Schwanstein

Eugen
Ugyanolyan értetlen tekintettel néztem vissza a fiúra. Nem gondoltam volja, hogy ennyire gázul magyaráztam el, de akkor mêgis álmosabb voltam még, mint hittem.
- Mármint mindig. Az ünnepekkor. Reggelire - futottam neki mêgegyszer, hátha így jobb lesz. Annyira azêrt nem voltunk furák hogy mindig mindig csak tojást együnk, a normális napokon azért előkerült mindenféle más is.

Lysander
Elnyújtott, álmos szünet állt be a szavai után amíg megpróbálta a kora reggeli agyam feldolgozni ezt az új információt.
- Már tudom, honnan hozod a furaságodat - mondtam ki végül. Családi vonás, úgy tűnik.

Eugen 
Egy apró mosollyal nyugtáztam a választ, nem tudtam vitatkozni vele. Voltak fura dolgaim, amiket itthonról hoztam, ez tény. 
- Nektek nincsenek hagyományaitok? Mit csináltok az ünnepekkor? - faggattam egy kicsit őt is, mert most már kíváncsi voltam, hogy egy olyan befolyásos család, mint az övé mégis hogy tölti az ünnepeket. Biztos voltam benne, hogy teljesen máshogy, de azt nem tudtam elhinni, hogy semmi hasonló szokásuk sincs.

Lysander
Összhúztam a szemöldököm és a hátamra fordultam, szorosan Eugen mellett maradva.
- Három nap karótnyelt parti a rokonokkal és a családi barátokkal. Az egésznek megvan a maga forgatókönyve meg etikettje - foglaltam össze a lehető legrövidebben. - Ki nem állhatom - tettem hozzá. Őszintén, volt egy idő amikor odavoltam érte. Kiskoromban imádtam villogni a rokonaim előtt, büszkén sétáltam közöttük és begyűjtöttem a dícséreteiket. De az évekkel mintha kialakult volna egy szakadék közöttünk, és az összes parti elvesztette a varázsát. Már nem láttam benne mást csak a sémás szenvedést. Hálás voltam, hogy idén végre kiszakadhatok belőle egy kicsit.

Eugen
Továbbra is felé fordulva figyeltem őt, még a kezemet sem vettem le a derekáról, amikor a hátára gördült. Végighallgattam a beszámolóját a saját karácsonyi protokolljukról és úgy éreztem, hogy nem engedhetem, hogy több rossz emléket szerezzen az ünnepekről. Az én fejemben a karácsony egy olyan ünnep volt, amikor mindenkinek boldognak kellett volna lennie, el sem tudtam képzelni, hogy lehet képes valaki elrontani az egészet.
- Akkor most megmutatom, mi mit szoktunk csinálni - mondtam halkan, és egy kicsit előre hajolva lágyan megpusziltam a halántékát - És csinálunk új hagyományokat. Csak mi ketten. Hogy hangzik? - osztottam meg vele az ötletemet. Szinte suttogva beszéltem, a reggeli csend túl nyugodt volt ahhoz, hogy akár eszembe jusson ennél jobban felemelni a hangomat.

Lysander
Lehunytam a szemem és szórakozottan elmosolyogtam.
- Mondtam már, hogy mennyire nyáls vagy, 'Berger? - kérdeztem szinte duruzsolva. Egy tinccsel kezdtem játszani a fiú tarkójánál, kényelmesen piszkálva őt.

Eugen
Halkan felkuncogtam a megjegyzésen és felkönyököltem, hogy a fiú fölé tudjak hajolni.
- Nem, ezt még sosem hallottam ... - mondtam neki halkan, majd egy apró, lágy puszit nyomtam az ajkaira - Mi lenne, ha lassan felkelnénk? - vetettem fel, csak mert nem volt kedvem később kapkodni. Amúgy sem lett volna szép dolog az utolsó pillanatban beesni reggelizni, szóval már épp ideje lett volna kikecmeregnünk az ágyból.

Lysander
Fáradtan nyögtem egyet, és fájdalmas arccal lehunytam a szememet. Legszívesebben ágyban maradtam volna ameddig csak lehet. De ugyanakkor tudtam, hogy nem fekhetünk itt az örökkévalóságig, úgyhogy bármennyire is ellenemre volt, kelletlenül letoltam magamról a takarót és kitértem a fiú elől, még mielőtt tényleg minden kedvemet elveszi attól, hogy fölkeljek. Az ágy szélére ültem, és megdörzsöltem a szememet, hátha attól elmúlik az álmos szédelgésem. Hangosan sóhajtva nyújtózkodtam egyet, és nagy nehezen megálltam, hogy visszadőljek Eugen karjai közé, de felállni még mindig nem volt erőm. Várakozóan hátranéztem a vállam fölött, hátha a fiú segít.
- Mennyire lassan? - kérdeztem, mikor láttam, hogy ő még mindig ugyanott könyököl, ahol az előbb, és csak néz. Túl álmos voltam egy rendes gúnyos félmosolyhoz, úgyhogy beértem azzal, hogy a tekintetemmel próbálom jelezni a hangnemet. Nem hiszem, hogy túl sikeres voltam, de azt hiszem, ismertük már egymást eléggé, hogy a barátom tudja, mit hogy értek.

Eugen
Nem erőltettem a dolgot, és úgy tűnt, hogy nem is kellett. Végignézem, ahogy Lys kiküszködte magát az ágy szélére, de nekem valahogy nem sikerült azonnal követnem. Talán álmosabb voltam még, mint gondoltam, mert egy kicsit elbambultam, miközben ő nyújtózkodva próbált teljesen felébredni. A kérdésére viszont megint észhez tértem és néhány másodpercnyi hümmögés után mégis ülésbe tornáztam magam.
- Olyan közepesen lassan ... azt hiszem, ez most kezdetnek meg is teszi - másztam ki mellé az ágy szélére. A szám elé emelt kézzel ásítottam egyet, majd Lysanderre néztem.
- Mondtam már, hogy mennyire imádom így a hajad? - mosolyogtam rá kedvesen. Valamiért a szokatlanul kusza szőke tincseket vettem észre először, amikor felé pillantottam. Eddig fel sem tűnt, de mintha egy kicsit rendezetlenebbül állt volna a haja, mint általában ébredés után. De talán csak én voltam még túl álmos.

Lysander
- Hogy áll a hajam? - kaptam a fejemhez riadtan, és közben figyelmeztetően megemeltem a hangom. Kényes pont, és volt egy olyan kellemetlen sejtelmem, hogy valami katasztrofális történhetett az éjjel, és nem csak simán elaludtam. Nem hagytam, hogy Eugen álmos mosolya és borzalmas érzéke a megjelenéshez megtévesszen. Legnagyobb horroromra a szokásos kócosság helyett valami sokkal komolyabb fogadott, ahogy próbaképp beletúrtam a tincseimbe. 
Hullámos haj fomódott az ujjaim köré.
- Oh nem - kerekedtek el a szemeim elkeseredésemben.

Eugen
Egyáltalán nem akartam ráijeszteni, de teljesen véletlenül mégis sikerült. Miért feltételez ennyire rosszat már attól, hogy megdicsérem a haját? Nekem tényleg tetszett.
- Mi az? - kérdeztem értetlenül, amikor olyan halálra vált arcot vágott. Mint már az előbb megjegyeztem, nekem nagyon tetszett így, és nem értettem, mi a gond vele. Szerintem tényleg édes volt. Ráadásul még nem is látta. Mi ez az oh nem? 
- Lys, semmi baj nincs a hajaddal. Teljesen rendben van - közöltem vele összevont szemöldökkel. Ötletem sem volt, mi ez a nagy kétségbeesés.

Lysander
- Begöndörödött, igaz? - kérdeztem a fiút ugyanazon a halálravált hangon. Miért pont most? Mikor még varázsolnom sem szabad, és esélytelen, hogy máshogy megoldjam ezt a krízist. Látni akartam magam, de ugyanakkor féltem, mi fogadna a tükörben.

Eugen
Enyhén bólintottam, még mindig nem értettem ezt a hangnemet.
- Egy icipicit ... - válaszoltam óvatosan, nem akartam nagyon-nagyon kiakasztani. De most hogy mondta, tényleg göndör lett. Eddig nem teljesen értettem, mi okozza a változást, de most már felfogtam. 
- Nem kell nagy ügyet csinálni belőle, Lys. Nagyon jól áll így - folytattam a kis meggyőző hadjáratomat, hátha végre elérek valami eredményt. Ha így reagált már arra is, hogy csak sejtése volt a dologról, kíváncsi voltam mi lesz, ha belenéz egy tükörbe.

Lysander
Hangosan felnyögtem, és reményvesztetten dőltem a fiú vállára, még mindig a hajamat szorongatva a kezemmel.
- Ne nézz rám - morogtam Eugen pólójába, és megpróbáltam nem hagyni, hogy a fiú szavai hassanak rám. A belső hangom teljesen fejvesztve ismételgette, hogy "göndör!!", és ez egyenlőre sikeresen elnyomott minden mást.

Eugen
Mosolyogva öleltem magamhoz a fiút, amikor nekem dőlt. Ez a kifakadás szerintem teljesen értelmetlen volt, de azért aranyosnak találtam a viselkedését.
- Miért? Én imádom - nyomtam az ajkaimat a haját markoló ujjaira. Túl édes volt, amikor pánikolt, és mivel jelenleg én nem láttam értelmét ennek a hisztinek, bátran mosolyogtam rajta.
- Lys. Tényleg nem vészes. De ha ennyire aggaszt, akkor gyere, nézd meg egy tükörben, és aztán csináljunk vele valamit. Ha nagyon nem bírod így, anya biztosan tud segíteni ...

Lysander
Egy pillanatra megfeszültem a fiú ölelésében.
- Nem kell segítenie - préseltem ki végül. Még csak az kellett volna, hogy segítséget kérjek a hajammal kapcsolatban Eugen édesanyjától... Azt nem bírtam volna lenyelni.
Nagy erőfeszítésbe került összeszednem magam, és kikászálódni az ágyból és a fiú karjai közül. Az egyik kezemmel még mindig a hajamat piszkáltam szórakozottan, és közben erőt gyűjtöttem ahhoz, hogy szembe tudjak nézni a katasztrófával. De itt most a büszkeségemről volt szó. És ha ezen múllott a szünet, akkor hajlandó voltam félretenni a panaszkodást. Azért fenntartásokkal néztem körbe, a tükröt keresve.

Eugen 
A lábamat lógatva figyeltem a fiút, aki végre felkelt mellőlem, és úgy tűnt, hogy elszánta magát. Egy ideig le sem esett, hogy el kéne mondanom, hol a tükör. Csak várakozva néztem Lysre, és fel sem fogtam, hogy meg kéne szólalnom. De aztán leesett, és akkor azonnal a szekrény felé mutattam.
- Nyisd ki! Az ajtó belő felén van a tükör - osztottam meg az értékes információt a barátommal. Tényleg fel kellett volna már ébrednem, ez a szétszórtság nem volt jó.

Lysander
Odaléptem a szekrényhez, és szinte visszatartott lélegzettel nyitottam ki az ajtót, hogy szembe találjam magam a saját tükörképemmel. Akaratlanul is megremegett az arcom, mikor megláttam, hogy nézek ki. Elaludt arc, kócos, hullámos haj, gyűrött ruha...Mintha nem is én lettem volna az. Teljesen lefagyva álltam ott, legszívesebben elbújtam volna, hogy Eugen ne is lásson. 
- Ez egy katasztrófa - motyogtam inkább csak magamnak.

Eugen
Majdnem felkuncogtam amikor megláttam a reakcióját. Nekem háttal állt, de pont láttam a tükörben az arcát. Néhány pillanatig csak néztem, de aztán megesett rajta a szívem, és felállva odasétáltam hozzá. Mögé léptem és hátulról átöleltem.
- Szerintem szívdöglesztő vagy göndör hajjal - duruzsoltam a fülébe, majd egy kicsit előrébb hajoltam a válla fölött és megpusziltam az arcát. Ezután csak a vállára támasztottam az állam és tovább ölelgettem.

Lysander
Éreztem hogy egy picit elgyengülnek a térdeim, de csak némán sóhajtottam egyet. Még mindig kifejezetten kínosan éreztem magam, de nehéz volt erre koncentrálni, mikor Eugen ilyeneket mondott.
- Csak örülsz mert így majdnem olyan borzasztóan festek mint te - próbáltam inkább a szokásos gúnyolódással enyhíteni a helyzetet,és közben meg kellett jegyeznem, hogy a kellemetlenség érzése kezdett lassan feloldódnibennem a fiú karjai között.

Eugen
Kuncogva fúrtam az arcom a nyakába arra a megjegyzésre. Nem tudtam magamra venni amikor a külsőmet szapulta. Ha tényleg annyira rosszul festenék, mint ahogy néha mondja, biztosan nem hagyná ennyiben a csipkelődést. 
- Igen, most lelepleztél. Csak azt akarom, hogy ne nézz ki annyival jobban, mint én - válaszoltam, még mindig a nyakához bújva. Olyan jó volt csak ott állni és ölelkezni, nem akartam abbahagyni egyhamar. Eszembe jutott, hogy valami hasonlót csináltunk nem olyan régen, de órára kellett mennünk, és nem maradhattunk úgy túl sokáig. Most viszont megtehettük, mert szünet volt. Már kimásztunk az ágyból, ami épp elég közel vitt minket az elkészüléshez a reggelire. Nem kellett sietnünk. Lehunyt szemekkel szívtam mélyen magamba a fiú illatát. Most a megszokott Lys-illaton túl a tegnapi tusfürdőt is éreztem rajta, ami még tökéletesebbé tette az élményt.

Lysander
- Ez esélytelen, mindig sokkal jobban fogok kinézni, mint te - csipkelődtem tovább, de már én is mosolyogtam. Lehetetlen lett volna visszatartanom, ahogy máskor sem sikerült ha Eugennel ilyen hangulatba kerültünk. Kezdett a tükörképünk is egészen tetszeni, bár még mindig nem sikerült lenyelnem azt hogy hogy áll a hajam. De ha a fiúnak tényleg ennyire tetszik...

Eugen
- Igen, igen, tudjuk ... De reménykedni lehet - néztem rá a tükrön keresztül. Továbbra is benne voltam a játékban, és mivel úgy tűnt, hogy sikerült egy kicsit visszanyernie az önbizalmát, minden vissza is billent az abszolút normális kerékvágásba. 
- Szeretnéd, hogy én is csináljak valamit a hajammal? Biztos, hogy sosem lesz olyan rendezett, mint a tiéd általában, de egy próbát megér, ha szeretnéd - vigyorogtam a fiú tükörképére. Utáltam volna, ha lenyalt hajjal kellett volna mászkálnom, de gondoltam, hogy ő is hasonlóan érez most, szóval bevállaltam volna, ha attól jobban érzi magát.

Lysander
Egy pillanatra elképzeltem Eugent ahogy megpróbálja megzabolázni össze-vissza álló haját, de már maga a gondolat is széles vigyorra késztetett.
- A te hajadon még varázslattal se lehetne segíteni - fordultam szembe a fiúval, és a karjaimat lazán a vállára tettem, úgy hogy közben beletúrtam kócos tincseibe. Nagyon közel voltunk, de nem hajoltam oda megcsókolni, csak mélyen a szemébe nézve vigyorogtam tovább győzedelmesen.

Eugen
Hiába hangzott gonoszul az a megjegyzés, örültem, hogy nem kell megpróbálnom rendezetté varázsolni a hajam. Szóval inkább megbékéltem a helyzettel, miszerint teljesen reménytelen eset vagyok, és tovább vigyorogtam Lysre, amikor szembe fordult velem.
- Akkor sajnos meg kell elégedned velem így ... - néztem a szemeibe, most már teljesen közvetlenül. Sokkal jobb volt így, mint a tükrön keresztül kommunikálni. A karjaim még mindig a derekát ölelték, így tartottam közel magamhoz.

Lysander
- Talán kibírom - válaszoltam félig tettetett fellengzősséggel, de ugyanazzal a vigyorral. Talán mondtam volna még valamit, de ekkor valaki hangosan - talán kicsit hangosabban a kelleténél - elsietett az ajtónk előtt, a lépcső felé, és nekem eszembe jutott hogy odalent várnak minket a reggelivel.
Finoman megköszörültem a torkom hogy újra összeszedjem a gondolataimat.
- Nem kéne, öhm, lemennünk? - kérdeztem még mindig kicsit elkalandozva.

Eugen
Épp készültem odahajolni, hogy megcsókoljam a fiút, amikor valaki eldübörgött az ajtó előtt, amire akaratlanul is odakaptam a tekintetem. Volt egy sejtésem arról, hogy ki lehetett az, és a jelzés elég egyértelmű volt. Ismét ennyit a reggeli romantikázásról.
- De, lassan ideje tényleg összeszednünk magunkat - fordultam vissza Lys felé, egy kicsit csalódottan. Azért csak loptam egy aprócska csókot, mielőtt elengedtem őt, de utána elléptem tőle és sietősen előkotortam magamnak valami hordhatót. Egyszerű, kissé viseltes farmer, sötétzöld rövidujjú, és a tetejére egy kék belebújós pulóver. Ezeket találtam két perc alatt és meg voltam győződve arról, hogy tökéletes lesz így.

Lysander
Kicsit tétován álldogálltam, aztán és is a még mindig becsomagolt bőröndömhozléptem és előhúztam magamnak valami ruhát. Hétköznapi dolgokat hoztam magammal, amiknek a bepakolásával Eugen is segített. A végén egy kényelmes, fekete nadrág és szürke póló mellett döntöttem, egy puha, kötött pulcsival a hideg ellen. Kicsit elfintorodtam a tükörbe nézve, még mindig nem barátkoztam meg a hajammal, de pár eredménytelen igazítási kísérlet után inkább nagyot sóhajtottam és lemondtam a frizurámról. Ha a fiúnak jó voltam így, akkor én is emelt fővel fogom viselni.

Eugen
Gyorsan elkészültem, hamarabb, mint Lys. A tükör előtt állt, amikor én végeztem, és mivel úgy láttam, hogy megint a haját piszkálja, inkább közbeléptem. Mellé álltam, a karjánál fogva elhúztam onnan és magamhoz rántottam egy puszira. 
- Mehetünk? - kérdeztem mosolyogva. Azt nem akartam hagyni, hogy tovább aggodalmaskodjon a haja miatt, egyébként pedig úgy láttam, hogy elkészült, szóval ideje lett volna elindulnunk az étkezőbe a többiekhez.

Lysander
Csak megforgattam a szemem a fiúra és megigazítottam a kapucniját ami furán állt.
- Tőlem. Éhes vagyok - válaszoltam egyszerűen. Nem akartam újra idegeskedni, legalábbis addig nem amíg nem voltam újra Eugen családtagjai közelében. Ami elég hamar várt rám, de mint mondtam, nem akartam addig idegeskedni.

Eugen
- Akkor gyere! - fogtam meg a fiú kezét, hogy aztán már induljunk is az ajtó felé. Nem akartam tovább húzni az időt, már én is éhes voltam, és a többiek is biztosan lent vártak már. Gyorsan elszaladt az idő, és megint mi voltunk az utolsók, pedig egész korán felébredtünk. De szerintem megérte lustálkodni egy kicsit, jól éreztem magam Lys mellett az ágyban. Nem bántam meg semmit. 
Együtt sétáltunk le az étkezőbe, ahol anya már megterített, és éppen a reggelit készítette elő a konyhában. Apát nem láttam sehol, ő vagy nem ért még le, vagy odakint akadt valami dolga. Köszöntünk anyukámnak, és megkérdeztem, hogy segítsek-e valamit, de ő csak megkért, hogy üljünk le az asztalhoz, tehát így tettünk. Egymás mellett foglaltunk helyet, és vártuk a többieket.