt meg engem jobban. 
-Ja, haza. Anyával meg a házimanóval fogom tölteni a szünetet ês reménykedünk, hogy apu hazajön legalbb egyszer úgy, hogy lesz ideje szóba állni velünk. Az ünnepek alatt is állandóan dolgozik - magyarázta egykedvűen. Komolyan, majdnem megsajnáltam. A mi családunkban természetes volt, hogy mindenki abbahagyja a munkát legalább a szünet egyik felére, és együtt töltjük az ünnepeket. El sem tudtam volna képzelni a karácsonyt anya vagy apa nélkül. Úgy tűnt, náluk ez teljesen máshogy működik.

Lysander
Összenéztem Reggel, egyfajta kölcsönös megértéssel a tekintetünkben. Ismertük egymás családi hátterét, vagy legalábbis már érintettük párszor a témát az évek alatt. Tudtuk, mi foroghat a másik fejében.
Oda sem figyeltem, hogyan terelte el a témát Lara, de mikor visszacsatlakoztam a beszélgetésbe, már a következő évi kviddicsszezonról folyt a szó, és a házak aktuális ranglistájáról.
- Úgy hallottam, új SVK tanárt kapunk a következő félévben - dobta be az újságíró lány, mire meglepetten felnéztem rá.
- Dresdner tényleg elutazik? - kérdeztem. Hallottam már efféle pletykákat, de az idős professzor még sosem igazolta őket.
- Azt mondják - bólintott Lara a szokásos, tényszerű arckifejezésével. - Állítólag egy fiatal professzort kapunk, angliából.
- Roxfort? - hajolt előre Fogler hitetlenkedve. A szemüveges lány elgondolkodva tűrte a füle mögé a haját.
- Valószínű. De még nem tudunk sokat. Hiába üldöztem Lemannt, nem volt hajlandó nyilatkozni.

Reggie
Nem voltam túl hálás 'Bergernek, amiért rám terelte a szót, meglettem volna anélkül is, hogy el kelljen mesélnem a gyászos szüneti terveimet a többieknek. Miért nem tud egyszer kussban maradni?
Viszont szerencsére Lara gyorsan elvonta mindenki figyelmét, egy sokkal izgalmasabb dologgal. Új SVK tanár, feltehetőleg Angliából. Érdekesen hangzott.
- Ha még te sem tudod kiszedni belőle, akkor tényleg nagy titok lehet - vigyorogtam a szőke lányra. Az ő meggyőzőképessége elég híres volt a suliban, az esetek legnagyobb százalékában Engel megtudta, amit meg akart tudni. (és általában azonnal meg is jelentette a sulilapban) Meglepő volt, ha valakiből nem tudja kihúzni a szükséges információkat. 
- De mivel senki nem küldött el azzal, hogy ez csak egy kitalált hülyeség, valószínűleg van benne igazság. Ha nem lenne, azt Dresner vagy Lemann biztos megmondaná.

Lysander
- Csak idő kérdése, hogy megtudjam - csillant meg valami veszélyes fény Engel szemében, amitől akaratlanul is megborzongtam. Ez volt az az őrült újságító énje, amitől senki és semmi nem menekülhetett. Titkon hálás voltam, hogy már nem voltunk akkora iskolaszenzáció Eugennel, mint az év elején. Persze, nem dédelgettem hiú reményeket arról, hogy nem jelenteti meg a közös karácsonyozásunkat a szünet utáni lapban. Már el se gondolkodtam rajta, hogyan szerezne képeket. Biztos voltam benne, hogy megoldja. De legalább már nem mi votunk a fő szenzáció.
A beszélgetés ezután ebben a mederben folyt tovább, találgatásokkal és egyéb tanárokkal kapcsolatos kérdésekkel. Egy idő után Eugen vállára hajtottam a fejem, és hagytam hogy az egész elsuhanjon mellettem. Éreztem, hogy lassan elpilledek. Egészen késő volt már, majdnem takarodóidő. Mégis, egyenlőre túl kényelmesen éreztem magam, a kis közös helyiségben, a többiekkel együtt. Csak hagytam, hogy kikapcsoljonaz agyam.

Eugen 
Hamarosan kezdtünk egy kicsit elcsendesedni és már csak semleges témákról beszélgettünk, amihez azért mindenkinek volt valami hozzáfűznivalója. Egyértelműen érezni lehetett a társaságon, hogy közeledik a lefekvés ideje, már egyikünk sem volt olyan lelkes és éber, mint a délután elején. Talán kivéve Larát. Lys egy idő után ki is vonta magát az egészből, és majdnem biztos voltam benne, hogy nemes egyszerűséggel bealudt a vállamon. Ez engem nem zavart, még elbeszélgettem a többiekkel, ám nem sokkal takarodó előtt egyértelműen elhatároztuk, hogy beszüntetjük ezt a kis gyűlést és mindenki meg aludni. 
Míg a többiek lassan felálltak és indulni készültek, én finoman ébresztgetni kezdtem Lizziet. 
- Azt hiszem, ideje lenne elmennünk aludni. Gyere, elkísérlek a grünwaldig! - dünnyögtem a fülébe, míg vártam, hogy összeszedje magát.

Lysander
Csak akkor jöttem rá, hogy valószínűleg elszundíthattam, mikor Eugen felébresztett. Kellett egy kis idő, amíg újra képbe kerültem mindennel, de utána hagytam, hogy Eugen felhúzzon a kanapéról, és elinduljunk a hálókörletek felé.
Bergmannék hamar elváltak tőlünk, ők egyenesen a Frühwirth toronyba mentek, de Eugen tovább sétált velem és Reggel a Grünwald felé. Lazán kézenfogva sétáltunk a folyosón, ahol már csak pár diák lézengett rájtunk kívül. Valószínűleg már mindenki lefekvéshez készülődött.
Mikor az ajtóhoz értünk, Reg gyorsan elköszönt tőlünk és bement, de én még kintmaradtam egy kicsit a barátommal. A falnak támaszkodva beszélgettünk még pár szót, aztán egy rövid jóéjt csók után hagytam, hogy ő is elmenjen aludni.
Mikor pár perccel később bemásztam az ágyamba, szinte azonnal álomba merültem.

Eugen
[...]
Az autónk lassan gurult be a felhajtóra. Csak leparkoltunk a garázs elé, ahogy általában, ez a szokás az utóbbi fél évben sem változott itthon. 
Nagyjából egy órányira laktam a pályaudvartól, ha mugli közlekedést használtuk, ennyi ideje szálltunk be a kocsiba miután leszálltunk a vonatról. Apa jött el értünk, így neki azonnal be is mutathattam Lyst. Tulajdonképpen minden csodásan ment, apu kezet fogott a fiúval és szélesen mosolyogva jegyezte meg, hogy mennyire örül, hogy megismerheti. A leveleim miatt biztosan nagyon kíváncsi volt már, és tényleg kitörő lelkesedéssel fogadta a barátomat. Ennek nagyon örültem. 
Az autóút nagy része elég hangosan telt, rengeteget meséltem apának, ahogy ő is nekünk. Vidáman ücsörögtem Lysander mellett a hátsó ülésen, szolidaritásból nem az apukám melletti helyet választottam elöl. Természetesen a fiú is kapott jónéhány kérdést az út alatt, én pedig egyre csak biztattam, hogy engedje el magát és ne zárkózzon el a beszélgetés elől. Persze ezt javarészt egy-egy mosollyal, vagy apró érintéssel jeleztem felé, nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy szóban noszogatom.
Amikor pedig megérkeztünk, én már izgatottan pattantam ki a járműből. Egy nem olyan nagy és nem olyan új, kék autóról volt szó, ránézésre teljesen mugliszerű, de tágasabb és kényelmesebb beltérrel rendelkezett, mint a varázslatmentes modellek. Én szerettem benne utazni. 
Azonban ahogy említettem, ezúttal amint lehetett kiszálltam, és segítettem kipakolni a holmijainkat a csomagtartóból. 
- Hagyd csak, Eugen, ezeket elintézem! Menjetek be és köszönjetek anyádnak, meg a húgodnak! - mosolygott rám apa, amikor fel akartam emelni a saját bőröndömet. Persze, neki egyszerűbb volt fellebegtetni őket a szobámba ... mi nem használhattunk még varázslatot a Schwansteinen kívül.
- Rendben - viszonoztam a mosolyt, majd Lyshez léptem, aki addigra szintén kikászálódott a kocsiból - Gyere, keressük meg a többieket! - nyújtottam felé a kezem kedvesen. Egy kicsit örültem, hogy néhány nappal karácsony előtt jöhettünk, így kezdetnek csak a szűk családi körömnek kellett bemutatnom őt. Féltem, hogy sok lett volna neki, ha egyszerre kerül szembe az egész Wissberger famíliával.

Lysander
Az egész helyzet valósága akkor tudatosodott bennem, mikor találkoztam Eugen apjával. Mint két tojás. Megdöbbentő volt a hasonlóság a két férfi között, és egész úton azon kattogott az agyam, milyen lesz majd megismerni a többieket. Nehezemre esett egyből feloldódni, és az autóút alatt is csak az évek alatt belémnevelt társasági modor tartott életben.
És mégis, az egész valahogy olyan melegséggel töltött el, izgalommal, hogy betekintést nyerhetek Eugen Wissberger életébe. Valahogy minden apróság, minden új felfedezés csak még kíváncsibbá tett.
Az autó, a ház, az édesapja, mind hozzáadtak valamit a fiúhoz, egy darabot az életéből, amitől még teljesebb lett a szememben. És örömmel fedeztem föl egyre többet és többet.
- Eugen, ti vagytok azok? - hallottunk egy hangot a konyhából ahogy beléptünk a kis előszobába. Lopva rácsodálkoztam mindenre. Az otthonos berendezésre, a különféle kabátokra, amik az akasztókon lógtak, az egész hely melegségére és kényelmére. A falakon lógó képekről vidám arcok integettek vissza, ahogy levettük a cipőinket, és a többi mellé tettük. A levegőben mesés illatok úsztak.
Egy szélesen mosolygó nő dugta ki a fejét az egyik ajtón. Sötétbarna, dús haja Eugenéhez kísértetiesen hasonló rendezetlenséggel keretezte enyhén kipirult arcát, zöld szemei kíváncsian megcsillantak ahogy meglátott minket. - Te lennél Lys? - csiripelte ravaszkás mosollyal még mielőtt szóhoz juthattunk volna, én pedig sokatmondó pillantást lövelltem a barátom felé. Lys?!
- Lysander. Dietrich - léptem a boszorkány felé, aki félig felvont szemöldökkel kezet fogott velem. 
- Örülök, hogy végre megismerhetünk.
Meglepett, játékos tekintete szinte kérdőn fordult a fia felé, de nem mondott semmi, csak visszafordult a konyhába, forgószélként sodorva magakörül a dolgokat. Úgy irányította a fennforgó káoszt a pálcájával, mintha a helyiségben minden tárgy a saját testének része lenne. Még soha senkit nem láttam így főzni. - Menjetek föl, fiúk! Eugen, vezesd körbe a vendéget! - hallottuk a forgatagból, én pedig várakozón néztem a barátomra.
- Lys? - kérdeztem halkan, szemrehányó tekintettel.

Eugen
Anya hamar előkerült, alig léptünk be az előszobába, máris kiszólt a konyhából. 
- Igen. Szia, anya! - válaszoltam neki míg gyorsan kiugrottam a cipőmből és megmutattam Lysnek, hova tegye az övét. Aztán kicsit beljebb léptünk és a konyhaajtó előtt tényleg összefutottunk anyával. Ő is pont olyan lelkes volt, ahogy arra számítottam tőle, de amint megszólította a barátomat, rájöttem, hogy hatalmas hibát követtem el a levelekben.  De ezt mâr nem tudtam jóvá tenni, ezért csak bűnbánó mosollyal néztem szembe mindkettejük kissé vádló tekintetével. Mégis, képtelen voltam rosszul érezni magam emiatt. 
- Azonnal. Köszönünk Annának is! - intéztem még néhány szót anyához mikor elküldött minket, majd a lépcső felé indultam Lizzie-vel. 
- Sajnálom. Nekem olyan természetes ... talán elfelejtettem kijavítani a levelekben - villantottam egy békítő mosolyt a fiú felé. Kézen fogtam őt és felsétáltam vele az emeletre. Odafent egy hosszabb folyosón kötöttünk ki, amelyről hat ajtó nyílt. 
- Az ott anyáék szobája - mutattam a bal szélső ajtóra a lépcsővel szemben - Mellette Annáé, és a jobb oldali az enyêm. A két ajtó a szemben lévő falon két vendégszoba, a folyosó végén pedig ott a fürdőszoba. Van egy másik lent is, meg mêg két szoba a vendégeknek. Azt is megmutatom később - magyaráztam el mindent rêszletesen. Mivel csak megálltunk a folyosón, ezután egy pillanatot gondolkodtam a következő lépésen. 
- Keressük meg a húgomat! Itt kell lennie valahol ... - döntöttem végül, majd Anna szobájának ajtajához léptem és bekopogtam, nem is várva választ Lysandertől.

Lysander
Alig kopogott be Eugen, mikor a szobában hatalmas robajjal valaki az ajtóhoz rohant és szabályosan feltépte azt.
- Magyarázatot! MOST! - kiabált ránk villogó tekintettel egy...kislány.
Alacsony, 12 éves forma lány nézett fel ránk, de olyan szigorú arccal, amilyet még nem láttam gyereken. Az ő haja is barna és vadul hullámos volt, bár arca kerekebb, mint Eugené, inkább az anyja finomságára hasonlított. A szoba mögötte rendetlen, mintha épp pakolás közben kaptuk volna el. Az ágyán levélpergamenek és pennák hevertek. Úgy tippeltem, épp írni készült valakinek.
Zavartan néztem, ahogy tüzetesen végigmér mindkettőnket, már majdnem kényelmetlenül éreztem magam. Félreállt az ajtóból és határozottan mutatta, hogy lépjünk be. Te jó ég. Mi lesz itt.

Eugen
Számítottam valami különleges reakcióra a húgomtól, de nem épp ezt képzeltem el. Kicsit zavartan néztem le rá, a köszönés is belém fagyott és nem igazán értettem, hogy mit szeretne. 
Összenéztünk Lysanderrel, majd sóhajtottam egyet és elsőként léptem be az oroszlán barlangjába.
- Lehetnél egy kicsit kedvesebb, Anna. Azt hittem, hiányoztam ... - jegyeztem meg, ahogy finoman félretoltam pár pergament az ágyán, és leültem a helyükre. Lysnek is maradt hely mellettem, ügyeltem erre.

Lysander
Leültem Eugen mellé, még mindig enyhén a fogadtatásunk sokkja alatt. Eközben a kislány becsukta az ajtót és velünk szembefordulva várt. Akaratlanul is megjegyeztem magamban, hogy mennyire hatásvadász.
- Elutazok, iskolát váltok egy évre, és ezt kell hallanom itthonról. Négy hónap, négy hónapra tűnök el az országból, és miről írnak a barátnőim? Hogy a bátyám összejön valakivel. Ó de ha ennyi lenne! - szakította meg a hirtelen jött szóáradatát egy drámai kézmozdulatra, mintha az égből várná a megértést a hitetlenkedésére. - De nem, neked nem jó akárki. Neked muszáj összejönnöd Lysander Dietrichhel!! Egyáltalán hogy történt ez?! - emelte fel a hangját még jobban, én pedig tágra nyílt szemekkel pislogtam rá. Épp most torkolt le egy 12 éves. Igen...ez most tényleg megtörtént. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek.

Eugen
Végighallgattam Annát, de nem egészen értettem, hogy miért van ilyen nagyon kiakadva. Sőt, a végén akaratlanul meg is mosolyogtam a kis jelenetet, amit rendezett.
- Az ...bonyolult. De amúgy is,  miért ekkora dolog ez? És miért úgy mondod mintha halálos bűnt követtem volna el? Örülhetnél nekünk egy kicsit jobban - feleltem neki kedvesen, és nyugodtan, a mosolyt sem törölve le az arcomról. Nem tudta elérni, hogy kellemetlenül érezzem magam, bármennyire is szerette volna.

Lysander
A kis Wissberger arca kezdett erősen vörös színűre váltani, én pedig még mindig ott ültem, és fogalmam sim volt, mit tehetnék. Mindenesetre egyszerre találtam a jelenetet érdekesnek és ijesztőnek.
Egyszer csak sarkon fordult a lány, olyan hirtelen mint ahogy az előbb ránkrivallt, és egy fiókhoz lépett. a Következő pillanatban egy nagy halom levelet borított elénk.
- Ezek mind ti vagytok - mutatott le rájuk, szemrehányóan és egy halvány, győzedelmes csillogással a szemében.
Meglepetten hajoltam előre, hogy fölvegyek pár levelet, és futólag olvasgatni kezdtem őket.
- Azta. Nagy benyomást tehettünk a másodikosokra... - motyogtam csodálkozva, kicst megfeledkezve magamról.

Eugen
Követtem a fiú példáját ês véletlenszerűen felkaptam pár levelet, amikbe beleolvastam.
- Ez nem semmi. Tényleg ennyire feltűnőek voltunk? - kérdeztem, leginkább a levegőtől. Nem nagyon vártam választ, főleg mivel még mindig olvastam. Aztân mikor befejeztem, felnêztem a húgomra.
- Azt hiszem, nincs mit mesélnünk neked. Mindent tudsz, talán még nâlunk is többet - közöltem vele, rezzenéstelen arccal. Ezt tényleg nem láttam előre. És képtelen voltam megmagyarázni, hogy okozhattunk ekkora "felfordulâst" .

Lysander
- Komolyan? Ennyi mondanivalótok van? - nézett ránk mérgesen a lány, aztán majdnem kibökte a szemem ahogy rám mutatott. - Esküdt ellenséged volt? Utáltátok egymást? Aztán csak úgy randiztok és összejöttök?
Pislogni is alig mertem, féltem, hogy még valami komoly bajom lesz. Közben még mindig a kezemben szorongattam a leveleket. Van benne spiritusz, azt meg kell hagyni. 

Eugen
Csak vállat vonni voltam képes. Mit mondjak erre? Így alakult.
-Tulajdonképpen az egész úgy indult, hogy Lysander fogadott egy haverjával és én segítettem neki.  Aztán rájöttünk, hogy ez rohadtjól működik. Ja, nagyjából ennyi - foglaltam össze röviden a történetünket. Nem igazán akartam magyarázkodni, és nem is nagyon tudtam, hogy mit mondjak, de talán ennyivel is sikerült a megvilágosodás felé terelnem a témát.
- Ha megnyugodnál, és részletesebb kérdéseket tennél fel, akkor talán egyszerűbb lenne ... - ajánlottam fel Annának ezt a lehetőséget. Így, hogy kiakadva hadonászott és le akarta szedni a fejünket, szerintem egyikünk sem érezte túl kényelmesen magát.

Lysander
Majdnem felnevettem, mikor Anna összefonta a karját a mellkasa előtt és durcásan kipoffasztotta az arcát. Nem tudtam másra gondolni, csak hogy vajon Eugen is beállna-e nekem így, ha mérges rám.
- Legyen - mondta végül a lány. Szinte látni lehetett, hogy kattognak a kerekek az agyában, de végül a kíváncsisága győzedelmeskedett. Egy széket húzott oda magának, velünk szembe, és a lábát átölelve felkuporodott rá.
- Akkor most meséljetek el mindent - nézett ránk figyelmesen.

Eugen
Most, hogy a húgom egy kicsit visszafogta magát, mégegyszer belefogtunk a mesélésbe. Nagyjából megosztottuk vele a történetünket, néhol egy icipicit ferdítve vagy elrugaszkodva a részletekről. Azért akadt egy-két dolog, amiről Annának nem kellett tudnia. Fiatal volt még az olyasmihez.
Amikor nagyjából befejeztem, kérdőn néztem a kishúgomra és vártam, hogy mondjon valamit. Úgy gondoltam, ezzel már be kell érnie. Nem tudtunk bővebb magyarázattal szolgálni.

Lysander
Egy picit sikerült feloldódnom, de ez csak Eugen érdeme volt. Bevont a beszédbe, kérdezgetett, pontosítgattuk egymás mondatait, ahogy elmeséltük az utóbbi pár hónapot, nagy vonalakban. Eközben Anna végig figyelt, és így csöndesen egészen aranyosnak tűnt. Bár kicsit kiakasztott hogy szinte egyáltalán nem pislogott. Lara Engelt juttatta eszembe.
- Miért nehezíted meg az életem? - sóhajtott föl drámaian a kislány, mikor befejeztük a történetünket. - Nem bízom benned, de itt maradhatsz - mutatott rám töprengve.
- Milyen kedves - pislogtam. Aprót biccentett, aztán fölállt, és kinyitotta az ajtaját.
- Ha megbocsátotok, van pár levél, amire válaszolnom kéne - nézett ránk várakozóan.

Eugen
Úgy éreztem magam, mint egy iskolai elszámoláson miután rosszat tettünk. Most pedig kiderült, hogy annyira nem is nagy a bűn amit elkövettünk, szóval elegednek egy figyelmeztetéssel. Nem ilyeneknek kéne eszembe jutnia egy beszélgetés után a kishúgommal. Minden esetre felálltam az ágyról, és bevárva Lyst, elhagytam a szobát.
- Ez fura volt - jegyeztem meg, miután Anna ránk csukta az ajtót. Automatikusan elindultam a saját szobám felé, ideje volt azt is megmutatnom a fiúnak.

Lysander
- Oh, úgy érted, nem mindig ilyen? - néztem a barátomra talán egy cseppet szarkasztikusan. Még mindig teljesen az előbbi esemény hatása alatt voltam. Letaglózott a lány karatere, és az előbbi negyed óra hihetetlennek hatott számomra. Az biztos, hogy erre nem számítottam. Szóval valami ilyesmire célzott Fogler.
Közben nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy épp Eugen szobája felé tartunk, és a gyomrom fura dolgokat művel. Az ember azt hinné, ennyi idő után már eltűntek azok a hülye pillangók.

Eugen
Néhány másodoercnyi szünetet tartottam a kêrdês után, àt kellett gondolnom s választ.
- Szerintem nem, de Jo már többször megjegyezte, hogy csak nem veszem észre. Lehet hogy neki van igaza - feleltem végül, ahogy megálltunk a szobám ajtaja előtt.
- Nos, itt lakom amikor épp nincs suli - konferáltam fel a helyzetet, miközben a kilincsre tettem a kezem, majd be is engedtem magunkat. A szoba nem volt nagy, és épp annyi bútort foglalt magába, amennyi elengedhetetlen volt. Nyersfordításban ez egy asztalt, egy ágyat és egy szekrényt jelent. Nem volt különösebben szívderítő látvány, de én akkor is boldog voltam, hogy megmutathatom Lysnek. Előre engedtem őt, majd utána én is beléptem az ajtón, amit becsuktam magunk mögött. 
- Tudom, nem nagy szàm, de én szeretem - léptem a fiú mellé. Biztos voltam benne, hogy ő sokkal fényűzőbb helyen lakik, ezért el sem tudtam képzelni, mit gondolhat most.

Lysander
Elgondolkodva néztem körül, végighúzva a kezem a fiú asztalán. Nem tudtam elrejteni egy apró mosolyt.
- Jellemző - motyogtam, ahogy körülnéztem az egyszerű berendezésen.
Az ágyhoz léptem, és könnyedén lehuppantam rá. Játékosan felvont szemöldökkel néztem a fiúra.

Eugen
- Te most befoglaltad az ágyam? - kérdeztem kuncogva, karba tett kézzel. Nem fejtette ki túlságosan a vélemênyét, de ennyiből is megêrtettem mit gondolt. Lassan leengedtem a karjaimat, odaléptem az ágyhoz és leültem. 
- Azt hiszem, vacsoráig hagynak minket pihenni. Ha gondolod, megmutathatom a ház többi részét, de akár maradhatunk itt is ... - hajoltam közelebb a fiúhoz. Most, hogy a nagy izgalmakon átestünk, gondoltam hogy akár pihenhetnénk is egy kicsit. Együtt. A szobàmban. Ez valamiért annyira tökéletesen hangzott.

Lysander
Több se kellett, eldobtam magam az ágyon és átöleltem a fiú derekát. Bármennyire is érdekelt a ház, jelenleg kettesben lenni a fiúval sokkal csábítóbban hangzott.
- Becsalsz a szobádba és már mennél is, 'Berger? - kérdeztem félig lehunyt szemekkel, csibészes félmosollyal.

Eugen
Széles mosollyal bújtam hozzâ közelebb és viszonoztam az ölelést. Reméltem, hogy ezt a lehetőséget vâlasztja. 
- Csak fenn akartan tartani a látszatot, hogy van választásod ... - dünnyögtem, már egész közel hozzá. Aztán gondoltam egyet és felhagyva az ellenállással, megcsókoltam. Mióta elindultunk a Scwansteinből, nem is csókolóztunk úgy igazán, ezt pedig mostanra megelégeltem.

Lysander
- Úgy érted, hogy nincs? - néztem kérdő tekintettel a fiúra a rövid csók után. Élvezettel húztam az agyát egy kicsit, ahogy bármikor máskor.

Eugen
- Választottál, nem? - kérdeztem vissza, már csak azért sem adva meg magam. Igazából szerettem a kis játékainkat, szóval egyáltalán  nem akartam túl gyorsan véget vetni a lassan kialakuló szócsatának. Néha szinte romantikusnak éreztem, amikor így húztuk egymás agyát, ez olyan közös dolog volt és egyszerűen csak hozzánk tartozott.

Lysander
- Mindig - vigyorodtam el egészen közel a fiú szájához. Szinte vonzották z ajkai az enyémeket, nem tudtam ellenállni egy újabb csóknak, ezúttal kicsit hosszabbnak, mint az előző. A hátamra fordultam, húzva magammal Eugent, aki így fölém került. A lábaim kényelmesen lelógtak a kis ágyról, amin ilyen lustán elhevertünk.

Eugen
A csók alatt egészen hozzá bújtam a fiúhoz, így automatikusan mentem vele amikor megfordult. Ennek következtében félig mellette feküdtem, félig fölötte támaszkodtam, de kivételesen nem használtam ki ezt a helyzeti előnyt. Mikor vége szakadt a csóknak, csak lemosolyogtam Lysre.
-Miben settenkedsz? - kérdeztem tőle halkan. Volt pár tippen, de jelenleg az egyszerű pihenést preferáltam volna leginkább. Viszont azért a fiú válaszára is kíváncsi voltam.

Lysander
- Így kényelmesebb - válaszoltam egyszerűen. Jelenleg tényleg csak kényelmesen akartam lenni. - Nem ölelkezhetünk csak úgy simán? - motyogtam a fiú köré fonva a karjaimat, és közelebb húzva magamhoz, mint egy élő takarót, amíg a haja már csikizte az arcomat.

Eugen
Erre csak elégedetten szusszantam egyet és inkább lehajtottam a fejem a mellkasára. Persze miután egy kicsit sikerült lejjebb helyezkednem.
- Akkor ölelkezzünk csak úgy. Én benne vagyok! - mondtam nyugodtan, és hogy nyomatékosítsam amit mondtam , egy kicsit szorosabban öleltem át őt. Úgy éreztem, tökéletes délutáni programot találtunk. 
- Hülye kérdés lesz, de ... szeretsz hóembert építeni? - folytattam a beszélgetést, csak hogy ne aludjak el, amire amúgy képes lettem volna.

Lysander
Gyanakvóan összehúztam a szemöldökömet, de nem nyitottam ki a szemem.
- Attól függ - feleltem kimérten. - Hóembert akarsz építeni? - mormogtam. Jelenleg nem szívesen gondoltam a hidegre, de a hóban játszás a fiúval elgondolkodtatott. Nem csak a nyálas, romantikus mivolta miatt, inkább a "megfürdethetem a hóban 'Bergert és hallgathatom, milyen hangot ad ki mikor egy hódarab végigcsúszik a hátán a pólója alatt" szempontból.

Eugen
Kissé lemondóan hümmögtem egyet mikor visszakérdezett. 
- Ez ...egy hagyomány. Holnapután jönnek az unokatesóim és ha lesz hó, akkor hóembert építünk. Tulajdonképpen Anna dirigál, mi pedig óramű pontossággal tesszük amit mond. Iszonyúan precíz ... - szusszantam fel. Én annyira nem voltam oda ezért a közös programért, a húgom általában olyan szigorúan parancsolgatott, hogy a végére elegem lett az egészből. De utána anyától mindig kapunk forrócsokit, ami abszolút megéri!

Lysander
- Nem szívesen szállnék szembe a hugoddal - viccelődtem lapos hangon, miközben nagyot szusszantam. - Nehéz vagy - toltam le magamról a fiút, és inkább csak odabújtam hozzá, a hátam a mellkasánál, a karja a derekam körül. Máris jobb. Éreztem a testéből áradó hőt, ami átmelegített engem is. Hagytam, hogy lustán visszacsukódjon a szemem.
- Hány unokatesód jön? - kérdeztem szórakozottan, lazán összefűzve az ujjainkat.

Eugen
Ellenkezve felmordultam mikor csak úgy letolt magáról, én szerettem úgy feküdni. Azonban az új pozíció sem volt olyan rossz, szóval beletörődtem a változásba. Csak hagyja már abba a folytonos helyezkedést ... 
- Öt. Valószínűleg. De lehet, hogy hat - válaszoltam miután kényelmesen a nyakához bújtam az arcommal. A szemeimet lehunytam és igyekeztem visszaszenderedni az előbbi állapotomba azután, hogy olyan csúnyán felébresztett a félálomból.

Lysander
- Lehet? - visszhangoztam megrökönyödve. - Így tartod számon a rokonaidat, 'Berger? - vigyorogtam rosszallóan. Furcsa volt ez a válasz, belém belémnevelték az összes rokonomat. Amennyire a családunk megszállott volt a vérvonalával és a családfákkal, még szép, hogy kiskoromtól kezdve ennyit hallottam róluk. Az unalmas, felszínes partikról nem is beszélve, ahol udvariasan kellett társalognom mindenkivel. Nincs ami jobban megöli a meghitt családiasságot.