Nakamura Művészeti Akadémia

Masami
Mikor megjött a fiú szobatársa, úgy éreztem, ideje indulnom.
- Én megyek - álltam föl az ágyról. - Még találkozunk. Sziasztok! - köszöntem el, és elindultam.

Cody
Elköszöntem Masamitól majd amikor elment, beszélgetni kezdtünk a szobatársammal. Természetesen rögtön azt kérdezte tőlem hogy milyen volt... Szóval elmagyaráztam neki hogy most nem történt semmi. És ezzel nem volt vége a témának. Egész este ilyesmiről beszélgettünk, szép lassan egyre közelebb kerülve egymáshoz a szobában. Aztán már nem is beszéltünk, csak az ágyamon ülve smároltunk. Ritkán volt olyan hogy nem én kezdeményezem az ilyesmit, de most megtörtént. Ő akarta. Én pedig belementem. Mint már ezelőtt többször is. Ha belegondolok, már egész sokszor voltunk együtt. Talán ő volt az akit kis túlzással állandó partneremnek hívhattam. 
Lassan egyre inkább egymásba gabalyodtunk, és végül a ládikóm is előkerült ... Őrületes estét töltöttünk együtt és végül egymás mellett aludtunk el.

Masami
Mikor visszaértem a szobámba, elmentem tusolni, aztán lefeküdtem aludni. Egyik pillanatról a másikra elnyomott az álom, mint akit fejbe vertek, úgy aludtam.

Cody
[...]
Pár nappal később kihirdették a szereposztást a darabhoz. Egy egész délután és este kellett hozzá hogy tényleg el tudjam hinni hogy megkaptam Mercutiot. Késő éjjelig a vadiúj órarendemet nézegettem az ágyamon ülve, újra és újra sorba véve a próbákat, amelyek közül az első rögtön másnap volt.
Izgatottan ácsorogtam a próbaterem ajtaja előtt a többiekkel , várva hogy jöjjön egy tanár és beengedjen mnket hogy aztán elkezdjük a próbát.

Masami
Sikerült. Megkaptam a szerepet. Fantasztikusan éreztem magam ettől, de nem azon a szélesen vigyorgós, izgatott módon. Inkább csak...elégedett és büszke voltam.
Az új órarend elég sok változással járt, a tanulási időmet illetősen is, de nem bántam. Lazább lett, egyedül a szöveg megtanulása tűnt munkásabb feladatnak, de persze tudtam, hogy így is lesz bőven mit találnom, amivel a időmet tölthetem.
Az első próbára egy kicsit késve érkeztem. Tényleg nem sokkal, csak pár perccel, de a tanár így is csúnyán nézett rám.
- Akiyama, megtennéd, hogy ezentúl pontos leszel? - kaptam meg a kérdést egyből. Csak unottan ránéztem. Ezt nem hiszem el. Mit keres ez itt?
A lány keresztbetett karral állt, és mérgesen nézett engem. Chiaza Fumiko, két éve ballagott, egy évig voltam a mentoráltja. Mindig is szigorúan bánt velem.
- Fumiko. Nem tudtam, hogy te is dolgozol ezzel a darabbal.
- Én vagyok a rendező - kaptam egy dühös pillantást. Meglepetten néztem rá.
- Azt hittem, a meghallgatáson lévő...
- Ő a társrendező - vágott a szavamba. - Épp nem értem rá.
- Értem - mondtam, és nyugodtan odasétáltam a többiekhez. A teremben lévő székeken ültek, és minket néztek. Miközben odamentem, Fumiko szigorú tekintete végig követtet. Csak mikor leültem, békélt meg egy picit.
- Rendben. Akkor most már kezdhetjük.

Cody
Már bent ültünk a teremben és éppen kezdtünk volna amikor Masami beoldalgott. Felvont szemöldökkel néztem végig a kis jelenetet a rendezővel, majd amikor a fiú talált magának egy helyet és úgy volt hogy most már tényleg elkezdjük a próbát, kíváncsian néztem Fumikora.

Masami
Ezután Fumiko negyed órán keresztül megállás nélkül beszélt és magyarázott a darabról, hogy mi hogy lesz, ki melyik szerepet kapta, hogyan lesznek a próbák és a tanórák, milyen tanárokkal fokunk dolgozni, milyen csoportbontásban, melyik szereplőknek kellenek külön próbák, stb. Csak a szokásos dolgokat mondta el, amiket ilyenkor kell.
Ezután mindenkinek kiosztotta a szövegkönyvet, és elkezdtük átlapozni, megnézegetni. Mikor kicsöngettek, mindenki elmehetett szünetre, de megkért minket, hogy gyorsan menjünk majd vissza, mert elkezdjük az olvasópróbát. Átolvassuk a szöveget, mindenki a saját szerepét, így lesz egy kis fogalmunk arról, mit fogunk csinálni.

Cody
A szünetben csatlakoztam néhány ismerősömhöz, velük beszélgettem. Egész jól elvoltunk, gyorsan elrepült az a pár perc. Már majdnem becsengettek amikor eszembe jutott hogy mosdóba kell mennem. Gyorsan elintéztem egyedül majd azonnal a terembe siettem. Már mindenki ott volt, de még pont nem kezdték el szerencsére. Leültem a helyemre.

Masami
A második és harmadik órát összevontuk, és végigolvastuk a szöveget. Közben jegyzeteltem a szövegkönyvbe, hogy mikor melyik dal lesz, meg ilyesmik, mert ezek nem voltak beírva. Közben egyre jobban kirajzolódott bennünk a kép, hogy hogyan is lesz ez az előadás, és hogy mit is fogunk csinálni. Jónak ígérkezett.

Cody
Még mindig el voltam szállva egy kicsit attól hogy megkaptam a szerepet. Olyan álomszerűnek tűnt ez az egész. Mintha nem is a valóság lenne hogy ott ülünk az olvasópróbán, és én a kezemben tartom a saját szövegkönyvemet, néha a sorok mellé írok egy-egy szót, vagy áthúzom valamelyik sort hogy a kijavított mondatot odaírjam.

Dexter
Harmadik és negyedik óra közti szünet volt. A padomban ücsörögtem mint mindig, a fülemben a fülhallgatómmal miközben az egyik füzetembe rajzolgattam. Nem is foglalkoztam a körülöttem beszélgető , nevetgélő és hülyéskedő emberekkel, már megtanultam teljesen kizárni őket. Csak a zenére figyeltem, ami max hangerőn szólt a telefonomból és vártam a becsöngőt. A rajzom lassan elkészült, egész nap ezzel foglalkoztam. Nem volt semmi extra, csak egy integető fiú, de még mindig találtam benne javítgatni valót. Néha kiradíroztam egy-egy részt hogy aztán minimális változtatásokkal visszarajzoljam. Szóval elszórakoztattam magam, ahogy mindig.

Yuki
Épp nagy szünetem volt, a negyedik órám lyukasóra volt, szóval bőven volt időm arra, hogy átlógjak Lioék termébe. Vigyorogva indultam az öcsém felé, aki épp egy kis társasággal beszélgetett, de útközben elhaladtam egy fiú háta mögött, akit addig még nem láttam, és megtorpantam. Épp a füzetébe rajzolgatott, és nem tudtam szó nélkül elmenni mellette.
- Wow, nem rossz rajz! - mondtam nagyra nyílt szemekkel, a válla felett áthajolva. Rajz tagozatos voltam, és sosem vártam volna, hogy egy zenetagozatos füzetében fogok ilyen képet látni.

Dexter
Éppen árnyékolgattam amikor hirtelen csak arra lettem figyelmes hogy valaki áthajol a vàllam fölött. Kérdőn ránéztem miközben kirántottam az egyik fülemből a fülhallgatót.
-Hmm...? - érdeklődtem az irántmit akar mivel az előbb nem hallottam amit mondott.

Yuki
- Ki ez? - kérdeztem aranyos tekintettel, közben hol a rajzra, hol a fiúra néztem. Valamiért nagyon belelkesedtem a rajz látványától, talán pont azért, mert egy másik tagozatos készítette.

Dexter
Visszanéztem a rajzomra és vállat vontam.
-Senki. Csak egy random ember - feleltem a kérdésre. Nem igazán értettem miért ilyen nagy szám az én kis firkálmányom, de a fiú egészen lelkesen nézegette. Apropó, most hogy belegondolok még nem is láttam ezt a srácot. Egyáltalán mit keres itt?

Yuki
A rajzra néztem, és elgondolkodva figyeltem a vonásokat. Igen, talán ebben látszik, hogy zenés. Hogy nem tudatos a rajz...
Igazából eléggé belemerültem a srác válla fölött áthajolva a kép tanulmányozásába, kicsit ki is ment a fejemből az öcsém.

Dexter
Egy idő után kzdett zavaró lenni a fiú jelenléte , de nem tudtam mit csináljak. Feszengve ültem a helyemen és vártam hogy elmenjen. Aztán megjepent egy másik fiú is. Egyenesen hozzánk jött.
-Yuki! Hát te? - állt meg a padommal szemben Lio, az egyik osztálytársam. Vidám volt mint mindig. Talán most egy kicsit lelkesebb mint általában. Úgy tűnt jóban van az idege fiúval.

Yuki
- Liooo! - kiáltottam fel örömtelien. - Nézd, mit találtam! - böktem a rajzra ragyogó mosollyal. - Azt hittem, a zenések nem tudnak rajzolni!

Lio
Épp pár haverommal beszélgettem amikor a terem másik felében megpillantottam a bátyámat.  Azonnal vidám mosoly terült szét az arcomon és miután egy rövid bocsánatkéréssel otthagytam a kis társaságot, felé indultam. Kíváncsi voltam, miért nem hozzám jött. Megálltam Dexter padja előtt és jókedvűen köszöntem Yukinak, aki azonnal felhívta a figyelmem az osztálytársam rajzára.
-Hé! Most azt mondod hogy nem tudok rajzolni? - kérdeztem , némi sértődöttséggel a hangomban, de persze csak hülyeségből. Vetettem egy pillantást a rajzra.
-Ez tényleg klassz! Tök ügyi vagy, Dex! - mosolyogtam a fekete hajú fiúra. Kicsit idegesnek tűnt.
-Kösz ... - motyogta, nem túl lelkesen - És ne hívj Dexnek, ha kérhetem - tette hozzá és szinte úgy éreztem hogy képes lenne megölni a tekintetével. Na igen, nem volt túl barátságos fazon. Mióta itt volt, nem is láttam még beszélni senkivel. Folyton egyedül volt. Őszintén szólva kicsit sajnáltam, hogy láthatóan nem tud beilleszkedni.

Yuki
- Osztálytársak vagytok? - kérdeztem mosolyogva. Mondjuk elég nyilvánvaló volt a válasz, de nem zavartattam magam.

Leo
Felnéztem a bátyámra és elmosolyodva bólintottam.
-Igen. Dexter nemrég jött a suliba - feleltem a kérdésére mivel láttam hogy a másik fiúnak nem igen áll szándékában válaszolni.

Yuki
- Ez szuper! - mondtam lelkesen. Egy új fiú! Nagyszerű! - Hé, és körülnéztél már a Nakamurában, Dex? - kérdeztem vidáman mosolyogva.

Dexter
Komoran és kicsit furcsállóan néztem a szőke fiúra. Miért kell úgy viselkednie mint egy kisgyereknek?
-Már több mint egy hónapja itt vagyok ... Volt időm szétnézni  - válaszoltam neki, szinte csak odavetve a szavakat. Mondjuk igaz hogy csak a suli olyan területein jártam még ahol óráim vannak , volt pár olyan terem amiről azt sem tudtam hol van.

Yuki
Egy pillanatra megtorpantam, visszaereszkedtem a földre.
- Ó...Na és hogy tetszik? - folytattam a mosolygást.

Dexter
Vállat vontam.
-Nem sokban különbözik bármelyik eddigi sulimtól ... Mindegyik iskola egyforma - válaszoltam közönyösen. Közben a szemem sarkából a falon lógó órára néztem. Már nem sok volt hátra a szünetből.

Yuki
Meglepetten néztem rá.
- Ez nem igaz! A Nakamura egy nagyon jó suli! És nem olyan, mint más sulik... - védtem az iskolát. Közben kezdtem kicsit sajnálni a fiút.

Dexter
-Nekem ugyanolyan mint a hét másik ahova az elmúlt êvekben jártam. Termek, folyosók, udvar ... Ennyi. Lényegében semmi különbség - magyaráztam ahogy én láttam a dolgokat. És tényleg ...az ember ha annyiszor kerül idegen környezetbe mint én egy idő után már meg sem nézi milyen újdonságot tartogathat egy ismeretlen hely, inkább csak keresi a hasonlóságokat hogy ne legyen olyan elveszett.

Yuki
Szomorú szemekkel néztem a fiúra, épp nyitottam a szám, hogy mondjak valamit, amikor a csengő hangja belém fojtotta a szót. Ijedten felkaptam a fejem a hangra, aztán rohanni kezdtem kifelé a teremből. Az ajtóban majdnem beleszaladtam a tanárnőbe, épp csak elkerültem az ütközést, és az ajtófélfához lapulva kislisszoltam a teremből. Mikor a folyosó végére értem, megálltam, hogy kifújjam magamat. Megúsztam. Rettegtem attól az undorító béka-nőtől...

Dexter
Végül megmentett a csengetés. Mondjuk furcsának találtam ahogy a srác kirohant a teremből, de kezdtem rájönni, hogy rajta talán nem kéne csodálkoznom. Már a megjelenése, az egész kisugárzása olyan fura volt , a viselkedéséről nem is beszélve. Szóval ezt az elslisszolást már teljes mértékben elhanyagolható dolognak minősítettem. 
Ahogy a tanárnő belépett, Leo is visszasétált a helyére és leült. Innentől kezdve a megszokott ritmusban telt a nap , nem történt semmi különös. Csak órák után dugtam ki a fejem a tanteremből , hogy elinduljak ebédelni.

Masami
Amióta elkezdődtek a próbák a darabra, elég durván gyakoroltunk. Az addigi órarendünk teljesen át lett szabva, és csak próbáltunk, próbáltunk, próbáltunk. De imádtam.
Amikor a többieknek véget ért a tanítás, mi is kaptunk egy egyórás szünetet, hogy ebédelhessünk, meg ilyesmik, szóval az étkezőbe mentem. A büfében vettem magamnak kaját, és leültem az egyik asztalhoz. Evés közben a szövegkönyvet lapozgattam. Már egész jól ment, mivel nem nagyon volt más tanulnivalóm, és szinte csak ezzel foglalkoztam, de azért még úgy éreztem, nem árt, ha magammal hordom.

Cody
Egész nap keményen dolgoztunk a próbákon, úgy hajtottak minket mintha alig két napunk lenne összerakni a darabot, de jó volt ez így. Szerettem ezt csinálni és élveztem a próbákat, még ha kicsit túlzásnak is tartottam.
Amikor szünetet kaptunk, lementem az ebédlőbe, fogtam egy tálcát , kikértem a kajaadagomat majd elindultam hely után nézni magamnak. Megláttam Masamit egyedül ücsörögni egy asztalnál, és gondoltam hogy akkor odamegyek hozzá.
- Hali! - köszöntem széles vigyorral amikor letettem a tálcámat a fiú melletti helyre.

Masami
Felvont szemöldökkel néztem a fiúra, mikor az leült mellém.
- Szia... - köszöntem neki kicsit furcsállva. Miért ül ide hozzám?

Cody
Nem zavartatva magam lehuppantam mellé.
-Mizujs? - kérdeztem, kedvesen mosolyogva.

Masami
- Nem sok - mondtam tömören, halvány mosollyal a szám sarkában. Érdeklődve néztem a fiút, felkeltette a kíváncsiságomat, hogy most vajon minek köszönhetem a társaságát. Hátsó szándékot sejtettem.

Cody
Ezután egy rövig ideig csendben marasdtam, a levesemet kavargattam. Aztán a fiú szövegkönyvére esett a tekintetem.
-Ú...! - néztem Masamira mintha hirtelen eszembe jutott volna valami - Szeretnék kérdezni valamit - mondtam neki, de megvàrtam az engedélyét arra hogy folytassam, addig nem szóltam többet.

Masami
Alig álltam meg az elégedett mosolyt. Éreztem...
- Igen? - néztem rá felvont szemöldökkel.

Cody
-Majd ...segítesz a szövegtanulásban? - kérdeztem, angyali , kisfiús mosollyal az arcomon. - Tudod, nagyon örülök hogy van egy csomó szövegem meg minden, de egyedül nem hiszem hogy időre be tudnám magolni.

Masami
Közös szövegtanulás? Ez kicsit váratlanul ért. Miért engem kér meg?
- Persze - mondtam neki. - Segítek.

Cody
Vidám vigyor terült el az arcomon.
-Köszi! - mondtam a fiúnak - És ... esetleg már ma elkezdhetnénk?

Masami
- Persze - bólintottam. Végül is semmi akadálya. - Próbák után elmehetünk a könyvtárba.
Ott szerettem a legjobban tanulni. Mindig nyugalom volt, és mivel általában nem sokan voltak bent, a könyvtárost sosem zavarta, ha hangosan gyakoroltunk. Sőt, talán még mulattatta is.

Cody
-A könyvtárba? - kérdeztem, kicsit elszontyolodva. A könyvtár ...túl nyilvános hely volt. Meg én amúgy sem éreztem ott jól magam. Mindig túl feszültnek éreztem a hangulatot, olyan ...rideg volt az egész. Képtelen lettem volna rendesen tanulni ott.

Masami
- Mi a baj vele? - kérdeztem felvonva a szemöldököm, mert mintha nem igazán örült volna a könyvtár gondolatának.

Cody
-Csak ... az olyan nyomasztó hely  - nyögtem ki, kissé nehézkesen. Közben a levesemet néztem, ami lassan kihűlt. Mindegy, úgysem nézett ki jól ... Túlélem ha nem eszem meg.

Masami
Egy pillanatra csönd állt be közöttünk. Mondanám, hogy ezzel meglepett, de igazából egyáltalán nem.
- Rendben - adtam be a derekamat. - Akkor te hol szeretnéd? - kérdeztem.

Cody
Kicsit elgondolkodtam. Mondtam volna hogy menjünk a hátsó udvarra, de az sem volt jó.
-Mondjuk ...ahjj, nem tudom ...egy teremben? Vagy esetleg valamelyikőnk szobályában? - vetettem fel.

Masami
A szoba említésére a szemöldököm kicsit megrándult.
- A terem jó lesz - mondtam végül. Nem volt kedvem megint egy szobába kerülni vele. Pontosan tudja, miért nem.

Cody
Halványan elmosolyodtam.
-Oké ... - egyeztem bele. Jobban örültem volna ha az egyik szobába megyünk, de így is tökéletesen megfelelt.

Masami
Bólintottam, és visszafordultam az ebédemhez, miután egy pillanatig elidőzött a tekintetem a fiún. Azt kívántam, bár tudnám, miért csinálja ezt. Vagy hogy mi a célja vele.

Cody
Csak néztem a kajámat, de nem nyúltam hozzá. Végül az egészet visszavittem úgy, ahogy volt, hozzá sem nyúltam. Felsóhajtva álltam fel az asztaltól és indultam el az ebédlő másik felébe ahol le lehetett adni a tálcákat.

Masami
Néztem a fiú után. Mitől tűnt hirtelen ilyen letörtnek? Meg akartam kérdezni, de mégsem tettem, hagytam, hogy elsétáljon.
Miután elment, már én sem nagyon tudtam enni, így csak a vállamra vettem a táskám, és visszamentem a próbaterembe. Hamarosan úgyis újra kezdtünk. Még két óra, és utána szabadulunk.