Eliamos

Fray
Már egy ideje őrségben voltam amikor Olivar kilépett a szobájából. Ahogy közeledett felém, kicsit jobban kihúztam magam és igyekeztem nem őt figyelni. Talán kicsit feltűnő lett volna. Amikor mellém ért, kicsit rosszul esett hogy szinte fel sem tűnt neki a jelenlétem. Azt hiszem, egy pillanatra rám nézett, viszont ez sem biztos, ráadásul nem kaptam sem egy köszönést vagy mosolyt, sőt egy apró biccentést sem. Ezzel azért megsértett. Máskor reggelente azért köszönt nekem valahogy , legalább egy hosszabb pillantással, de most még ennyire sem méltatott. Talán csak eddig érdekeltem? Megkapta amit akart és most már semmi oka hogy ne nézzen levegőnél többnek?  Rendben hogy ő a nemesi sarj, de azért mégis. Annyit talán megérdemelnék hogy észrevegye a létezésemet.

***
Roslin
A tavasz beköszönte mindannyiunkat felvidított. A nap melegen sütött az égen, a főváros felett, aranyszínbe öltöztetve az ünneplő várost. Ugyanis pár napja megkezdődött a hagyományos tavaszi fesztivál. Emiatt voltam olyan izgatott. Hiszen a fesztivál azt jelenti, hogy egész hónapban lovagi játékoktól lesz hangos a nap, és utcai dalnokok fogják végigjátszani az éjeket. Ünnepi vásárok, bálok, vacsorák, és emberek, a királyság minden szegletéből. Borzalmasan izgalmasnak találtam.
Nem is beszélve arról, hogy az idei fesztivál kivételesen pompásnak ígérkezett. A hónap végére tervezték a királyi esküvőt, kedves unokatestvérem menyegzőjét, amiről az a hír járta, hogy elképzelhetetlenül nagyszabású lesz. Ahányszor csak rágondoltam, alig tudtam visszafojtani az izgatott nevetést.
Egyenlőre azonban az még messze volt. Máson járt az eszem.
A lovagi tornákon.
Elképzelhetetlenül imádtam a tornákat, egészen kicsi korom óta. A daliás lovagok, gyönyörű paripáik hátán, ahogy megütköznek egymással a nézők - és a hölgyek - kegyeiért. Mindig is rajongtam az efféle mesékét, és magukért a viadalokért is. Eliamos minden híresebb lovagját felismertem, és most mindet láthattam is, élőben. Egy valóra vált álom.
Lelkesen igyekeztem hát, hogy találkozzak barátnőmmel, Elvinával, akivel együtt terveztük megtekinteni az első párbajozókat.

Elvina
Nagyon vártam már a tavaszt, a tél elég nyomasztó volt a fővárosban, így jól esett mikor megjött a jó idő. Mellesleg a tavaszi fesztivál is adott okot az izgalomra, ugyanis annak kezdetével hirtelen feltűnően kezdett közeledni a nővérem esküvőjének időpontja. Nem is beszélve az általános zsongásról ami a lovagi torna és a többi rendezvény miatt alakult ki ilyenkor a fővárosban. Szerettem az ilyen ünnepségeket, sok érdekes dolgot lehetett ilyenkor látni és csinálni, még ha a tömeg egy kicsit kevésbé élvezetessé is tette számomra mindezt. A legjobban mégis a tornát vártam, már hetek óta csak erről beszélgettünk Roslinnel, újra és újra számba vettük a lovagokat akik megjelenhetnek a játékokon. Nem is tudom mikor kezdett érdekelni az ilyesmi, de mostanra igencsak megkedveltem a lovagokról szóló legendákat és meséket, ahogy a tornákat is. Pedig pár éve még egyáltalán nem szórakoztatott a férfiak küzdelmének látványa. 
Most mégis a vár bejárata mellett ácsorogtam és vártam hogy Roslin is ideérjen hogy aztán együtt elindulhassunk megnézni a nyitónap versenyzőit.

Hilaria
Mindig is imádtam a tavaszt. Hogy a hosszú tél után ismét feléled a természet és minden újra zöldbe borul, hogy végre megint jól esik kitenni a lábam a várból, és hogy elég egy vékonyabb köpenyt viselnem a ruhám fölött hogy ne fázzak.
Ezért is keltem ismét a nappal és szöktem el a várból, majd a városon keresztül ki a pusztaságba egy kellemes kis lovaglásra. Nem szerettem ha be akartak zárni, tehát ezt azóta sem viseltem el hogy a király jegyese lettem. Eddig nem is volt ebből baj, leendő férjem meglepően elnéző volt velem, egyszer sem szólt meg komolyabban azért mert szabadidőmben nem a hölgyektől általában elvárt dolgokkal foglalkoztam.  Tulajdonképpen eddig egész kedvesnek tűnt, nem erre számítottam a tapasztalataim alapján, de örültem hogy így alakult. Ha szeretni nem is tudom majd, legalább talán tisztelni igen. 
Ezek a gondolatok nem igazán jutottak eszembe míg végigvágtáztam egy ösvényen a város mellett, majd megálltam egy magányos fa mellett hogy gyakoroljam az íjászatot. Ha nem is találtam kihívást jelentő célpontot, a semminél sokkal jobb volt a fa törzsére lőni. 
A reggelt és a délelőtt egy részét távol töltöttem a várostól és a kastélytól, szinte el is felejtettem hogy aznap még kötelező megjelennem a lovagi tornán. Megbeszéltem Taegannal ... Mostanában minden nap együtt töltöttünk egy kis idő ha épp akadt néhány szabad pillanata. Ebben is teljesen más volt mint Lyre. Legalább megpróbált megismerni egy kicsit. Ez jól esett tőle. 
Már majdnem dél volt mikor eszembe jutott mindez, és rájöttem hogy időben vissza kell érnem hogy át is tudjak öltözni. Hiszen mégsem lett volna illendő a király menyasszonyának egyszerű, piszkos ruhában megjelennie.
A várba vezető úton végig keményen hajtottam Danthosst, aki így ki is fáradt mire átadtam egy lovászfiúnak hogy ápolja le és vezesse vissza a helyére. Általában én csináltam meg mindezt, nem szerettem a szolgálókra bízni a lovamat, de most nem értem rá. Felszaladtam a szobámba és rekord idő alatt átvettem a már kikészített, vörös bársonyból készült ruhát. A hajamból is kifésültem a beleakadt szalma- és fűszálakat, majd a nyakamba akasztottam egy aranyláncot amelyen apró medál függött. Ezzel késznek is ítéltem magam, tehát elindultam a torna helyszínére hogy időben odaérjek.

Roslin
A kastély kapujánál beszéltük meg a találkozót, igyekeztem is időben odaérni. Sajnos szinte mindig késésben voltam, és most is megvárakoztattam a barátnőmet.
- Bocsáss meg a késésemért - hajoltam meg egy kicsit üdvözlésképp, miközben igyekeztem rendezni légzésemet. Siettemben majdnem futottam, hogy ideérjek.

Arenna
A kastély nyugati kapujánál vártam unokám érkezését. Aggódtam, hogy megint késni fog. Nem örültem volna, ha így történik, Így is épp elég fejfájást okozott néha. Hála az égnek hamarosan megjelent, és elindult felém. Türelmetlenül intettem neki, közben az egyik mögöttem álló fiú kinyitotta a gyalogdoboz - nem voltam hajlandó hintónak nevezni azt a díszes fadobozkát amiben ide-oda cipeltek minket - ajtaját. (De hát mit lehet tenni, mégsem teheti meg a jómódú ember hogy gyalogszerrel közlekedjen a fővárosban. Pláne ha a király jövendőbeli feleségéről van szó.)
- Végre megjöttél, Hilaria. Hogy nézel ki már megint - dorgáltam a lányt, miközben beszálltunk. Éreztük, ahogy a négy erős férfi megemeli a dobozt, és lassú futólépésben elindulnak a torna helyszíne felé, a város déli kertjébe.
- Ha már lovagolni mész, legalább mosakodj meg utána - szedtem ki egy apró gallyat a lány hajából, ami elkerülhette a figyelmét. Persze ez csak a szokásos dorgálásom volt, amit minden alkalommal megkapott tőlem. Nem hittem az állandó dicsérésben. Nem vezet semmire, ha csak elkényeztetjük a gyerekeinket, inkább egyenesnek kell velük lenni. Úgy talán viszik valamire az életben.

Elvina
Izgatottan várakoztam, és már lassan kezdtem aggódni amiatt hogy elkésünk, mikor a lány végre megjelent. Láttam rajta hogy sietett, de mint mindig, mégis sikerült elkésnie. 
-Ugyan, Roslin ... Nincs semmi baj - hajoltam meg hogy viszonozzam a köszönést, majd kedvesen a lányra mosolyogtam -De most siessünk mert elkésünk! - javasoltam vidáman. 


Hilaria
Még épp időben értem oda a nyugati kapuhoz, így a nagyi legalább a késésért nem szidhatott le. Beültem vele a gyaloghintóba miközben megkaptam a szokásos szidalmakat amikre már nagyon oda sem figyeltem. Tudtam hogy csak megszokásból szapul. 
-Sajnálom, nagymama ... -igazgattam meg gyorsan  hajamat hogy ha esetleg még maradt benne valami kosz, azt kiszedjem, de nem találtam semmit. Kinéztem az apró ablakon hogy lássam merre járunk majd visszafordultam a nő felé és angyali mosolyt varázsoltam az arcomra. Na ezt sem sok mindenki tudta kikényszeríteni belőlem ...
-Egyébként hogy vagy ma? - kérdeztem szerető kisunoka módjára.

Roslin
Boldogan indultam meg a lánnyal. Gyalog mentünk, a déli kaputól, hiszen nem volt olyan messze a helyszín. Már annyira hozzászoktam, hogy a kastélyon kívül mindig kísérnek minket, hogy szinte észre sem vettem a négy őrt, akik velünk tartottak.
- Alig várom, hogy lássam a lovagokat! - lelkendeztem. Ez volt az első nap, szóval még csak a kisebb számokkal kezdtek, és a kevésbé híres lovagokkal. Az első íjászversenyről például már lemaradtunk, az reggel kezdődött, de ezt nem bántam. Engem úgyis a lovas ütközetek érdekeltek. Meg a kézitusák, ahol a lovagok egy szál karddal küzdöttek meg egymás ellen, és az utolsó, aki talpon maradt, győzött. Olyan hősies! Csak ezeken a dolgokon járt az agyam, ha akartam, sem tudtam volna másra gondolni. Fejből tudtam, hogy a kedvenc lovagjaim melyik nap küzdenek.
- A mai napról nem mindenkit ismerek, de például Ser Sholto Doyle és Ser Garrison Dov most kerülnek sorra - meséltem csacsogva arról a két északi lovagról, akiknek korábbról tudtam a nevét.

Elvina
Vidáman csevegve sétáltunk a torna helyszíne felé. Igazán kíváncsi voltam már a lovagokra és hogy hogyan fognak eldőlni a mai ütközetek, habár tudtam hogy ma még nem lesz túl izgalmas a verseny. Majd a jövő héten fognak igazán beindulni az események, ahogy a kissé híresebb lovagok is sorra kerülnek. 
 -Őket még nem ismerem. - mosolyogtam Roslinra mikor lovagokat kezdett sorolni a mai nap versenyzői közül.

Hilaria
Az úton végig beszélgettünk a nagyival, vagy legalábbis én néha kérdeztem valamiről amiről ő aztán hosszan beszélt. Gondolhatnánk hogy ez unalmas, de egyáltalán nem nevezném annak. Szerettem hallgatni a nagyit, a történeteit, és a helyes viselkedésről tartott előadásait is ha arról volt szó. 
Mikor megérkeztünk a helyszínre, a négy férfi letette a gyaloghintót és mi kiszálltunk. Felsétáltam a nézőtérre és leültem a helyemre. Pontosan a király székének jobb oldalára. Taegen még nem érkezett meg, de addig biztosan nem is kezdik el míg ő nem foglal helyet.

Roslin
- Északiak, és már elég öregek. Ser Dov már harminc éves is elmúlt, nem csoda, hogy nem túl híresek - legyintettem. Közben lassan megérkeztünk a kerthez, az északi kapun keresztül. Három kapu volt nyitva a nyilvánosság számára, mivel a kert déli részén állították fel a lovagok sátrait. Az a versenyzők területe volt, a publikum nem mehetett be. Ott élezték a fegyvereket, öltöztették a versenyzőket, és ott voltak az istállók is. A többi kapu körül pedig kisebb árusok állították fel a standjaikat, de ez semmi volt ahhoz képest, ami a város főterén és a nagyobb utcákban volt. Ott fantasztikus vásárok voltak, a királyság minden tájáról hozott portékákkal és csodákkal. Imádtam a fesztivál alatt kint lenni sötétedés után az utcákon, olyankor minden hangos és vidám volt a zenétől, és ínycsiklandozó illatok szálltak a levegőben...És persze a lovagokkal is meg lehetett ismerkedni. Alig vártam, hogy este kimenjünk Elvinával. Már régen megbeszéltük, hogy így lesz.
Időközben megérkeztünk a nézőtérhez. A rangunknál fogva a második sorba ülhettünk, a pálya hosszabbik jobb oldalán. Ezen az oldalon ült a király is, a legfelső, negyedik sorban, egy nagy emelvényen, így senki nem ült előttük. Az emelvény elején lógott a királyi ház két zászlója, a borvörös alapon fekete szarvas, a Corell ház jelképe jobb oldalt, és az égkék alapon ezüst sas a balon, az Afon házból származó, jövendőbeli királyné tiszteletére. Láttam, hogy Elvina testvére már fent ül. Lassan a királynak is meg kell érkeznie. Kezdett megtelni a nézőtér, és én alig tudtam visszafogni magam. A velünk szemben lévő oldalon ültek a kisebb nemes családok tagjaival azok a lovagok, akik nem indultak a mai versenyen, de kedvük támadt megnézni azt. Majd kibújtam örömömben a bőrömből.

Elvina
Mikor odaértünk, helyet foglaltunk a számunkra kijelölt sorban, és onnan néztünk körbe. Mikor észre vettem a nővéremet, odaintettem neki. Egyelőre mondhatni egyedül üldögélt, gyanítottam hogy unatkozik. Mikor meglátott, visszaintett és összemosolyogtunk. Én már nagyon izgatott voltam a torna miatt, alig vártam hogy elkezdődjön, szinte csillogó szemekkel fordultam vissza magam elé. 
-Mikor kezdik már? - intéztem szavaimat Roslinhez, habár erre ő sem tudhatta a választ.

Roslin
- Nem tudom - motyogtam, közben le sem tudtam venni a szemem a túloldalról. Reménykedtem, hogy megláthatom pár nagy kedvencemet a lovagok között, de egyenlőre még nem találtam senkit. A szemem sarkából láttam, ahogy megjelenik a király, és fellép az emelvényére. Leült Hilaria mellé, és tudtam, hogy a játék hamarosan kezdődik. A pálya szélén már mozgolódtak.

Taegan
Egy szó nélkül ültem le a jegyesem mellé, a két őr, akik kísértek, a székeink mögé álltak. A többi testőr az emelvény mögött állt, onnan figyeltek az emberekre, de ezt már megszoktam.
- Izgatott vagy? - kérdeztem a lány felé hajolva, de nem néztem rá. Egy a pálya szélén álló férfi felém intett, ő volt a felelős a programok gördülékeny haladásáért, afféle irányító. Kicsit megemeltem a kezem, jelezve, hogy egy perc múlva kezdhetik. Egy meghajlás, és már el is tűnt, hogy instrukciókat osszon a versenyzőknek. Szerettem, ha minden egyszerűen, terv szerint halad.

Hilaria
Hamarabb ideértem mint gondoltam, egész sokat ücsörögtem egyedül mire megpillantottam a húgomat kicsit arrébb, majd a jegyesem is megérkezett. Csak a szemem sarkából pillantottam rá miközben leült, majd el is kaptam róla a tekintetem és a küzdőteret kezdtem vizslatni.
-Meglepnélek ha azt mondanám, hogy nem túlzottan? Úgy gondolom, az izgalmakig még van jópár napunk. Ez egyelőre épp csak egy kicsit szórakoztató - válaszoltam a kérdésre kissé pimaszul, mégis tisztelettel ejtve ki a szavakat.
-Te izgulsz, uram?

Taegan
Küldtem felé egy lapos pillantást oldalra, épp csak elfordítva a fejem, aztán már vissza is fordultam a pályához.
- Majd kiugrok a bőrömből - feleltem egy félmosollyal. Közben elkezdődött a zene, és minden tekintet a pályára szegeződött, ahol a lovagok sorra bevágtattak lovaikon, és felsorakoztak a nézőtérrel - pontosabban a királyi emelvénnyel - szemben.
Ahogy mind beértek, felálltam, és egyet előre léptem. Széttártam a karom, és végignéztem a lovagokon.
- Üdvözlöm a lovagokat, kik ma megütköztetnek a királyság színe előtt! Izgalmas tornát és jó erőt kívánok minden versenyzőnek a tavaszi fesztivál első napi lovagi tornáján! - köszöntöttem őket, és egyben megnyitottam a versenyt. A nézők tapsoltak, a lovagok pedig mind szívükre tett kézzel tisztelegtek. Biccentettem, és visszaültem a helyemre, közben tapsviharral kísérve kivágtattak a lovasok. Ahogy mindenki lement, hallottuk, hogy bemondják az első két versenyző nevét. Már jöttek is, segítőikkel együtt, és kezdetét vette az első küzdelem.

Hilaria
Mérsékelt érdeklődéssel figyeltem az elkezdődő mérkőzést. Nem voltam oda annyira a tornákért, az egyetlen ami tényleg érdekelt, az a profi íjászat, de az sem most lesz még. Most csupán kötelességből jelentem meg, ha nem lett volna muszáj megjelennem, akár estig kint maradtam volna a város melletti mezőkön.

Roslin
Érdeklődve figyeltem az összecsapásokat, szinte szakértő szemmel elemeztem a lovagokat, és végig Elvinával beszélgettem. Nagyon belemélyedtem a tornába. Igaz, néha kicsit untam, hiszen a legtöbb mai versenyzőt nem ismertem, de ilyenkor mindig volt mivel lefoglalnom magam: a velünk szemben ülő, nagyon is ismerős arcokkal. A torna pár órája alatt azt hiszem megszámlálhatatlanul sokszor sóhajtottam fel, mikor megláttam egy-egy nagy kedvencemet a sorok között. Ilyenkor mindig barátnőmhöz fordultam, együtt kerestük meg sorra a híres versenyzőket, akiket talán most láttunk először. Felismertük őket a ruhájukról, amiket házuk címere díszített, vagy a dalokból, amiket róluk hallottunk.

Elvina
A torna alatt végig izgatottan ültem a helyemen, bár sokszor nem épp az éppen folyó küzdelem miatt. Roslin egész gyakran felhívta a figyelmem egy-egy híresebb lovagra a szemben lévő sorban akiről azonnal jókedvűen kezdtünk pusmogni. Nem is volt olyan nehéz felismerni őket mint amilyennek egyébként tűnt. A mesékből és a reális adatokból mint például a címerek amelyek alatt érkeztek, egész könnyen beazonosítottuk az eddig nem látott lovagokat is. Már a küzdelmek felénél alig vártam hogy végre este legyen és a városi forgatagban közelebbről is láthassam egy-egy hősömet. Magamban el is képzeltem a találkozásokat, hogy milyen csodálatos élmény lesz megismerkedni a lovagokkal. Mindent alaposan ki is beszéltünk a barátnőmmel aki végig mellettem ült. Aztán valahogy arra terelődött a szó, és megkérdeztem hogy ki a kedvence. Persze, rengeteg nevet tudtam már azok közül akiket kedvelt de most arra voltam kíváncsi hogy melyikük az az egy akinek a legjobban szurkol a torna alatt.

Roslin
A kérdésre kissé elpirultam. Persze, nehéz kérdés volt, ezt Elvina is tudta. Sosem tudtam volna egyetlen kedvencet kiemelni, de mindig volt valaki, akiért legjobban szurkoltam. Ez most sem volt másképp.
- Ser Fionn Soren - vallottam be, és tekintetem akaratlanul is a szemben ülő lovagokra esett, ám ott nem láttam az említett férfit. Hiába kerestem, nem láttam mézszőke, göndör haját, rózsás arcát, csillogó, fűzöld szemeit, sem fülemülés címerét a sorok között. Biztosan még nem érkezett meg. Hosszú az út a királyság keleti végéből, ahonnan ő származott.

Elvina
A válaszra kissé szélesedett amúgy is vidám mosolyom. Ismertem a férfit, persze csak hírből és talán egyszer láttam már lovagi tornán, de azonnal megjelent előttem az arca ahogy a lány kimondta a nevét. Nem csodáltam hogy őt kedveli a legjobban, valóban elég figyelemreméltó lovag volt. Mind a külsőt, mind az elért sikereket tekintve. 
-Ő valóban remek lovag - mondtam Roslinnak, még mindig mosolyogva. Láttam a tekintetén hogy nem találja  az említett férfit a sorok között, de azért én is arra fordítottam a fejem és végignéztem a szemben ülőkön, ahogy már annyiszor mióta itt voltunk, hátha felfedezek még valakit aki eddig elkerülte a figyelmem.

Roslin
A torna fantasztikus  volt, a végén volt pár meglepetést okozó, igen izgalmas küzdelem. Mikor lezárták az első napot, a nap már közel járt a horizonthoz, narancsszínű köntösbe öltöztetve a várost.
Elvinával lelkes beszélgetésbe mélyedtünk visszafelé menet, nem tudtunk kifogyni a szóból. Legalábbis én biztosan nem. Úgy gondoltuk, visszamegyünk a kastélyba, hogy átöltözzünk, aztán lemegyünk a vásárra szórakozni egy kicsit. Alig vártam. Igazán gyorsan cseréltem ruhát, és a hajamat is megigazítottam.
Elvinával megint az egyik kapunál találkoztunk, és egymásba karolva indultunk el a kövezett úton. Az utcákon mindenütt fáklyák és lámpások égtek, nappali fényárt varázsolva, fejünk fölött a sötét égbolt terült el. Sehol egy felhő, gyönyörű, tiszta éj volt.
És még milyen gyönyörű volt a vásár! Ó, az utcák, mintha egy másik világban lettünk volna. Mindenütt vidám zene, a házak alatt árusok kínálták mesés kincseiket, ínycsiklandozó illatok szálltak mindenhonnan. Hölgyek és urak és lovagok sétáltak és táncoltak körülöttünk, vagy hosszú asztaloknál ültek és a különleges ételeket és italokat kóstolgatták, amiket venni lehetett. Tudtam, hogy a szegény közemberek ilyenkor nem járhatnak erre, és őrök kerítik körbe a város ezen szegletét, hogy megóvjanak minket a tolvajoktól és egyéb gyanús alakoktól. Ennek örültem, így nem járt mindenütt a nyomunkban egy csapat testőr. A közembereknek is megvannak a maguk vásáraik a város más pontjain. Nem sajnáltam őket.
- Nézd, Elvina! - mutattam az egyik árus felé, és már meg is ragadtam barátnőm kezét, ahogy izgatottan arra indultam. Gyönyörű ékszerek voltak az asztalon, nem is tudtam elképzelni, még sosem láttam ilyen szépet.

Elvina
A torna végig igazán izgalmas volt, de a napunk szinte még csak akkor kezdődött mikor a küzdelmeknek vége szakadt. Ekkor együtt siettünk vissza a kastélyba hogy rendbe szedjük magunkat a vásárra. Mármint eddig is csinosak voltunk de egy esti sétára, esetleg mulatságra mégis csak más ruhában illett megjelenni. Gyorsan átvettem egy másik öltözéket és kiengedtem a hajamat, csupán egy csattal rögzítve hátra a szemembe lógó néhány tincset hogy ne aggassanak. 
Ezután a kapuhoz siettem ahol megbeszéltük a találkozót és együtt sétáltunk el a városba ahol már javában mulatoztak az emberek. 
Csillogó tekintettel néztem körbe, szemeim megakadtak egy-egy emberen, a hölgyek szép ruháin, vagy az árusok portékáin. Éppen egy márványból és más szépséges kövekből faragott szobrocskákkal teli asztalt figyeltem mikor Roslin hirtelen rángatni kezdett egy irányba. Felocsúdva néztem előre és szinte kuncogva követtem hogy aztán meglássam mit talált. Elámultam a szépséges ékszerek láttán, csodálatosan gyönyörűek voltak. Azonnal eldöntöttem hogy muszáj magammal vinnem egyet. De melyiket?

Roslin
- De gyönyörű! - mutattam egy ezüst hajtűre, ami gondosan megformált liliomokat ábrázolt. A következő pillanatban már egy madaras bross felé terelődött a figyelmem, és akkor még nem is láttam a csodás nyakláncokat és karpereceket. Úgy éreztem, órákig tudnék nézelődni.

Elvina
Roslinhoz hasonlóan engem is teljesen elbűvöltek az ékszerek, nem is tudtam hová nézzek hirtelen, annyi szépséges holmi sorakozott ott előttünk. Végül három gyönyörű hajtűt választottam ki. Az egyik rózsa alakú volt, a másik két egymás mellett ülő galambot formázott, a harmadik pedig kecsesen egymásba fonódó indáknak látszott, csillogó kövekkel kirakva.
-Szerinted melyik a legszebb? - kérdeztem meg Roslintől.

Roslin
Odaléptem a barátnőm mellé és gondosan szemügyre vettem a hajtűket. Próbáltam összehasonlítani őket kiválasztani a legszebbet, de még két perc - rám nem jellemző - csönd és tanácstalan hümmögés után sem jutottam dűlőre. Tehetetlenül felsóhajtottam.
- Mindhárom tökéletes! Olyan szépen mutatnának a hajadban - néztem Elvinára szomorúan. Ekkor jutott eszembe valami.
- Mi lenne, ha megkérdeznénk valaki mást? - vetettem föl. Nagyszerű, ez egy tökéletes alkalom arra, hogy beszélgetésbe elegyedjünk egy igazi lovaggal! Hirtelen nagyon izgatott lettem.

Elvina
-Valaki mást? De mégis kit ...? - kérdeztem vissza mosolyogva de ugyanakkor kicsit máris zavarba jöttem. Hiszen mégsem állíthattunk meg találomra egy idegent hogy megkérdezzük tőle mit gondol a hajtűkről ... Vagy Roslin tényleg ilyesmit forgat a fejében?

Roslin
- Bárkit! Akit szeretnél - vigyorodtam el, és már nézelődtem is, hátha meglátok valaki híreset, vagy...
Már meg is volt. Ahogy megláttam, eltátottam a szám, és hirtelen remegni kezdtem az izgalomtól.
- Te jó ég, Elvina, az ott Ser Tyene Cerwood - mondtam a fekete hajú férfi felé nézve, aki épp pár másik lovaggal beszélgetett tőlünk nem messze. El se hittem, hogy tényleg őt látom. Már nagyon sokat hallottam róla.

Elvina
-Ser Tyene Cerwood? Komolyan? - követtem barátnőm tekintetét. Hamarosan én is megpillantottam a férfit és egyúttal fülig is pirultam. 
-Roslin ...nem hiszem hogy ez jó ötlet - mondtam halkan a lánynak, szemeimet nem véve le a lovagról. Sok történetet hallottam már róla, de a kinézete mindegyiket felülmúlta. Már így messziről is meg tudtam állapítani milyen csodásan néz ki. Nem, ő biztosan nem állna szóba velünk ilyen csekélység miatt.

Roslin
- Dehogynem. Nézd, erre jön! - mondtam egy fokkal magasabb hangon, ahogy a lovag elköszönt a beszélgetőtársaitól és abba a mi irányunkba indult. Tündéri, de kicsit ideges mosolyt öltöttem magamra, hogy felé léptem, hogy megszólítsam.
- Bocsáss meg, Ser! Lenne pár perced ránk? - kérdeztem kicsit meghajolva előtte. Láttam az arcán, - ó azon a csodás arcán - hogy kicsit meglepődött, de kedvesen elmosolyodott.
- Természetesen. Két ilyen szép hölgyre bármikor - felelte barátságos hangon, és én azt hittem, mindjárt elalélok. Sosem hallottam még a hangját. Dallamos volt, lágy, magasabb és szebb, mint más férfiak dörmögése. Elgondolkodtam, hogy vajon Ser Fionn hangja is hasonló lehet-e. Csak utána jöttem rá, hogy nem kéne elkalandoznom.
- Oh, nagyszerű! A tanácsodat szeretnénk kérni - hívtam közelebb az asztalhoz, aztán a három gondosan egymás mellé helyezett hajtűre mutattam. - A barátnőm nem tud választani az ékszerek közül. Szerinted melyik lenne a legmegfelelőbb?

Elvina
Pironkodva figyeltem ahogy Roslin megszólította a lovagot.Én köszönésképp csupán meghajoltam, a szavak a torkomon ragadtak. Hogy is ne jöttem volna zavarba amikor a férfi olyan elbűvölő és kedves volt? Éreztem ahogy remegnek a térdeim miközben az asztalhoz lépett és a lány megmondta neki miben van szükségünk a segítségére.  Szinte szégyelltem hogy ilyen kis csekélység miatt raboljuk az idejét.

Tyene
Kicsit meglepett, mikor két fiatal lány megkért, segítsek nekik hajtűt választani, de cseppet sem bántam. Csinosak voltak, és az egyiküket igen bájosnak találtam, bár még nem szólt semmit. Odaléptem az asztalhoz, és figyelmesen végigmértem az ékszereket, aztán felvettem kettőt, egy galambosat és egy rózsásat, és a vörös hajú lány felé fordultam velük.
- Ha megengeded - mondtam neki még mindig elmélyedve a feladatomban, és óvatosan, kicsit megigazítva a haját, megnéztem, hogy állnának neki. Végül elégedetten elmosolyodtam, és a kezébe adtam a rózsás hajtűt. - Ez illik a legjobban hozzád, hölgyem - mondtam neki kedvesen.

Roslin
Csak néztem, ahogy a férfi Elvinával törődik, és olvadozó szívvel sóhajtoztam magamban. Milyen nagyszerű lovag! Pont olyan, amilyennek egy lovagnak lennie kell. Kedves, udvarias, jóképű, de még mennyire az! Egyenesen egy életre kelt szoborra emlékeztetett, amit a legjobb mester faragott ki a legdrágább márványból, és a hősi lovagokról szóló dalokkal keltette életre. Nem volt meg benne Ser Fionn angyalszerű kisugárzása, aki mintha csak azért lett volna a földre küldve, hogy megmentse az ifjú hölgyeket, ez igaz. De ahogy néztem őket Elvinával, csak arra tudtam gondolni, hogy szerencsés lány.

Elvina
 Mikor a férfi felém fordult hogy megállapítsa melyik ékszer állna jobban nekem, ha lehet, még jobban zavarba jöttem. Egyszer a szemeibe néztem egy fél pillanatra, és már ennyitől is úgy éreztem hogy menten cseppfolyóssá válok és szétolvadok a köveken. Még mindig alig tudtam elhinni hogy egy ilyen jóképű és lovagias férfi épp hajtűket válogat velem ahelyett hogy a barátaival vagy a nálam sokkal szebb hölgyekkel beszélgetne. Olyan álomszerűnek tűnt az egész ...
Mikor végül a kezembe adta a rózsát mintázó ékszert, még mindig zavartan néztem fel rá.
-Köszönöm, Sir. Igazán hálás vagyok a segítségedért -préseltem ki magamból a szavakat. Meglepően erősen hallottam a hangomat, nem számítottam rá hogy képes leszek normális hangerővel megszólalni. Pedig úgy tűnt, sikerült.

Tyene
- Mindig öröm segíteni a bajba jutott hölgyeken - viccelődtem, aztán észrevettem, hogy pár barátom felém integet. A lányokra mosolyogtam. - Ha megbocsájtotok. További szép estét kívánok! - köszöntem el tőlük, és a lovagok felé indultam. Rég láttam már őket.

Roslin
Mikor a férfi elment, olyan széles vigyorral fordultam Elvina felé, amilyet nem biztos, hogy valaha meg tudnék ismételni.
- Te....jó...ég - mondtam neki halkan, igazán magas hangon, az izgalom csomóba szorította a torkom és alig tudtam beszélni. Ez valami fantasztikus volt. Ser Tyene fantasztikus.

Elvina
Pislogás nélkül meredtem magam elé a semmibe, abba az irányba fordulva amerre Ser Tyene elment. Kellett néhány másodperc hogy összeszedjem magam.
-Roslin, azt hiszem, menten elájulok - motyogtam, még mindig nem fordulva barátnőm felé. Szinte megbabonázva éreztem magam, még mindig a találkozás hatása alatt álltam.

Roslin
A barátnőm mellé álltam és együtt érzőn a vállára tettem a kezem.
- Mit szólnál egy süteményhez? - kérdeztem. Gyakran csináltuk ezt. Ha beszélgetni akartunk, mindig egy sütemény mellett tettük. Mondhatni megszokássá vált.

Elvina
Aprót bólintottam és végre sikerült felé fordulnom. 
-Az most jól esne - mosolyodtam el halványan. Roslin mindig tudta mire van szükségem, ezért nagyon hálás voltam neki. Kifizettem a hajtűt az árusnak és vettem egy kis aranyláncot is, amelyen egy gyönyörű vörös kő lógott. Ezt már az előbb kinéztem magammak.
Ezután elindultunk süteményt keresni a nagy forgatagban. Igazából nem volt nehéz dolgunk, csupán az okozott egy kis fejtörést hogy a rengeteg finom falat közül melyiket válasszuk.

Roslin
Végül egy kedves, idős, déli néninél vettünk egy-egy narancsos süteményt. Még sosem ettem narancsot, de nagyon ízlett az illata, és mindig is szerettem új dolgokat kóstolni. Nem messze találtunk pár asztalt, ahova le tudtunk ülni, és beszélgethettünk. Mosolyogva néztem Elvinára, aki velem szemben foglalt helyet.
- Nos? - kérdeztem sokat sejtően.

Elvina
Úgy döntöttünk, kirpóbálunk valami újat és vettünk magunknak egy-egy narancsos süteményt. Nagyon finom illata volt, mégis nehéz volt rávennem magam hogy elkezdjem enni. Csak néztem  süteményemet magam előtt ahogy Roslinnel szemben ültem.
-Ser Tyene csodálatos ... -csak ennyit tudtam válaszolni a lány kérdésére. Viszont ezekben a szavakban benne volt minden érzésem. Biztos voltam benne hogy Roslin meg fogja érteni ennyiből is.

Tyene
Elvigyorodtam, aztán izgatottan előrébb hajoltam.
- Annyira kedves volt veled! - mondtam a lánynak egy kicsit magasabb hangon, már megint. Úgy tűnik, mikor izgatott voltam, megváltozott a hangom.

Elvina
-Igen ... Olyan kedves és lovagias ... És a mosolya olyan mint egy angyalé - olvadoztam tovább. Úgy éreztem magam mintha a fellegekben járnék, megmagyarázhatatlan boldogság öntött el, amit azért nem értettem mert csak most kezdtem érezni, eddig inkább zavarban voltam.

Roslin
Helyeslően bólogattam.
- Szerintem biztosan szépnek talált! - mondtam a lánynak, és közben azon gondolkodtam, hogy vajon Ser Fionn szépnek találna-e engem.

Elvina
Kicsit elpirulva de mosolyogva hajtottam le egy kicsit a fejem és kezdtem  süteményemet tanulmányozni. Aztán eszembe jutott valami és kicsit elkedvtelenedtem. 
-Roslin ..... A bátyád. Szóval ő ... Milyen ember? - kérdeztem, ismét felnézve barátnőmre. Hiszen ... Hiába epekedem Ser Tyene után ha egyszer apám már kiszemelt nekem valakit. Még nem igazán ismertem a férfit, de hirtelen megijedtem a házasságtól.

Roslin
A kérdést hallva eltűnt belőlem az izgatottság, és csak sóhajtva hátradőltem.
- Ragnell... - gondolkodtam el a bátyámon. Majdnem nyolc év volt közöttünk, és sosem voltunk sokat együtt, de azért szerettem. - Jó ember, azt hiszem. Velem mindig kedves volt. Talán nem olyan határozott, de...azért igyekszik. Biztosan jó férjed lesz, csak... - szomorúan néztem a barátnőmre. Fájt ezt mondanom. - Nem tudom, hogy lesz-e szerelmes beléd - sóhajtottam.

Elvina
Kicsit megráztam a fejem.
-Ezzel tisztában vagyok, Roslin. És nem hiszek a házasság után kialakuló szerelemben. Egy kényszerházasság sosem alakulhat át teljesen valami mássá ... -sóhajtottam fel szomorkásan. Alig voltam tizenöt éves és már másodjára akartak férjhez adni egy vadidegenhez. Ráadásul ezúttal egy idősebb férfihoz, aki biztos többet is fog elvárni tőlem mint annak idején a velem egykorú, hozzám hasonlóan félénk Henley. Kicsit féltem hogy mi lesz velem, Roslin szavai sem igazán tudtak megnyugtatni. De reméltem hogy igaza van és Ragnell tényleg jó ember.

Roslin
Szomorkásan elmosolyodtam, és az asztalon átnyúlva kedvesen megfogtam Elvina kezét. Sajnáltam őt, de egy részem örült is neki. Tényleg jó embernek találtam a bátyámat, és reméltem, hogy a házasságuk jól fog alakulni. Ha nem is szerelemmel, de talán barátsággal végződhet. És az is jobb, mintha egy erőszakos, gonosz emberhez adnák hozzá.

Elvina
Ráfogtam Roslin kezére és halvány mosolyt erőltettem az arcomra. Nem értettem, hogy megy ez Hilarianak olyan könnyen. Őt nem viselte meg hogy megint férjhez adják, sőt, néha még örülni is láttam az esküvőnek pedig tudtam hogy egyáltalán semmit nem érez a jegyese iránt. Talán a nővérem máshogy gondolkodik mint én. Neki nem olyan fontosak az érzelmek.
-Köszönöm, Roslin! Hogy mindig számíthatok rád.

Roslin
Legyintettem, mintha el akarnám hessegetni ezt a nyomasztó hangulatot.
- Ugyan - mosolyodtam el, talán kicsit erőltetetten. - Ezért vagyok itt.

Elvina
Néhány pillanatig csendben maradtam majd ismét elmosolyodtam.
-És mondd ... Neked van valaki aki ... Nos, akit kedvelsz? Mármint úgy hogy már beszélgettél is vele - váltottam témát egy enyhe kanyarral. Az utolsó mondatom azt a célt szolgálta hogy kiszűrjem az álomlovagok nagyját akiket csak legendákból ismerünk.

Roslin
Grimaszoltam egyet.
- Ez gonosz volt - mondtam a lánynak, közben keresztbe tettem a karom a mellkasom előtt. Egy pillanatra elgondolkodtam, aztán halvány mosollyal megcsóváltam a fejem. - Nem, nincs senki.

Elvina
Csak elmosolyodtam a lány grimaszán majd beleharaptam a sütimbe. Mielőtt még megszárad. Olyan finom volt amilyennek az illata alapján tűnt, nem bántam meg hogy ezt választottam.
-Ez esetben talán találhatunk neked valakit a fesztivál alatt. Neked még nem tilos ... - mosolyogtam Roslinra.

Roslin
Újra grimaszoltam, nem tetszett, hogy így beszél.
- Igaz - mondtam végül, nem nagyon mondhattam mást.

Elvina
-Bocsáss meg, ezt muszáj volt megjegyeznem ... - kuncogtam fel, tová b eszegetve a süteményemet. Talán veszek majd mégegyet ... Az édességtől mindig jobb kedvem lesz.

Roslin
Megforgattam a szemem, aztán valahogy tovább beszélgettünk, inkább eltereltem a témát. Elvina sem kanyarodott vissza a beszélgetésben, és ennek örültem. Egyébként is kezdtem kicsit fáradt lenni. 
Ennek ellenére még viszonylag sokáig maradtunk, sétálgattunk, nézelődtünk, egy kicsit még táncolni is beálltunk, de inkább beszélgettünk. Elvina vett még egy narancsos süteményt, én pedig kipróbáltam egy másik édességet, amiben mandula volt. Ez is nagyon ízlett, törtem is egy darabot belőle a barátnőmnek, hogy megkóstolja.
Végül úgy döntöttünk, inkább visszamegyünk a kastélyba, mert már elfáradtunk a sétálásban. mikor visszaértünk, Elvinával megbeszéltük a holnap reggeli találkozónk idejét és helyét, majd elköszöntünk egymástól. Nem sokkal később már békésen aludtam az ágyamban, fáradtabb voltam, mint gondoltam volna.