Schwanstein

SCHWANSTEIN
Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola


Igazgató: Arthur Abendroth

Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a SCHWANSTEIN Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Mellékelten megküldjük a szükséges tankönyvek és felszerelési tárgyak listáját. A tanév szeptember 1-jén kezdődik. Legkésőbb július 31-éig küldjön baglyot nekünk.




***

A varázslóvilág szinte mindannyiunk számára jól ismert. Harry Potter története elképesztően híres, és szinte minden gyerek hallott már a Roxfortról.
De nem csak Angliában van varázslóiskola.
Varázslók mindenütt élnek, és több iskolájuk is van. Ilyen a Schwanstein is, Németországban.

Csatlakozz Harry Potter világához újra, ezúttal egy másik országban!^^

***

Ez egy Harry Potter-szerű, a varázslóvilágon alapuló szerep, teljes mértékben fankodásból teremtve :DDD Új helyszínek, új házak, új szereplők, új történetek, mind egy már jól ismert világban, ami most mégis teljesen más.
Mivel nagyjából ismerjük, mi hogy megy, szerintem nem kell nagyon részleteznem. A történetünk nagyjából a Harry Potter könyvekkel egy időben játszódik.
A szabályok a szokásosak, senki ne hősködjön engedély nélkül úgy, hogy az elsodorja a szerepet.

A házak leírását, órarendeket és egyéb finomságokat majd itt fogom részletezni, ha egyszer rászánom magam :DMég a kezdés előtt meglesznek, igyekszem velük. ^^

Szerintem ennyi....Jó szórakozást! :DDD

***

Ez a szerepjáték az előző fórumon kezdődött, az események onnantól folytatódnak, ahol ott abbahagytuk. Később az eddigi események lehet, hogy át lesznek ide másolva egy előzménytémába :))

Eugen
Egész éjjel rémálmaim voltak, össze-vissza forgolódtam az ágyban, többször is felriadtam, de csak pár pillanatra, aztán már vissza is tértem a szenvedés birodalmába. Végül aztán valamikor hajnalban keltem fel végleg. Arra ébredtem hogy bevertem a fejem. Leestem az ágyról. Halkan felnyögtem miközben felültem és a sérült pontra tapasztottam egyik kezem. Csak ekkor néztem körbe. Fogalmam sem volt hol vagyok, de ez nem a saját hálókörletem volt. Még sosem láttam ezt a szobát Nem emlékeztem hogyan és miért kerültem ide, kicsit elveszettnek éreztem magam. Aztán szinte egyszerre feltűnt még két dolog. Az egyik, hogy meztelen vagyok. A másik pedig hogy valaki fekszik az ágyon. Lassan fordultam arra hogy szemügyre vegyem az illetőt, de amit láttam, megrémített. Ijedtemben ugrottam egyet hátra, amikor felismertem Lysander Dietrichet aki édesen szunyókált, félig betakarózva. Sajnos a lepel pont olyan szögben takarta csak el a testét hogy így is láthattam hogy anyaszült meztelen. Egy pillanatra megszédültem ahogy összeállt bennem a kép. Az nem lehet ... Ilyen nem történhet meg velem!
Felpattantam és elkezdtem keresgélni a ruháimat hogy felöltözzek és közben lázasan kutattam valami emlék után arról hogy hogyan kerültem ide és mi is történt az éjjel, de semmi nem rémlett erről az egészről. Mondjuk talán jobb is. De miért pont ő?!

Legutolsó hozzászólás a másik fórumon:

Banci írta:Eugen
Egész éjjel rémálmaim voltak, össze-vissza forgolódtam az ágyban, többször is felriadtam, de csak pár pillanatra, aztán már vissza is tértem a szenvedés birodalmába. Végül aztán valamikor hajnalban keltem fel végleg. Arra ébredtem hogy bevertem a fejem. Leestem az ágyról. Halkan felnyögtem miközben felültem és a sérült pontra tapasztottam egyik kezem. Csak ekkor néztem körbe. Fogalmam sem volt hol vagyok, de ez nem a saját hálókörletem volt. Még sosem láttam ezt a szobát. Nem emlékeztem hogyan és miért kerültem ide, kicsit elveszettnek éreztem magam. Aztán szinte egyszerre feltűnt még két dolog. Az egyik, hogy meztelen vagyok. A másik pedig hogy valaki fekszik az ágyon. Lassan fordultam arra hogy szemügyre vegyem az illetőt, de amit láttam, megrémített. Ijedtemben ugrottam egyet hátra, amikor felismertem Lysander Dietrichet aki édesen szunyókált, félig betakarózva. Sajnos a lepel pont olyan szögben takarta csak el a testét hogy így is láthattam hogy anyaszült meztelen. Egy pillanatra megszédültem ahogy összeállt bennem a kép. Az nem lehet ... Ilyen nem történhet meg velem!
Felpattantam és elkezdtem keresgélni a ruháimat hogy felöltözzek és közben lázasan kutattam valami emlék után arról hogy hogyan kerültem ide és mi is történt az éjjel, de semmi nem rémlett erről az egészről. Mondjuk talán jobb is. De miért pont ő?!

Jana
Reggel korán keltem, mert hajnali edzésünk volt a kviddiccsapattal, de már a pályán sem tudtam nagyon koncentrálni. Mikor a kora reggeli levegőtől felfrissülve visszamentem a klubhelyiségbe, ott találtam Jo-t, és kérdőn néztem rá.
- Visszajött? - kérdeztem. Ő csak megcsóválta a fejét, láttam, hogy gondterhelt.
- Biztos a grünwaldosoknál van - mondtam, de újra csak nemet intett.
- Nem, összefutottam Hansonnal, és megkérdeztem, de állítólag Dietrich sem ment vissza a szobába.
Mérgesen ledobtam a seprűmet, és intettem a fiúnak, hogy kövessen.
- Nem hiszem el, hogy már megint eltűntek. Megkeressük őket - mondtam magam elé, miközben a fiú utánam sietett, és elindultunk a néptelen folyosón felkutatni Eugenéket.

Lysander
Nem aludtam túl jól az éjjel. Alig tudtam megmaradni a fájdalomtól, össze-vissza forgolódtam, de ez is fájt. Lehet, hogy véletlenül Eugent is megrúghattam, nem tudom...
Mikor fölébredtem, egyedül feküdtem az ágyon. Vagyis az ágy közepén. Álmosan hunyorogtam, pislogtam párat, de nem láttam a fiút. Felültem, de belém nyilallt a fájdalom. A fenébe, még mindig?? Megdörzsöltem a szemem, és fájdalmas fintorral az arcomon körülnéztem. Hol a francba van? A szoba másik sarkában pillantottam meg, ahogy épp a nadrágját ráncigálta fel magára.
- Hé...Te meg mit csinálsz? - kérdeztem álmos hangon.

Eugen
Amikor meghallottam Dietrich hangját, összerezzentem. Rémülten néztem rá miközben próbáltam gyorsabban öltözni.
-Elmegyek.... Mit csinálnék? - válaszoltam magától értetődően.

Lysander
Értetlenül néztem rá.
- De miért? - kérdeztem. Félne, mert tudja, hogy fáj..?

Eugen
-Dietrich, ezt most te sem gondoltad komolyan! Egyáltalán ... Hol vagyunk? És miért? És egyáltalán mi a francot csináltál velem az este?! - kérdeztem értetlenül miközben magamra húztam és oda sem nézve begombolgattam az ingem. Végig a fiút figyeltem. Tartottam tőle hogy a követkrző pillanatban pálcát ragad és megátkoz.

Lysander
Értetlenül néztem rá.
- Te meg mi a francról beszélsz? - kérdeztem totálisan összezavarodva. Éreztem, hogy valami nem oké, jelekt kerestem, hogy a fiú csak viccel, és ez az egész egy rossz tréfa.

Eugen
-Ne játszd az értetlent! Szerinted mégis miről beszélek?! Miért tetted ezt? Hogy aztán majd kiröhöghess az idióta grünwaldos haverjaiddal? Hogy elmondhasd mennyire megszégyenítettél? És egyáltalán milyen varázslattal vettêl rá hogy ide jöjjek veled?! Vagy valami bájitalt itattàl meg velem?  - záporoztak a kérdéseim. Semmit nem értettem. Egy pillanatra sem emlékeztem az elmúlt .....talán több napból. Szörnyen éreztem magam. És féltem attól, mit akar még Dietrich ellenem elkövetni.

Lysander
- Mégis mi ütött beléd?! - kérdeztem a fiút idegesen. - Mégis miféle megszégyenítés? Te voltál az, aki nem bírt magával, és aki miatt most nem tudok normálisan ülni! - kiabáltam. Kezdtem tényleg kétségbe esni.

Eugen
Az utolsó mondatát hallva talán egy kicsit tágabbra nyíltak a szemeim. Hitetlenül ingattam a fejem.
-Nem .....ezt nem fogod beetetni velem! Én önszántamból sosem ... Biztos hogy nem ... Tudom hogy csináltál velem valamit! - emeltem fel egyre jobban a hangom. Ezután pár pillanatig nem tudtam megszólalni, ahogy belegondoltam mit művelhetett velem, éreztem hogy elszorul a torkom. 
-Dögölj meg, Dietrich! - sziszegtem, könnyektől csillogó szemmel majd elviharzottam. Ahogy kiléptem a szobából, még mindig nem tudtam hol vagyok, ezért csak sietősen elindultam az egyik folyosón. A következő sarokra érve már felismertem a helyet.

Lysander
Ott ültem az ágyon, fájó tagokkal, totálisan letaglózva, és csak egy gondolat zakatolt a fejemben. Ez...meg...mi...a...franc...volt...?! Meg sem bírtam mozdulni, teljesen lesokkolódtam. Mégis mi történt?

Eugen
Szinte futva mentem végig a folyosókon, lehajtott fejjel. Nem tudtam hova megyek, az órákhoz még korán volt, és a klubhelyiségben ülni sem volt kedvem. Aztán az egyik sarkon befordulva szinte szó szerint belerohantam Joékba.
-Merlinnek hála, megvagytok! - sóhajtottam fel kicsit megkönnyebbülve és alig bírtam megállni hogy ne öleljem át őket. De mivel az nagyon hülyén nézne ki, fisszafogtam magam.

Jana
Egyszer csak Eugen futott belénk, szegény Jo-t majdnem fellökte.
- Hol a fenében voltál? - kérdeztem tőle mérgesen. Amikor rám nézett, láttam, hogy valami mintha nem lenne rendben. Hol van Dietrich?

Eugen
Elmeséltem nekik mi történt. Mindent. A furcsa ébredést, Dietrichet , és tényleg az összes dolgot amit el tudtam mondani. Zavarodott voltam, mérges és talán egy kicsit féltem is Lysandertől. A mesém végén segítségkérőn néztem a barátaimra, reméltem hogy ők segítenek kideríteni , mi a franc volt ez.

(Jana) Mikor Eugen befejezte a beszédet, mindketten csak némán bámultunk rá. Nem tudtam, mit mondhatnék. Ez csak egy vicc vagy komolyan beszél?...Nem, komolynak tűnt. De akkor mi a fene történt? - Milyen nap van ma? - kérdeztem tőle kicsit felocsúdva.

Eugen
Kicsit gondolkodnom kellett.
-Azt hiszem szerda - válaszoltam végül, kicsit bizonytalanul - Miért?

Jana
Összevontam a szemöldököm.
- Melyik szerda? - kérdeztem puhatolózva. Ez nem jó.... - Melyik hét?

Eugen
-Hát ... Október közepevan, nem? - vontam fel a szemöldököm. Nem értettem mire fel ez a kérdezősködés.

Jana
Jo már épp vette a levegőt, hogy mondjon valamit, de én alig észrevehetően belerúgtam a cipőjébe, mire elhallgatott.
-Dehogynem! - mondtam talán kicsit magasabb hangon, mint normálisan mondtam volna. - De...kedd. Szóval...készülj, mert nemsokára kezdődik az első óra...
Meg kell találnunk Dietrichet. Sürgősen.

Eugen
Bólintottam egyet.
-Felmegyek a hálőkörletbe a cuccaimért, meg ha jut időm, azt hiszem, gyorsan át is öltözöm. Órán találkozunk! - köszöntem el a többiektől és folytattam utam a frühwirth klubhelyisége felé. Miért ilyen furcsa ma mindenki?

Jana
Mikor Eugen eltűnt, Johoz fordultam. Gondterhelt pillantást váltottunk.
- Meg kell keresnünk Dietrichet - mondtam határozottan, mire a fiú bólintott, és mi elsiettünk a folyosón arra, amerről Eugen érkezett.

Eugen
Felkmentem a hálókörletbe és összekészítettem a mai napra szükséges holmijaimat, majd megnéztem az időt. Tusolni már nem tudtam, csak lecseréltem az ingemet egy pólóra.

Jana
Ahogy a folyosón siettünk, egyszer csak az egyik ajtón kilépett Dietrich. Csapzott volt, és letört, szemében értetlenség ült.
- Dietrich! - szóltam neki oda, mire felénk nézett. Mikor felismert minket, megtorpant, és megvárta, amíg odaérünk.
- Hol voltatok az éjjel? - kérdeztem tőle.
- Találkoztatok Eugennel? - kérdezett vissza, hangja megtörten csengett.
- Igen...Mondd, mi a fene történt vele?
Tanácstalanul megrázta a fejét.
- Nem tudom, csak fölkeltem, és már ilyen volt. Fogalmam sincs, mi történt vele - mondta panaszos hangon, azt hittem, mindjárt elsírja magát, és ez nagyon meglepett. Lysander Dietrich gyengének mutatkozik mások előtt? Két érthetetlen dolog ilyen rövid időn belül...
- Mit csináltatok az este? - kérdeztem, de aztán rájöttem, hogy talán fölösleges volt. A fiú elpirult, ami elég nyilvánvaló választ adott. Már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de leintettem. - Értem - mondtam neki, mikor Jo szólalt meg mögöttem állva.
- De...Hol voltatok? - kérdezte értetlenül. Ekkor vettem észre én is, hogy nem látom az ajtót, amin Dietrich kilépett a folyosóra. Valószínűleg ő is most vette ezt észre, mert megint megkavarodott, és még jobban elvörösödött.
- Hát...Az úgy volt, hogy itt voltunk a folyosón, és hát...Megjelent ez az ajtó, mi meg bementünk, és ott volt egy szoba...
- Várj! - szakította félbe döbbenten Jo. - Azt akarod mondani, hogy megjelent nektek a Szükség Szobája?
A szőke fiú bólintott.
- El se hiszem! Ez nagyon ritka, a Schwanstein csak nagyon ritkán-
- Ez most komoly? - szakítottam félbe Jo-t ledöbbenve. - Komolyan megjelent nektek egy szoba csak azért hogy dughassatok?
Egy pillanatra megfagyott a levegő. Na igen, attól még, hogy én vagyok a lány, nem kéne így ledöbbenni az ilyesmiken.
- Hát....öhm...igen... - mondta félrepillantva Lysander, én meg legszívesebben a falba vertem volna a fejem. És mi ezek miatt aggódtunk.
- Na jó. Hagyjuk - próbáltam túltenni magam a dolgon. - Sokkal fontosabb, hogy rájöjjünk, mi történt Eugennel.
Dietrich és Jo is bólintottak.
- Rendben. Ahhoz viszont neked is segítened kell - néztem a szőke fiúra, aki beleegyezően biccentett. Akár meg is köszönhetnéd, hogy megkíméltelek attól, hogy neked kelljen a segítségünket kérned. Minden esetre, akkor ott valamiféle szövetséget kötöttünk, fegyverszünetet, ha úgy tetszik, Eugen érdekében. Mert ő nekünk és neki is fontos volt. Még ha ő nem is ismerte be úgy rendesen.

Eugen
Amikor teljesen késznek éreztem magam, kiléptem a hálókörletből, lementem a klubhelyiségbe, majd kiléptem a folyosóra. Furcsa érzésem támadt miközben a terem felé indultam, ahol az első órám lesz. Nem emlékeztem, megcsináltam-e a leckéimet. Vagyis ....itt voltak nálam, a táskában. De mikor csináltam?

Jana
Miután megkötöttük a szövetségünket, - senki nem mondta ki, de mind tudtuk, hogy mi történt - megbeszéltük, hogy órák után találkozunk a könyvtárban. Jo és én is úgy gondoltuk, ott lenne érdemes elsőként körülnézni, mert magunktól nem sokra jutottunk volna. Nagyon reméltem, hogy valamelyik könyvben találunk majd választ. Ezután elköszöntünk Dietrichtől, és elsiettünk órára. Nehéz napok várnak ránk. Felügyelnünk kell EUgent, és ez nem lesz könnyű.

Eugen
A teem előtt megálltam. Páran odajöttek hozzám és beszélgetni kezdtünk. Végig a suli volt a téma. Az órák, felmérések, beadandók ... ilyesmi. Mindenki kipanaszkodta magát íg szerda.reggel.

Jana
Mikor megérkeztünk a teremhez, Jo-val Eugen mellé sétáltunk, közrefogtuk a fiút, és előzetes megállapodásunk alapján egész nap így védelmeztük. Nem akartuk, hogy valami butaságot csináljon.
De igazából nem is volt semmi baj. Eugen...Pont olyan volt, mint régen, Dietrich előtt. Igazából ennek örültem, mégis mikor eszembe jutott a szőke srác tekintete...A fenébe, fogalma sincs, mi ütött belém, de egész egyszerűen megsajnáltam. Soha nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet, de annyira szánalmasan festett reggel, hogy képtelen voltam kiverni a fejemből. Akármekkora szemétláda és kígyó is, attól még úgy tűnt, tényleg szereti Eugent, ami először meglepett, de...Nem is tudom, fura dolgok ezek. De megígértem, hogy segítek, és segíteni is akartam. Talán így elintézhetem, hogy Lysander Dietrich jöjjön nekem eggyel. Az biztosan vicces lett volna.

Eugen
Nemsokára megérkeztek Joék és innentől kezdve együtt töltöttük az egêsz napot, mint mindig. Órákon egymás mellett ültünk, szünetekben beszélgettünk és tényleg mindenhova együtt mentünk. Egêsz jó napom volt, mármint azt leszámítva hogy az órák nagyon lassan akartak eltelni.
Aztán eljött az utolsó óra , a grünwaldosokkal ... Nem igazán volt kedvem összefutni Dietrichhel, de úgy döntöttem, kivételesen nem érdekel. Egyszerűen figyelmen kívül hagyom, ha nem szól be akkor én sem neki ...

Lysander
Egész nap csak árnyéka voltam önmagamnak, nem tudtam semmire koncentrálni, folyton csak Eugen járt a fejemben. Ráadásul még csak ülni sem tudtam normálisan. Borzasztóan éreztem magam, állandóan csak a füzetemet bámultam, senkihez sem szóltam, nem is figyeltem, mi zajlik körülöttem. Mi a fene történhetett? Miért lett hirtelen ilyen? Nem tudtam választ találni, akárhogy is törtem a fejem. Reméltem, hogy Jana és Jo segíthetnek...Szánalmas - ez volt az első gondolatom, de aztán kicsit újra elgondolkodtam. Nem, igazából nem az. Nem akartam beismerni magamnak, de talán kicsit hálá- Nem! Csak megkönnyebbültem. Nem egyedül kell majd keresnem...Igazából mindegy is. Akár be is ismerhetném, hogy örülök a segítségüknek. Semmit sem számít. Ez a gondolat kicsit kizökkentett. Ennyire mélyre süllyedtem?

Eugen
A terem előtt álltubk a többiekkel és beszélgettünk. Még a szünet fele hátra volt, de inkább nem mentünk sehová. Éppen Jana magyarázott valamit amikor Claudius Steiner bukkant fel a folyosón és amikor meglátott minket, mosolyogva odajött hozzánk. Gondolom órára ment de úgy döntött, ráér még.
-Sziasztok!-állt meg mellettünk, majd felém fordult -Hol hagytad a barátodat?- kérdezte meg tőlem, talán kicsit gúnyosan, mire én csodálkozva néztem rá. Aztán rájöttem hogy vicc lehet
-Nincs barátom - válaszoltam elvigyorodva.
-Szakítottatok? - kérdezte, látszólag meglepetten.
-Nem is jártam senkivel ... - pislogtam nagyokat értetlenül. Claudius ugyanígy nézett vissza rám.

Jana
Mikor Claudius megjelent, kicsit megijedtem. Összenéztünk Jo-val. Ez most húzós lesz...
Nem tudtuk elküldeni csak úgy, és persze rögtön arra kérdezett rá, amire nem kellett volna. Úgy döntöttem, mentem, ami menthető.
-Szar poén, Steiner! - forgattam meg a szemem, aztán úgy pillantottam az idősebb fiúra. Azzal a "meg ne szólalj még egyszer, vagy ne tudd meg, mi lesz veled" pillantással, és mikor Eugen nem láthatta, odatátogtam, hogy "Később elmondom." Reméltem, hogy a másik srác tartja a száját. Közben Jo megpróbálta ügyesen terelni a témát.

Eugen
Mikor Jana beszólt, nyugtàztam magamban hogy tényleg vicc volt és Johoz fordultam aki kérdezett valamit. Még egy rövid ideig ott volt velünk Claudius is, de ő aztán elsietett órára. Ekkor tűnt fel hogy mindjárt becsengő és én még nem láttam Dietrichet. Szerencsére ...

Lysander
Őszintén szólva nem tudom, mit éreztem az utolsó órával kapcsolatban. Túl sokat egyszerre. Féltem, aggódtam, de kíváncsi is voltam, talán egy nagyon kicsit egy buta részem reménykedett is. Egy nagyon, nagyon hülye részem. A másik - nagyobbik - részem tudta, hogy valami nagy gáz van, de azt már nem, mit csináljak.
Próbáltam utolsó pillanatban órára érkezni, hogy Eugennek ne legyen esélye semmit sem csinálni. Ez sikerült, a tanárral egyszerre értem a teremhez, így egyből bemehettem a terembe. Nem néztem Eugenre, de mikor a fiú nem figyelt, a tekintetem találkozott Janáével. Azt hiszem, eléggé az arcomra lehettek írva az érzéseim, mert megcsóválta a fejét. Nem tudtam, ezzel mire akart válaszolni, de nem csináltam semmit. Kerültem őket, az terem másik felében ültem le, úgy, hogy ne kelljen Eugenre néznem.

Eugen
A terem közepe körül találtam helyet magamnak. Órán szorgosan jegyzeteltem mint mindig és próbáltam figyelni de mindig elterelődtek a gondolataim. Olyan furán éreztem magam. Állandóan ott kattogott a gondolat a fejemben hogy valami hiányzik de fogalmam sem volt mi lehet az, egyszerűen képtelen voltam rájönni, pedig egyre jobban idegesített ez az egész. Megpróbáltam nem foglalkozni vele és a tanórára koncentrálni de a gondolataim folyton másfelé akartak kalandozni. Affelé amiről fogalmam sincs mi. Leginkább üres képzelgésnek véltem, mivel csak érzések és halvány képek ugrottak be, de semmi konkrét nem. Kicsengőkor már úgy éreztem, rájöttem a megoldásra,. 
Szükségem van valakire. Igen, ebben biztos voltam ...túl egyedül vagyok, hiányzik hogy legyen valaki mellettem. Ezért forognak a gondolataim állandóan ilyen nyálas dolgok körül. De honnan is keríthetnék hirtelenjében magamnak bárkit? Vagyis nem bárkit. Az nem jó. Konkrétan valakire volt szükségem,  valakire akivel el tudok képzelni egy hosszú távú kapcsolatot. Mert ezt akartam. És tudtam hogy kit akarok, de mire felfogtam volna mindig elfelejtettem. Olyan furcsán rossz érzés volt ez ....amikor érzed, tudod hogy szerelmes vasgy csak azt nem hogy kibe. Egyáltalán létezik ilyesmi? Hát most már biztos...
Órák után is ilyesmiken gondolkodtam amikor Janáékkal az egyik folyosón sétáltunk.

Jana
A mellettem sétáló Eugenre pillantottam. Nagyon elgondolkodhatott...Kíváncsi lettem volna, mi jár a fejében. Hogy eszébe jut-e valami...
- Jól vagy? - kérdeztem tőle kedvesen.

Eugen
Jana hangja szakított mi a gondolataim közül.
-Mi ....? Ja, persze! Jól vagyok. - válaszoltam.

Jana
Nem voltam benne biztos, hogy a fiú igazat mond, de nem firtattam.
- Mi elmegyünk a könyvtárba Jo-val tanulni, velünk jössz? - kérdeztem magamhoz ölelve a könyveimet. Igazából nem akartam, hogy velünk tartson, hiszen Dietrich-el találkoztunk, de nem hagyhattuk ott csak úgy.

Eugen 
Kicsit gondolkodtam de aztán inkább megráztam a fejem.
-Köszi, de most nem ... Én kimegyek a pályára repülni pár kört. Reggel kihagytam az edzést, szeretném bepótolni - mosolyodtam el halványan, Janára nézve.

Jana
Kedvesen visszamosolyogtam.
- Oké. Akkor majd este találkozunk - köszöntem el, mert pont odaértünk a lépcsőhöz, ami a könyvtárhoz vitt.

Eugen
-Rendben, sziasztok! - köszöntem el mosolyogva majd a kviddicspálya felé indultam.

Claudius
Órák után a kviddicspályára mentem, ott szerettem legjobban szellőztetni a fejem. Nem mintha annyira szükségem lett volna a gyakorlásra, elég jó játékosnak tartottam magam, de ez talán olyasmi, amiből sosem árt a sok.
Ahogy odakint repkedtem, egyszer csak észrevettem, hogy valaki szintén kijött. Érdeklődve ereszkedtem alacsonyabbra, és mikor felismertem Eugent, széles mosoly terült szét az arcomon. Még mindig a fülemben csengtek a fiú szavai, mikor a barátjáról kérdeztem. Na persze. Még hogy nem is jártak... Minden esetre ez azt jelentette, hogy a fiú szabad préda. És hülye lettem volna nem kihasználni ezt.

Eugen
Lementem a pályára , de csak ekkor tűnt fel hogy a seprűmet fent hagytam a kastélyban. Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek... -gondoltam és már épp mondani akartam a varázsigét amivel magamhozvtudom hívni a seprűt amikor feltűnt hogy nem vagyok egyedül. Valaki a levegőben repkedett a fejem felett. Kicsit jobban megnéztem és felismettem Claudiust. Elmosolyodtam és odaintettem neki.

Caludius
Széles, megnyerő mosollyal szálltam Eugen mellé, és a föld fölött lebegve megálltam mellette.
- Nahát, ki tévedt erre - villantottam egy hófehér fogas mosolyt neki. - Gyakorolni jöttél?

Eugen
-Neked is szia ...! - mosolyogtam a fiúra - Igen, gyakorolni akartam. De ügyesen fenthagytam a seprűmet - válaszoltam neki és kicsit kínosan éreztem masgam közben amiért ilyen béna vagyok.

Claudius
- Ha akarod, elvihetlek egy körre - kacsintottam a fiúra.

Eugen
Elvigyorodtam.
-Csábító ajánlat ...de nem gondood hogy attól maximum csak te edződnél? - kérdeztem a fiútól. Nem akartam ilyen könnyen beadni a derekam.

Claudius
- Ha akarod, ülhetsz te előre - ajánlottam föl aranyos tekintettel. Mintha nem lenne semmi hátsó szándékom. Mintha. Szerintem mindkettőnk számára tökéletesen nyilvánvaló volt a mögöttes tartalom, és nagyon is jól elflörtölgettünk.

Eugen
-Hm ....nem is tudom ... - tettem úgy mintha komooyan elgondolkoznék a dolgon, de természetesen eszemben sem volt visszautasítani az ajánlatot.

Claudius
Hátrébb csúsztam a seprűn, és elengedtem a nyelét, hogy a fiú könnyedén felülhessen.
- Na..? - vigyorogtam választ várva.

Eugen
-De aztán le ne ess nekem! - villantottam széles vigyort a fiúra majd odaléptem hozzá és felültem elé a seprűre.