Nakamura Művészeti Akadémia

Nakamura Művészeti Akadémia

Egy középiskola különleges tehetségű diákoknak. Egy hely, ahol megtanítanak, hogyan legyél sikeres abban, amit szeretsz. Egy hely, ahonnan a legnagyobb művészek kerülnek ki.
Te mi szeretnél lenni? Zenész? Színész? Vagy a rajzolás érdekel?
Válassz egy tagozatot! Ha szerencsés vagy, talán téged is kiválasztanak.
És mi vár arra, aki bekerül?
Siker.
És a legjobbaknak még a debütálásra is lehetőségük lehet.
De ne feledd,  hogy ez is egy középiskola, és nem mások az itteni tinédzserek, mint mások. Sőt, túl tudsz élni ennyi különc között?
És mi van azokkal a diákokkal? Akik valahogy mintha még a különcnél különcebbek lehetnek. Mi lehet a titkuk?
Sok sikert, újonc!

***

Bentlakásos iskolai szerepjáték.

A szabályok:
- Ne írjatok olyasmit, ami hatással van az egész szerepre! (Előzetes megbeszéléssel persze lehet)
- Átlagos diákokat hozzatok! Igaz, lesz egy-két különleges karakter, de őket csak előzetes megbeszéléssel lehet hozni.
- Figyeljetek minden szálra, legalább az időben próbáljunk egyszerre haladni!
- Tartsátok figyelemben, hogy ez egy szerepjáték, nincsenek főszereplők, mindenki egyformán fontos!

Ezt add meg egy karakternél:

Név: (teljes név)
Kép/Leírás:
Kor: (14-19)
Évfolyam: (1.-4.)
*Tagozat: (zene/színművészet/rajz és festészet)
Tulajdonságok: (nem csak felsorolás, mondatokban fogalmazzatok!)
Történet: (egy kis háttértörténet)
Kijátszó: (a felhasználóneved)

*a második évfolyamra járók már választhatnak maguknak tagozatot. Ekkor a bizonyos tagozat óráiból többre kell bejárnia, míg a másik két kategóriából kisebb lesz az óraszáma. Az utolsó évben végleg elhatározhatod magad egy tagozaton, és ennek megfelelően alakíthatod az órarendedet, a kötelező órákon kívül.

***

Ha bármi kérdésetek akad, írjatok nyugodtan! :))

Kezdés!

Idő: november 12 , kedd , őszhöz képest meleg van, de fúj a szél

Cody
Reggel frissen keltem, még azelőtt hogy a mobilom ébresztett volna. Nyújtózkodtam egyet majd kikeltem az ágyból és magamhoz véve pár ruhát, kisettenkedtem a fürdőbe. Ritkán volt időm reggel letusolni, ezért most kiélveztem a helyzetet. Viazonylag gyorsan megmosakodtam, majd kiléptem a zuhany alól, megtörölköztem és felöltöztek. Ezután a tükörhöz léptem ,hogy rendbe szedjem a hajamat. Sokáig elszórakoztam vele, mire úgy állt ahogy szerettem volna, de végül sikerült elkészülnöm.
Amikor mindennel megvoltam, visszamentem a szobába a táskámért -közben köszöntem a másik két bent tartózkodónak- amit magamhoz vettem majd cipőt és kabátot húztam és átmentem az iskolaépületbe. Nagy volt a nyüzsgés mint reggel általában de én ezt szerettem. Csatlakoztam a barátaimhoz az egyik folyosón , kisebb csoportba tömörülve beszélgettünk ès nevetgéltünk -csak olyan pompom csapathoz illően- , várva a becsengőre. Szerencsére még majdnem fél óra volt órakezdésig így ráértünk.

Masami
Reggel sokkal korábban bent voltam már a suliban, mint mások. Mondjuk nem csoda, mostanában ez nagyon gyakran előfordult, ahogy közeledett a félév. Egyre több beadandót kaptunk, egyre több tanulnivaló volt, és én egyre többször töltöttem egész éjjeleket a készüléssel.
Most is így volt, már megint a könyvtárban éjszakáztam. A könyvtárosnő már egészen megszokott ott, mikor rám zárta az ajtót, kicsit szánakozva mosolygott felém. Én pedig próbáltam kiverni minden gondolatot a fejemből, és csak az esszéírásra koncentrálni.
Nagyjából hajnali egykor mindig megfordul a fejemben, hogy mi a fenének csinálom ezt? Hiszen nem kötelező, és bármikor leadhatnék egy-két tantárgyat, hogy több időm lehessen. Akkor például nem kéne művészettörténelem esszét írnom. Elég bajom van enélkül is. De aztán általában eljön az, mikor átesem a holtponton, kb. három körül, és rájövök, hogy ha nem ezt csinálnám, akkor valószínűleg unatkoznék, és túl sok időm lenne az önsajnálatra. Tulajdonképpen nekem jó, hogy ennyi dolgom van.
Fél ötkor készültem el. Megkönnyebbülve dobtam le a tollam, és megdörzsöltem a szemem. Nagyot nyújtózkodtam, és mászkálni kezdtem a könyvtárban, amíg ötkor megjött a könyvtárosnő. Kedves mosollyal lépett be.
- Szia! - köszönt nekem halkan. - Sikerült?
- Igen - mosolyogtam rá fáradtan. - Köszönöm, hogy bent maradhattam.
Erre nem mondott semmit, csak letette a táskáját, és egy termoszt vett elő belőle.
- Hoztam neked kávét - sétált oda hozzám, és a füzetem mellé tette. - Hogy ne aludj el az órákon - mosolygott.
- Köszönöm! Nem kellett volna - mondtam neki udvariasan, mire csak legyintett.
- Megérdemled.
Mosolyogva néztem, ahogy visszasétált az asztalához, és beindította a számítógépet. Kedveltem ezt az asszonyt, olyan volt, mint valami anya.
Összepakoltam a könyveimet, és a táskámba tettem őket.
- Viszont látásra - köszöntem el, miközben kifelé indultam.
- Sok sikert! - mosolygott rám, én pedig elindultam a koliba. Még át kellett öltöznöm.
***
Az arcomat megmostam hideg vízzel, amitől kicsit felébredtem, majd sötétszürke garbót és fekete farmert húztam. A szemem alatti karikákkal nem tudtam mit kezdeni, de nem is igazán érdekelt, hogy nézek ki. Már megszokták.
A táskámat a vállamra véve sétáltam vissza az iskolaépületbe, ahol egyből ahhoz a teremhez sétáltam, ahol az első órám lesz. Még nem volt nyitva, úgyhogy leültem a folyosón egy lépcsőre, táskámat magam mellé véve, és egy könyvet olvasgatva kinyitottam a termoszt, amiben a kávé volt. Egész finom volt, ízlett, bár talán kicsit édesnek találtam. Ettől függetlenül nagyon jól esett, szinte éreztem, ahogy a koffein lassan beindítja az agyam. A gyülekező diákokról figyelmet sem véve a könyvembe temetkeztem.

Cody
Valahogy szóba került a félévi darab. Többen voltunk színművêszetisek és mindannyian szerettünk volna bekerülni. Már régóta vártuk hogy lehessen jelentkezni és a drámatanárom megígérte hogy a napokban kiteszik a darabbal kapcsolatos infókat tartalmazó plakátot a tanári melletti faliújságra. Tehát ahogy tegnap, ma is arrafelé indultunk hogy megnézzük, van-e már valami. Izgatottan fecsegtünk ahogy fellépcsőztünk az első emeletre és ott elindultunk a hirdetőtábla felé.  Már messzebbről láttuk hogy van ott valami ami eddig nem volt, ezért megszaporáztuk a lépteinket. Nem kellett csalódnunk. A színművészeti tagozatosoknak szóló közlemény a parafa tábla közepére volt kitűzve. Az egyik lány hangosan olvasta fel a felhívást.

Masami
Olvasás közben is elkaptam egy-egy félmondatot a folyosón sétálóktól, így hallottam meg, hogy valaki a második félévi darabról beszél. Erre felkaptam a fejem.
Minden félévben rendeznek egy darabot, amire válogatást tartanak a színművészetisek közül. Első félévben nem jelentkeztem, mert nem volt olyan szerep, ami igazán érdekelt volna, de szívesen játszottam volna az év végi előadáson. Szóval úgy döntöttem, én is megnézem a hirdetést.
Mikor odaértem, még nem volt ott senki, de a jelentkezési lap már majdnem betelt. A nulladik órások úgy tűnik, már előbb megtalálták a papírt, de a többiek között még csak most kezdett el terjedni a hír. Közelebb léptem, hogy elolvassam a címet.
Rómeó és Júlia
Már értettem, mire ez a nagy felhajtás. Az egyik (ha nem a) legismertebb darab, ráadásul Shakespeare neve már magában izgatottságot kelt. De most kivételesen én is örültem. Igazából az egyik álmom volt egy szerep valamelyik Shakespeare darabban, és most itt a lehetőség. Rómeó és Júlia...
A meghallgatást aznap délutánra írták ki. Úgy tűnik, a tanárok is előre tudták, hogy a diákok nagyon hamar fel fognak iratkozni. Egy ilyen híres darab...Még ha elcsépelt is.
Elővettem egy tollat, és felírtam a nevem. Már csak a lap alján volt hely, de még három oldal állt üresen. Biztos voltam benne, hogy több is be fog telni. Ekkor érkezett meg egy csapat alsóbb éves, és az egyik lány izgatottan elkezdte felolvasni a hirdetést. Rájuk pillantottam, már indultam volna, de a szemem megakadt valakin. Rajta. Elfordítottam a tekintetem, előre szegeztem, és a többi kiírást kezdtem olvasni. Mi a francért csinálom ezt? De tudni akartam, hogy feliratkozik-e.

Cody
Amikor mindenkinek leesett hogy a Rómeó és Júlia lesz a színdarab, kitörő lelkesedéssel kerítettünk egy tollat hogy azonnal fel tudjunk iratkozni. Előre engedtem a lányokat, hagytam hogy az ő nevük kerüljön fel először. Végül is fő az udvariasság. De ennek ellenére nagyon izgatott volam. Régóta álmodoztam róla hogy egyszer szerepelni fogok ebben a darabban Mecutióként vagy Benvolioként. Egyszerűen imádtam azt a két karaktert mióta egyszer láttam a musicalt apával. Mondjuk tudtam hogy mi prózában fogjuk előadni teljesen más feldolgozásban de ettől cseppet sem lankadt a lelkesedésem. Alig tudtam elhinni hogy kaptam egy ilyen lehetőséget. Lehet hogy teljesül egy vágyam. Amikor rám került a sor, remegő kézzel dedikáltam a jelentkezési lapot a többiek neve alatt. Ezután természetesen azonnal erről kezdtünk beszélgetni, hogy ki kit akar eljátszani és melyik karakterről mit gondolunk. Közben természetesen végig nevetgéltünk ês ottfelejtettük magunkat a plakát mellett a folyosón.

Masami
Tovább nézegettem a faliújságot, mint az indokolt lett volna, de erre csak akkor figyeltem föl, amikor megszólalt a jelzőcsengő. Elfordultam, elindultam vissza, a termemhez, és mikor elhaladtam a csacsogó csapat mellett, óvatosan vetettem még egy futó pillantást a fiúra. Nem szándékosan. Akaratlanul vonzotta a tekintetem. Nem kéne ezt csinálnom. Túl fáradt vagyok ahhoz, hogy elvonhassa a maradék figyelmemet.

Cody
Éppen azt ecseteltem, mennyire jó Mercutio lennék amikor az egyik lány kuncogva megütögette a vállam, majd amikor már rá figyeltem, a fülembe súgott valamit mire mêg szélesebben elvigyorodtam.
-Hali, Akiyama! - köszöntem oda hangosan a fiúnak aki éppencsak elhaladt mellettünk és még intettem is mikor hátra nézett, elővéve legaranyosabb kisfiús mosolyomat. A fiú egy volt azok közül akiket eddig nem sikerült becserkésznem, pedig már nála is próbálkoztam ha nem is túl rámenősen. Éppen csak flörtölgettem vele egy kicsit de nem volt rá vevő.

Masami
Megtorpantam és hátrafordultam, mikor a fiú utánam kiáltott. Értetlenül vontam fel a szemöldököm.
- Szia - mondtam neki színtelen hangon, közben a fejemben gondolatok cikáztak. Miért vagy ennyire hülye? És én miért vagyok?

Cody
-Mizu? - kérdeztem tőle vigyorogva, közvetlen stílusban. -Jelentkeztél a darabra? - érdeklődtem barátian. Tudtam hogy ő is színművèszetis és kíváncsi voltam hogy a Rómeó és Júlia elég-e neki ahhoz hogy szerepelni akarjon a második félévi előadàson.

Masami
- Igen - válaszoltam tömören, és magamban azt reméltem, hagy elmenni. Vagy talán mégsem, nem... - Te is feliratoztál?
A mondat inkább kijelentésnek hangzott, mint kérdésnek, de már mikor kimondtam, megbántam. Nem kéne beszélgetned vele.

Cody
Bólintottam.
-Igen - feleltem még mindig vidáman -Melyik szerepre pályázol? - faggattam tovább. Hirtelen egészes érdekelni kezdett a fiú. Persze most nem akartam nekiállni túl nyíltan kacérkodni vele. Ahhoz korán volt és mellesleg alig pár perc múlva becsengetnek. De azért meg lehet alapozni a dolgokat ... A többit meg majd délután. Bár ki tudja hogy addig milyen alkalom adódik még...

Masami
- Még nem döntöttem el - adtam kitérő választ. Mennem kéne. Már megint kezdi...

Cody
-Hm ...szerintem egész jó Rómeó lennél - mosolyogtam rá angyalian, valami egészen mást sugalló csillanással a szememben -Minden ....adottságod meg va hozzá - mértem végig lassa és alaposan. Ezt az utolsó mondatot már inkább dorombolva mondtam majd halkan felkuncogtam - Érted mire gondolok - villantottam rá újabb mosolyt.

Masami
Egy pillanatra ledermedtem.
- Nem - mondtam röviden, majd biccentettem egyet - Ha megbocsátotok...
Nem vártam meg a választ, csak megfordultam, és elsiettem.  Ekkor szólalt meg a becsöngő, amiért hálát adtam, mert nem tudtak utánam jönni. Miért csinálja ezt velem?

Cody
Vvihogva figyeltük ahogy elmegy , majd inkább elindultunk órára. Azért elkésni nem akartunk. A csapat egy részétől búcsüt vettünk, a többiekkel pedig felmentünk a másodikra és megkerestük a termünket majd be is ültünk.

Masami
[...]
Órák után egyből a próbaterembe mentem, mert nemsokára kezdődött a válogatás. Még az egyik duplaóra utáni szünetemben elmentem a könyvtárba, hogy szerezzek magamnak valami szöveget. Kivettem a Rómeó és Júliát, és most azt a részletet lapozgattam, amit kiválasztottam magamnak.
A teremben már elég sokan voltak, de sikerült még ülőhelyet találnom. Ledobtam a cuccomat, és elfoglaltam egy széket, közben lassan megérkezett a többi jelentkező is, már csak a szervezőkre vártunk. Rendesen megtelt a terem, pedig nagyon sok volt az ülőhely. De nem csodálkoztam, sőt, igazából számítottam rá, hogy ez lesz.

Cody
[...]
Órák után elmentünk büfébe, vettünk ebédet meg forró csokit, ezekkel felszerelkezve ültünk be a próbaterembe az osztálytársaimmal. Miközben eszegettünk, vihorászva beszélgettünk. Próbáltuk kitalálni melyik szerepre kit fognak választani. Aztán nem tudom hogy de elkezdtünk párbeszédeket.idézni a darabból. Csak így fejből. Egész jól elvoltunk amíg a szervezőkre vártunk. Közben persze nem szalasztottuk el az alkalmat hogy feltérképezzük, kik vannak itt a fiúk közül. Egész szimpatikus volt a lista.

Masami
Nagyjából tíz perc csúszással tudtuk elkezdeni a meghallgatást, addigra jött meg mindenki, és csöndesedett el a próbaterem.
A szervezők az első sorban ültek, jegyzetfüzetekkel felszerelkezve. Hárman voltak, a rendező, és még két felkészítő tanár. Mindhárman viszonylag fiatalok, ami jellemző volt az itteniekre.
Névsorban szólítottak minket, a színpadon állva be kellett mutatkozni, elmondani, melyik szerepre jelentkeznél, és aztán előadni egy választott részletet. Az énekhangunkra is kíváncsiak voltak, ami meglepett. Általában csak prózákat adunk elő, de úgy tűnt, most más is van a tervben...

Cody
Amikor meghallottuk hogy énekelni is kell, izgatottan összesúgtunk. Ez váratlan volt, de én nagyon örültem neki és természetesen azonnal tudtam mit fogok előadni. Érdeklődve néztem végig az első jelentkezőket. Egy lány kezdett, aztán egy fiú jött. Mindketten egész ügyesek voltak, de a lány hangja talán egy-két helyen kicsit félrecsúszott. Azért természetesen megtapsoltuk. A harmadik Akiyama volt. Szélesen elvigyorodtam ahogy felsêtált a színpadra és kicsit hátrébb dőlve a székemen figyeltem mit fog produkálni.

Masami
Mikor engem hívtak, nyugodtan sétáltam ki a színpadra. Egyenesen a rendezőre néztem.
- Masami Akiyama. Rómeó szerepére jelentkezem.
A férfi biccentett, én pedig belekezdtem Rómeó egyik monológjába. A második felvonás második színének elejét választottam, az erkély jelenetet. Ez volt az egyik legismertebb részlet, ezért választottam. Mondjuk tudtam, hogy valószínűleg mindenki más is ezzel fog készülni, aki Rómeónak jelentkezik, de így legalább könnyebben össze tudnak majd mérni másokkal.
Szóval belekezdtem a részletbe. Nem izgultam, kicsit sem. Jól tudtam a szöveget, és egyszerűen beleéltem magam a jelenetbe. A karakterre összpontosítottam, minden mást kizártam, eggyé váltam azzal, amit mondtam. Nem erőlködtem. Ez automatikusan jött, ha színészkedtem.
Mikor befejeztem, a rendező megkért, hogy énekeljek el egy részletet a musical egyik dalából. Kértem hozzá egy szöveget, mert bár ismertem a dalokat, előbb el akartam olvasni az egyiket, hogy eszembe jusson a szöveg. Nem készültem sokáig, pár kezdőszót elolvastam, és utána énekelni kezdtem. Nem volt zene, de nem zavart. Az első két szakaszt elénekeltem a dalból, aztán intettek nekem, hogy köszönik. Udvariasan biccentettem, és visszasétáltam a helyemre, közben visszaadtam a szöveget.

Cody
Nem volt rossz. Meg kell hagyni, egész jól csinálta. Amikor lesétált a színpadról elismerően biccentettem, bár tudtam hogy ő ezt nem látja. Azért amikor elhaladt amellett a sor mellett ahol ültem , vigyorogva odaintegettem neki  és amikor láttam hogy észrevett, még egy puszit  is dobtam felé. Ezután kuncogva fordultam vissza a lányokhoz. Közben pedig természetesen folytatódott a meghallgatás. Egymást követték a jobb és rosszabb teljesítményű emberek, néha egy közelebbi ismerős lépett színpadra, ekkor  általában jobban figyeltem.
Aztán én jöttem. Magabiztosan kisétáltam a színpadra, és megálltam pont középen, lenézve a zsűrire. Most nem vigyorogtam.  Talán egy egész kicsit izgultam.
-Cody March vagyok és Mercutio szerepére jelentkeztem - daráltam el sablonszerűen, majd amikor megkaptam az engedélyt, belekeztem Mercutio monológjába, amit a haláltusáját vívva mond el. Mindent beleadtam hogy elég élethű legyen, nagyon szerettem volna a szerepet. A végén "holtan"  terültem el a földön , pár másodpercig úgy maradtam majd felálltam. Ezután megkértek hogy énekeljek egy rêszletet az egyik dalból, mire azonnal felderült az arcom. Biccentettem , majd  belekezdtem a Lehetsz királyba. Imádtam ezt a számot, angolul és franciául is tudtam.  Kicsit beleéltem magam, észre sem vettem hogy táncolni kezdtem ének közben. Az első refrén végéig énekeltem el, közben pedig többször sokat sejtető pillantást vetettem egy-egy fiúra a nêzők közt. Amikor befejeztem, a zsűri egyik tagja biccentett hogy mehetek, ennyi volt. Széles mosollyal sétáltam le a színpadról.

Masami
Nem mentem ki a teremből, pedig igazából megtehettem volna. De kíváncsi voltam, ezért inkább leültem leghátul, és onnan néztem a sorra következőket. Voltak ismerős arcok, de senki, akiről többet tudtam volna. Az osztályomból is jelentkeztek, elég sokan, de én egyvalakire figyeltem.
Tudom, hogy nem kéne rá gondolnom. Hiszen idegesített is, nem is kicsit, de...Hogy is mondjam. Magamnak sem tudtam megmagyarázni, miért, egyszerűen csak volt bennem ez az érzés. És persze nagyon idegesített, de lehetetlen volt nem figyelembe venni.
Mikor kisétált a színpadra, érdeklődve, és kritikusan figyeltem. A monológ alatt hallatszott, hogy izgul, de aztán lassan belejött. Egyáltalán nem volt rossz, főleg egy másodikoshoz képest. A dal alatt viszont mondhatni csillogott, látszott, hogy azt már igazán élvezi. Én csak elhúztam a szám. Jó előadás volt, egyszer sem rontott, de belevitt valamit, amitől nekem kicsit komorabb lett a hangulatom. Nem szerettem, mikor ezt csinálja.
Mikor lejött a színpadról, fogtam a táskám, és kiosontam a próbaterem ajtaján. Nem volt kötelező maradni, de azt elvárták, hogy ne zavard meg a meghallgatást, így csak ilyenkor volt lehetőség észrevétlenül kimenni. És már amúgy is láttam, amit akartam. Csak magamat kínzom ezzel. Nem kéne foglalkoznom vele.

Cody
Nem vàrtuk végig a meghallgatást, amint a kis csapatunk utolsó tagja is végzett, elhagytuk a termet és az öltözők felé indultunk, ugyanis alig párperc volt a pompom edzés kezdetéig. Ez lesz az első alkalom hogy én is részt veszek rajta. Mármint hivatalosan. Eddig is mindig ott voltam a tornateremben és figyeltem a többieket, sokszor csináltam is velük a koreográfiákat, minden lépést tudtam. A múlt héten aztán az edző felajánlotta hogy lépjek be a csapatba amire én örömmel mondtam igent, és most itt vagyok újdonsült pompomfiúként az öltözőben, a vadiúj mezemet méregetve. Már tavaly szemet vetettem egy ilen darabra  és most a kezemben tartottam a sajátomat. Boldog voltam. 
Mikor sikerült átöltöznöm, a tornaterembe siettem ahol nemsokára elkezdtük az edzést. Most hogy hivatalosan is a csapat tagja voltam, beállítottak egy fix helyre minden koreográfiában. Kemény próba volt, eléggé megizzadtunk, másfél óra múlva fáradtan kullogtam vissza a fiúöltözőbe. Éppen megszabadultam a mezem felső részétől amikor belépett egy szőke harmadikos fiú. Nem tudtam kihagyni az alkalmat. Flörtölni kezdtem vele, szinte szó szerint rámásztam de legnagyobb megelégedésemre nem kellett sokáig győzködni. Végül együtt tusoltunk le. Nagyon élveztem. Mindezek után vigyorogva öltöztem fel és felfrissülve hagytam el az öltözőt.

Masami
Késő délután épp a könyvtárba indultam. Már ment lefelé a nap, és nekem vissza kellett vinnem pár könyvet, meg még kellett pár, hogy befejezhessem a leckém...Reméltem, hogy a könyvtárosnő még bent van. Néha megvárt, és még csak pár perccel jártam zárás után.
Befordultam az egyik sarkon, és kis híján megtorpantam. Ezt komolyan nem hiszem el. Mit keres ez itt?

Cody
Dudorászva mentem végig a járdán a kolesz felé tartva. Jó kedvem volt, amit csak tetézett hogy nagyjából félúton szembe jött velem valaki.
-Szia Masami! - köszöntem neki szêles, kisfiús mosollyal.

Masami
- Szia - köszöntem halkan a fiúnak. Aranyosan mosolygott rám, és egyedül volt. Ettől kicsit megnyugodtam. Talán a barátai közönsége nélkül nem fog úgy viselkedni...

Cody
-Ügyes voltál a meghalgatáson - dicsértem meg miközben odaértem hozzá. Megálltam vele szemben és vidáman néztem fel rá. Sokkal magasabb volt nálam, alig értem a válláig, de ezt már megszoktam, mindig is kicsi voltam a többi fiúhoz képest.

Masami
- Köszönöm. Te is az voltál - mondtam neki nyugodt hangon. - Jó szereplőt választottál.
Még soha nem beszélgettünk így, hogy csak kettesben voltunk. Most nem csinálta azt, amit általában, nem kezdett el flörtölni velem, aminek örültem.

Cody
-Köszönöm! - vigyorodtam el szélesen -Hova indultál? - kérdeztem kívancsian. Az előbbi után már nem voltam olyan hangulatban hogy kikezdjek vele. Habár ...talán egy kis ártatlan flört belefér.

Masami
- A könyvtárba. Vissza kell vinnem pár könyvet. És egy kávé is rám férne - dörzsöltem meg a szemem. Úgyis útba esik az automata.

Cody
-Most hogy mondod ...kicsit nyúzottnak tűnsz .... -léptem kicsit közelebb- Pihenned kéne ... - mosolyogtam rá, már egész közelről. Talán volt egy kis mögöttes tartalma a szavaimnak, de nem olyan erősen mint általában. Mára már tényleg kiéltem magam. Viszonylag.

Masami
Felvontam a fél szemöldökömet. Közel.
- Előbb még van pár elintéznivalóm - mondtam kitérően.

Cody
-Elkísérhetlek ha gondolod - ajánlottam fel egy pillanatra még jobban felderülve-Aztán lazíthatunk egy kicsit együtt...  - néztem mélyen a szemeibe. Kivételesen nem gondoltam többre egy masszázsnál vagy hasonlónál. Kezdetnek ez is tökéletesen megfelelt volna.

Masami
Ne csináld ezt!
- Gyere, ha akarsz.
Mi? Nem. Nemet kellett volna mondanom! Miért kezdi már megint?

Cody
-Rendben! - vigyorodtam el minden eddiginél szélesebben. Örültem hogy belement. Ez a nap egyre jobb lesz! 
Vidáman álltam mellé, jelezve hogy tőlem indulhatunk is.

Masami
Egy pillanatra még a fiún időzött a tekintetem, aztán elindultunk együtt a könyvtárhoz.
Mikor odaértünk, lenyomtam a kilincset, és elégedetten nyitottam ki az ajtót.
- Á, végre megjöttél!
- Köszönöm, hogy megvárt - mondtam udvariasan, miközben odasétáltam a könyvtárosnő asztalához.
- Ugyan, tudtam, hogy jönni fogsz. Ezek vannak csak? - vette el a könyveket, amiket elé raktam, és már kereste is ki a számítógépben a nevemet.
- Igen, és kivennék még pár könyvet.
- Menj csak nyugodtan - mondta, nem véve le a szemét a képernyőről.
Én gyorsan összegyűjtöttem a köteteket, amikre szükségem volt, nem akartam megváratni sem a könyvtárosnőt, sem a fiút. Igen...Milyen kellemetlen...
- Ennyi lesz - tettem le a könyveket. Miután minden bekerült a rendszerbe, még egyszer udvariasan megköszöntem, hogy tovább bent maradt miattam a nő, aztán a Codyval együtt visszaindultunk, megállva útközben a kávéautomatánál.

Cody
A könyvtár ajtajában vártam meg hogy a fiú végezzen. Kicsit meglepett hogy a könyvtár egyáltalán még nyitva van , de nem szóltam rá semmit. Csak figyeltem ahogy Masami leadja  a könyveket majd eltűnik a polcok között hogy pár perc múlva egy másik kupaccal bukkanjon fel. Nem értettem minek neki ennyi tudományos kötet.
-Te aztán rengeteget tanulhatsz -jegyeztem meg mikor már a folyosón sétáltunk.

Masami
- Igen - mondtam, közben megálltunk az automatánál. Bedodtam a pénzt a gépbe, aztán miközben az kiadott nekem egy dobozos jegeskávét, a fiúra néztem. - Te kérsz valamit? - kérdeztem tőle.

Megráztam a fejem.
-Nem, köszi! - mosolyogtam a fiúra. Figyeltem ahogy elveszi az italát majd tovább indultunk. -És most hova menjünk? - kérdeztem vidáman.

Masami
Kinyitottam a kávét és belekortyoltam.
- Nem tudom. Hova szeretnél?
Ha megint elkezdi, elmegyek...De addig miért ne lehetnék vele?...

Cody
-Hm ... Menjünk a koliba! A szobatársamnak kilencig edzése van - vetette fel, aztán amikor megláttam a fiú tekintetét, felnevettrm -Nyugi, nem gondoltam semmi rosszra ... - mosooyogta rá.

- Rendben... - mondtam kicsit rosszat sejtve. Egy szobában lenni vele...Reméltem, nem akar majd semmi butaságot csinálni.

Cody
Vidáman indultam a kolesz felé a fiú mellett. Út közben csak néha szólaltubk meg nem beszélgettünk sokat. Amikor felértünk a szobámhoz, beengedtem magunkat és Masami után beléptem.
-Ülj le nyugodtan! - mosolyogtam rá miközben lerúgtam a cipőmet.

Masami
Levettem a cipőmet az ajtó mellett, aztán letettem a könyveimet az egyik éjjeliszekrényre.
A fiú szobája is szinte ugyanolyan volt, mint amiben én laktam, csak a dekoráció volt más. Mikor azt mondta, üljek le, kicsit tétováztam, de aztán az egyik ágy mellett döntöttem.

Cody
Elraktam a cipőimet és a kabátomat a helyére majd odasétáltam az ágyhoz és leültem Masami mellé.
-Mihez lenne kedved? - kérdeztem tőle kedvesen.

Masami
A fiúra néztem, olyan furán, bénán éreztem magam ebben a helyzetben.
- Nem tudom. Te mit szeretnél csinálni? - kérdeztem megadóan, mert semmi nem jutott az eszembe.

Cody
Vállat vontam. Nem volt sok ötletem.
-Mondjuk ... Megmasszírozhatlak ha gondolod. Olyan feszültnek tűnsz ... - ajánlottam fel, kivételesen mindenféle hátsószándék nélkül.

Masami
Felvontam a szemöldököm.
- Megmasszíroznál? - kérdeztem tőle, erősen hátsó szándékot sejtve, és most egyáltalán nem volt kedvem ezen aggódni.

Cody
Bólintottam.
-Uhum! Állítólag jól csinálom. - mosolyodtam el - Apu mondta hogy van érzékem hozzá. És szívesen is csinálom - meséltem vidáman. Most az egyszer nem akartam hogy azt higgye többet akarok. Tudtam hogy otthagyna ha bepróbálkoznék. És nem akartam egyedül maradni.