Hotel Marina

A Hotel Marina egy elsőrangú szálloda, csodás környéken, a legjobb szolgáltatásokkal, mesés szobákkal és lakosztályokkal várja az arra vágyókat. Képzett, kifogástalan személyzeti erő igyekszik a vendégek teljes kényelmének biztosításara. Itt soha nem ver tanyát az unalom, mindig történik valami ami felforgatja a hotel életét, hiszen egy ilyen előkelő helyen sem alakulhat soha minden simán.

Astrid
Reggel hét. Pontosabban kora hajnal, az én időszámításom szerint. Ez volt az az időpont amikor sikerült magamhoz térnem és kibattyognom a konyhába, ahol Walter már szorgosan csinált ...valamit. Csak azt érzékeltem hogy lerak elém egy bögre kávét, arról fogalmam sem volt, min ügyködik éppen. Hiszen reggelit nem kellett csinálnia, mivel hivatalos voltam egy rendezvényre ahol úgyis pont az lesz a cél, hogy megejtsem az aznapi első étkezésemet. Szóval abban biztos voltam hogy az inas nem nekem kotyvaszt valamit, és azt is sejtettem, hogy ő már rég túl van a reggelin, amilyen korán kel mindig. Fel sem tűnt, hogy ilyesmin gondolkodtam, végig a kis kávézásom alatt, miközben lerendeztük a szokásos "Hogy aludtál, Astrid?" és "Mik a terveid mára, Astrid?" meg "Itthon ebédelsz, vagy ne siessek a főzéssel, Astrid?" kérdéseket. Mindenre csípőből válaszoltam, már oda sem figyeltem igazán. Nem voltam épp toppon a reggeli órákban, ilyenkor szükségem volt egy kis időre, hogy összeszedjem magam. Mire az utolsó csepp is elfogyott az életerőt adó folyadékból, már egészen jól éreztem magam. Rájöttem hogy ideje lenne kezdenem magammal valamit, ha oda akarok érni a partira, szóval felálltam és visszasiettem a szobámba, ahol felforgattam a gardróbomat mire találtam egy alkalomnak megfelelő, kis, piros ruhát. Térd felett érő, lenge darab volt, puha, félvállas alappal, amelyre egy kicsit hosszabb, átlátszó anyagot varrtak amelyből a ruha fél-felkarig felhasított, bő ujja is készült jobb oldalt. Ezt vettem fel egy harisnyával és a ruhához színben passzoló bokacsizmával, majd átmasíroztam a fürdőszobába, ahol megfésülködtem, majd két tincset összefogtam hátul a hajamból, hogy semmi se lógjon az arcomba. Ezután még gyorsan feldobtam egy nagyon alap sminket, befújtam magam a kedvenc parfümömmel és már készen is voltam. Mire leértem a szálloda elé, a limuzin már várt. A sofőr kinyitotta előttem az ajtót, én pedig beültem és már indultunk is. Úgy számoltam, hogy még épp időben fogok érkezni.

Killian
Már pár napja ismét a Marina vendégszeretetét élveztem, ahogy mindig ha egy kicsit vissza akartam vonulni. Estére egy kedves ismerősöm érkezését vártam, de addig semmi dolgom nem akadt a lakosztályomon kívül, tehát a nappaliként szolgáló helyiségben ücsörögtem, reggel lévén még a kedvenc, kék pizsamámban és elmélyülten olvastam a legújabb szerzeményemet. Ezúttal egy Doyle-regényt kaparintottam meg, újabban vonzottak a klasszikus krimik.

Henry
A vacsorapartiknál azért jobbak a villásreggelik, mert jobb az étel. Legalábbis én mindig így gondoltam. Valahogy kevésbé formálisak is, már ha lehet ilyet mondani. Minden esetre jobban kedveltem őket. Nem mintha nem lett volna meg itt is a szokásos, sznob közeg, a túl drága ruhák, a csillogás, de valahogy mégis barátságosabbnak tűnt, talán mert a reggelik amúgy is családiasabbnak tűnnek.
- Mr Hart! Milyen öröm önt itt látni - lépett oda hozzám mosolyogva egy férfi, akivel barátságosan kezet ráztam.
- Mr Borne. Részemről az öröm. Hogy vannak Marthaval?
- Ahogy mindig. Megint költözni akar. Azt mondja, a levegő miatt, de tudom, hogy csak több kutyát akar.
Együtt nevettem vele.
- Az apja, itt van ő is? - kérdezte.
- Nem, sajnos nem tudott eljönni. Munka - mosolyogtam bocsánatkérően, mire ő megveregette a vállamat.
- Üzenem neki hogy túlhajtja magát. Adhatna nekünk is egy kis esélyt a piacon - nevetett. - Ha megbocsátasz, azt hiszem bacon is van a svédasztalnál. Jobb ha igyekszem, mielőtt Joseph Rhodes megtalálja.
- Örültem a találkozásnak - mosolyogtam utána, ahogy intett, és visszament a tömegbe. Én inkább a teraszon maradtam, kezemben egy narancsléhez túl elegáns pohárral, és vártam a többi ismerősre. Sokan voltak itt, drága cipőkben kopogva a fényes kőpadlón, az üvegajtók és fehér függönyök között, kristálypoharakkal és ezüst evőeszközökkel fogyasztva a legdrágább reggelit, amit ebben a városban ember láthatott. Kedveltem ezeket a rendezvényeket. És még az időjárás is gyönyörű volt. Elégedetten dőltem neki a korlátnak.

Cara
Reggel minden szokásosan indult. Ötkor kezdődött a nap, ilyenkor ért be mindenki. A konyhán gőzerővel lendültek bele a reggelikészítésbe és a többi napi előkészületbe, a takarítósok is elkezdték végigjárni az éjjel kijelentkezett vendégek szobáit, hogy készen álljanak az újak fogadására.
Csak egy újdonság volt ma, és az az unokatestvérem, Ethan volt. Ez volt az első napja a Marinában, és én vezettem őt körbe, mielőtt leadtam volna Michaelnél. a főséfnél. A hoteligazgató a konyhára osztotta be Ethant, ezért ő ott kezdett.
Az én dolgom persze más volt. A tisztítóba mentem, ahol összegyűjtöttem az új ágyneműket, majd rendbe tettem a C folyosó üres szobáit. A bent lévő vendégek szobáinak takarítása tízkor kezdődött, addigra kellett elkészülnöm a reggeli teendőkkel. Fél tízkor tartottam egy szünetet, mielőtt felmentem volna a lakosztályokhoz. Killian Wild volt az első vendég, akihez mennem kellett. Kedveltem a férfit, jó vendégünk volt, és már régóta lakott nálunk. Mikor az ajtajához értem, bekopogtam, és vártam a szokásos választ.

Astrid
Megérkezésem  után tíz perccel már a kezemben egy kis tányérral lavíroztam elegánsan a többi vendég között. Nem voltam igazán éhes, de akadtak falatok, amelyeket muszáj volt megkóstolnom. Ezek közül szedtem párat a tányéromra mielőtt elfogytak volna, és magamnál tartva a reggelimet elvegyültem a többnyire ismerős arcok között. Néha szóba elegyedtem a szüleim barátaival, vagy a magam korú ismerősökkel. Rengeteg ruhát és cipőt megdicsértem, és természetesen a mosoly egy pillanatra sem hervadt le az arcomról. Ilyenkor mindenkivel kedvesen kellett viselkednem, hogy véletlenül se hozzak szégyent a szüleimre. A lehető legtávolabbról kerültem a botrányokat.
Ahogy körülnéztem a hatalmas teraszon is, megpillantottam Henry Hart alakját, aki hozzá méltó visszafogottsággal szorongatott egy poharat, alig pár lépésnyire tőlem. Vele tényleg jóban voltam, már a saját megítélésem szerint, tehát odamentem hozzá.
-Henry Hart ...micsoda meglepetés! - villantottam rá egy őszinte mosolyt.

Killian
Hozattam fel magamnak reggelit és kávét, de miután a szobapincér távozott, ismét a könyvembe merültem a kanapén. Arra sem vettem a fáradságot hogy felöltözzek, a hosszú pizsamanadrágot és a rövid ujjú pólót kielégítően sokat takarónak ítéltem ahhoz, hogy ebben várjam meg az ügyeletes szobalányt, aki a megszokott időben érkezett takarítani.
-Szabad! - szóltam ki, felnézve a könyvemből pár pillanatra, amikor meghallottam a kopogást.

Ethan
Ez volt az első napom az új munkahelyemen. Az unokanővérem szerzett nekem állást a szállodában, ahol dolgozott. Egy gyorstalpaló körbevezetés után Cara elvezetett a konyhára, ahol az ügyeletes főnököm beállított mosogatni. Nem értettem, honnan van olyan korán ennyi koszos edény, de inkább el sem gondolkodtam ezen igazán, csak nekigyürkőztem a melónak. Csak kibírom valahogy.

Henry
Ismerős hang ütötte meg a fülemet, aminek kivételesen tényleg örültem.
- Astrid Jokes. Ha tudnád, hányszor hallottam ma ezt - forgattam meg a szemem ahogy a lány odaért mellém. Szokásához híven ma is igen csinos volt. - Azok ott minigofrik? - pillantottam a tányérjára.

Cara
Benyitottam a szobába, és rámosolyogtam a bent ülő férfira.
- Jó reggelt, Mr Wild. Hogy van ma raggel, uram? - kérdeztem, miközben behúztam magam után a takarítószerekkel és tiszta ágyneművel megrakott kocsit.

Astrid
Röviden felnevettem amikor rácsodálkozott a tányérom tartlamára, de aztán lelkesen bólintottam egyet.
-Igen, pontosan azok. Az pedig egy gyümölcsnyárs, csokival borítva. Láttad a csokiszökőkutat? - kérdeztem mosolyogva. A különleges müzlis joghurtról amit még nézegettem egyelőre nem számoltam be, pedig azóta is piszkálta a fantáziámat hogy otthagytam.

Killian
Felálltam mikor a lány belépett, és az arcomra öltöttem szokásos, udvarias mosolyomat.
-Jó reggelt, Cara! Köszönöm, igazán kellemesen érzem magam. Hogy telik a napja? - kérdeztem tőle kedvesen, bár tudtam hog, bironyára kora reggel óta dolgozik és valószínűleg nem olyan felhőtlen a jókedve mint nekem. De már csak udvariasságból is feltettem a kérdést, hiszen nem akartam faragatlanul viselkedni egy hölggyel szemben.

Henry
- Hm, lehet nekem is vennem kéne párat mielőtt rászabadulnak - gondolkodtam el. Az ilyen reggelikben mindig a minigofrik mozgattak meg a legjobban. - Ha tehetném, minden reggel minigofrit reggeliznék - mosolyogtam.

Cara
- Egyre jobb lesz, azt hiszem - mosolyogtam a férfira, miközben megigazítottam a hajam. - Megengedi, hogy rendbe tegyem a szobákat? - kérdeztem, ahogy azt mindig, ha a vendég jelenlétében kellett takarítanunk. Afféle íratlan szabály volt, hogy engedélyt kérünk. Így tűnt helyénvalónak. Na és ha valaki olyan udvarias, mint Killian Wilde, akkor az ember semmiképp nem akar faragatlannak tűnni.

Astrid
-Meg tudom érteni. Valamiért sokkal finomabbak, mint a rendes méretű gofrik - értettem egyet a fiúval. Kedveltem őt, jól el tudtam vele beszélgetni az ilyen uncsi rendezvényeken ahol vissza kellett fognom magam.
-Egyébként vehetsz az enyémekből, ha gondolod. Én még úgyis meg akartam kóstolni azt a bio csodajoghurtot is - ajánlottam fel neki a minigofrijaimat és felé is nyújtottam a tányért.

Killian
-Természetesen! - biccentettem illedelmesen a lány felé -Kérem, készítse elő az egyik vendégszobát! Este látogatóm érkezik - tettem hozzá. A használaton kívüli szobákban az ágyat általában csak leterítették egy tiszta lepedővel, de most szükség volt egy készlet ágyneműre, hiszen a vendégem huzamosabb időt készült nálam tölteni.

Henry
- Meggondolatlan ajánlat - villantottam egy széles mosolyt a lányra, miközben elvettem egy falatot a tányérjáról - feladni  a minigofrikat.

Cara
Meglepetten felvontam az egyik szemöldököm, de jobban tudtam mintsem hogy kérdezősködni kezdjek.
- Csak egy plusz ágyat készítsek? - érdeklődtem mégis egy kicsit.

Astrid
-Hidd el, én meggondoltam. Nem lenne okos döntés jól lakni velük, amikor még annyi csábító falat várakozik odabent arra hogy megkóstoljam! - fogtam meg a gyümölcsnyársat. Ahogy közelebbről is megvizsgáltam, rájöttem, hogy lehetetlen egy kézzel kulturáltan enni ezt, hiszen az nem lenne túl esztétikus ha körbe rágnám ... viszont most még megoldottam, hiszen a legfelső eperszemet ügyesen le tudtam húzni a nyársról a számmal.

Killian
Kimért biccentéssel válaszoltam a lánynak.
-Igen, csupán egyet. Köszönöm, Cara! - mosolyogtam rá a mondandóm végén, majd ismét a kezembe fogtam a könyvemet. Nem tudtam, hogy szeretne-e kérdezni még valamit, ezért még felé fordulva vártam, hogy elkezdjen dolgozni és ezzel lezárja a beszélgetést. Nem akartam illetlenül úgymond faképnél hagyni.

Henry
Nevetve megcsóváltam a fejem.
- Ez esetben akár ide is adhatod a tányért - mondtam neki, látva hogy a gyümölcsnyárs már jobban érdekli. A poharamat közben letettem magam mellé a kőkorlátra aminek támaszkodtam.

Cara
Futó mosollyal és bólintással válaszoltam, aztán elfordultam, hogy munkához lássak. Egész idő alatt amíg a szobákat tettem rendbe azon gondolkodtam, vajon ki lehet Mr Wild új vendége. Nem gyakran jöttek hozzá, pláne nem huzamosabb időre, de ha valaki mégis feltűnt, sosem tudtunk meg róla többet, mint amennyit Killian Wildről tudtunk. Őszintén megvallva, ez nem volt sok.

Astrid
-Tessék!- nyújtottam felé a tányéromat felkuncogva. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fogom itt érezni magam, főleg mivel ébredéskor még full másnapos voltam, de ez valahogy elmúlt mostanra. Elég jól szórakoztam a fiú társaságában ahhoz, hogy megfeledkezzek a rosszullétről. Na és mellesleg a rendkívül színvonalas reggeli sem tett rosszat.

Killian
Amikor elindult takarítani, én ismét kényelembe helyeztem magam a kanapén a regényemmel és folytattam az olvasást. Nem izgattam magam az este miatt, még rengeteg időm volt addig, ahhoz pedig már hozzá szoktam, hogy a személyzet teóriákat talál ki a vendégeimről, hiszen sosem árultam el róluk sokat, ahogy igazából magamról sem.

Henry
Mosolyogva kaptam be egy újabb gofrit miközben visszafordultam a tömeg felé.
- Szerinted a bacon vagy a minipalacsinta fog előbb elfogyni? - kérdeztem az embereket szemlélve. Megannyi ismerősen ismeretlen arc.

Cara
Hamar végeztem Mr Wild szobáival, legalábbis mindennel megvoltam egy óra alatta, ami nem rossz idő egy ekkora lakosztálynál. Ezután mehettem a többi emeletre, és közben csak azon gondolkodtam, vajon mikor lesz időm beszélni a személyzetis barátaimmal. Kíváncsi voltam, ők tudnak-e bármi mást az érkező vendégről.

Astrid
-Szerintem mindenki baconös minipalacsintát eszik, és egyszerre fog elfogyni - vágtam rá faarccal, de természetesen viccnek szántam. Lehúztam a pálcikáról a soron következő gyümölcsdarabot, majd bekaptam és megettem. Közben megfordult a fejemben, hogy talán nem csak édességgel kéne tömnöm magam, mert nem lesz jó vége, de ezt ennyiben is hagytam.

Killian
Nem sokkal azután, hogy a lány elment, úgy döntöttem, összeszedem magam. Először is letusoltam, majd felöltöztem. Sötét farmer, világos ing, fél-elegáns zakó. Csak ahogy mindig szoktam, kellően hivatalosan, de mégsem vittem túlzásba. Elhatároztam, hogy lemegyek a portára, és ezt is tettem. Hivatalosan is bejelentettem, hogy vendéget várok ma, tehát ha keres valaki, nyugodtan küldjék fel hozzám. Nem szerettem volna ha akadékoskodnak a látogatómmal.

Henry
- Baconos áfonyás minipalacsinta - fontolgattam, miközben újabb gofrit emeltem a számhoz. Nevetségesen hangzott.

Asttid
-Juharsziruppal - egészítettem ki a fiút, miközben a számhoz emeltem egy banánkarikát.
Ezután még egy ideig beszélgettem Henryvel és másokkal is, majd elhagytam a rendezvényt. Ezúttal egy kisebb, de illendően drága autó jött értem, ugyanis lovagolni indultam. Út közben, a kocsiban öltöztem át és a lovasiskolánál már csizkában és kobakban szálltam ki. 
Egy órás edzés után vitettem magam haza a szállodához. Kicsit poros és lószőrös voltam, de ezen felül egész tisztán megúsztam ezúttal. A kobakomat egyik kezemben lengetve léptem be az épületbe, mit sem törődve azzal, hogy a sportfelszerelésem nem igazán megszokott látványt nyújt a haban közlekedő alkalmi vendégek számára.

Dominic
Hátizsákom lazán lógott jobb vállamon miközben becsekkoltam a hotelba. Épp csak megérkeztem a városba, alig vártam, hogy kimehessek, de előbb le akartam rakni a cuccaimat egy szobában. Ahogy körülnéztem a hotel halljában üzletembereket és gazdag párokat láttam, látszólag kicsit kilógtam, de nem zavartattam magam. Csak fizettem a szobámért, aztán el is indultam fölfelé.

Astrid
Ahogy a lift felé tartottam, megpillantottam egy fiút a recepciós pultnál. Úgy tűnt, épp most jelentkezett be a szállodába. Nem olyan volt, mint a többi vendég, de kifejezetten pozitívan értelmeztem a másságát. Alig pár pillanatig láttam,  de kíváncsi lettem rá. Még azelőtt liftbe szálltm, hogy elhagyta volna a pultot, így nem futottunk igazán össze. 
Odafent köszöntem az inasnak, majd ismét elindultam átöltözni, ma már sokadjára. Először is letusoltam, hiszen azért mégsem folytathattam a napom porosan. Mikor pedig végeztem a tisztálkodással, magamra húztam egy farmert, egy fehér alapon fekete felirattal díszített felsőt zöld pulóverrel, és egy divatos, fekete bokacsizmát.

Dominic
Bejelentkezes utan a szobamba mentem, gyorsan lepakoltam a cuccom. Csak a kardiganomat kerestem elo, aztan zsebrevagtam meg par fontosabb dolgot mielott elindultam volna korulnezni a kornyeken. Igen jol esett volna enni valami jot.
Mikor kiertem az utcara, talalomra elindultam jobbra. Az ilyen helyeken mindegy, merre mesz. Kovettem az orrom egeszen egy kellemesen kicsi es eldugott indiai etteremhez, ahova be is ultem. Eves kozben eloszedtem a magammal hozott fuzetem hogy folytassam a strategiai terv pontositasat. Meg volt egy kis vasarolnivalom.

Astrid
Otthon megebedeltem, es kozben tervezvettem a delutanomat. El akartam menni valahova, de meg nem rajzolodott ki bennem hogy pontosan mit is akarok csinalni. Megfordult a fejemben hogy ezuttal egyedul indulok el, es vegul valoban emellett dontottem. 
Eloszor beneztem a kedvenc butikomba, mivel tul koran volt szorakozohelyet keresni magamnak, ehes pedig mar nem voltam. Vettem magamnak egy nadragot, ket pulcsit es nehany felsot is. Termeszetesen nem cipeltem magammal, hanem kiszallittattam a Marinaba ahogy mindig ha vasarlas utan meg mas programom is volt. Mikor itt vegeztem, csak elindultam a varosban, szorakozasi lehetoseg utan kutatva.

Dominic
Egy műanyag szatyorral az oldalamon üldögéltem a folyó fölött átívelő hídon, mellettem kocsik húztak el a város egyik feléből a másikba igyekezve. A nap már lenyugvóban volt, lassan közeledett a horizont felé amíg én a táskámban pakolásztam. Nem sokára indulni akartam, de egyenlőre még élveztem a kilátást.

Ryan
A reptérre kocsit küldtek értem, ami egyből a hotelhez vitt. Útközben próbáltam elcsevegni a sofőrrel, de valahogy nem értettük meg egymást, szóval nagyrészt csak én beszéltem. Mikor megérkeztünk a hotelhoz még csak el sem köszönt tőlem, csak elhúzott amint kipakoltam a cuccomat. Talán nem értékelte annyira az ehető alsóneműkről tartott elmélkedésemet mint én.
A fejemre húztam a kapucnimat és besétáltam a szállodába. A hatalmas hallban kicsit elveszettnek éreztem magam, de csak erősebben markoltam a sporttáskám pántjait hogy eltereljem a figyelmemet, és megszámoltam a lépéseket a recepciós pultig.
- Ryan Ranson. Killian Wild-hoz jöttem - jelentkeztem be. Próbáltam nem elfintorodni a rám vetett pillantásoktól, és igyekeztem mihamarabb eljutni a liftig. Utáltam civilek között lenni. Minél előbb bezárhatom magam mögött az ajtót, annál jobb.

Astrid
Beültem egy bárba ahol megittam egy gyenge kis koktélt alapozásképp, de aztán odébb is álltam. Napnyugtakor elértem a hídhoz és ha már ott voltam, gondoltam egyet és elindultam a másik oldalra. Ritkán jártam itt gyalog, ezért érdekes volt csak sétálgatni miközben autók sora haladt el mellettem. Minden esetre a naplemente azért szép volt. Megálltam a korlátnak támaszkodva, nem messze egy sráctól aki úgy tűnt, szintén a hídon talált magának elfoglaltságot. Nem néztem meg igazán, nem érdekelt, de azért a jelenlétét érzékeltem.

Killian
A napot a lakosztályomban töltöttem, a laptopomon dolgozgattam, néha olvastam egy kicsit, pár órára a teraszra is kiköltöztem. 
Estefelé már vártam Ryant, felkészültem az érkezésére, mármint lelkiekben. Egyébként nem rendeztem felhajtást az érkezése körül, tudtam hogy egyikünk sem érezné kellemesen magát, ha felfújnám a dolgot. Tehát csak a bejárat közelében maradtam, ahol hallhatom ha kopog és illendő időn belül be tudom engedni.

Dominic
Ahogy ott ultem, megallt mellettem egy lany. Volt benne valami enyhen ismeros, mintha mar lattam volna, de nem neztem volna meg elegge. Lehet csak az utcan setalt el mellettem, vagy csak emlekeztetett valakire. Kevesebbert is szobaalltam mar masokkal.
- Azt mondjak, errefele nem szepek a naplementek - mondtam, mielott fele fordultam volna. - Szerintem van valami muveszi a szmogfelhot narancsra festo fenyben.

Ryan
Mikor az ajtohoz ertem, megigazitottam a taskam es bekopogtam. Ritkan kopogtam, inkabb csak benyitok helyekre, de Killian olyan ember volt, akihez nem szivesen tortem volna be csak ugy. Nem ennyi ido utan. Evek ota nem lattam mar ot, es egyike volt azoknak az embereknek, akiket még tiszteltem. Ugyhogy csak vartam, hogy beengedjen.

Astrid
Meglepetten fordultam a fiú felé, amikor megszólalt. Először azt hittem, hogy telefonál, de aztán kiderült hogy csak dilis és vagy spontán idegenekhez beszél, vagy skizo. De bármelyik legyen, még mindig jobb mint egyedül bámulni a napot.
-A városi naplemente tényleg más, de nem feltétlenül csúnyább, mint a többi. Mondjuk még nem igazán figyeltem meg a különbséget ... - szóltam hozzá a felmerült témához.

Killian
Mikor meghallottam a kopogást, letettem a könyvemet és kimentem ajtót nyitni. Ajkaim barátságos mosolyra húzódtak amikor megláttam a férfit.
-Szervusz, Ryan! Örülök, hogy itt vagy! Kerülj beljebb! - álltam el az ajtóból, hogy ne akadályozzam meg a szabad belépésben.

Dominic
Elvigyorodtam, tetszett hogy komolyan veszi a kérdést.
- Az emberek nem figyelik meg eléggé a dolgokat - vontam vállat. Szép lány volt, főleg ebben a fényben. Elgondolkodtam, vajon hol láthattam már.

Ryan
- Killian - üdvözöltem, miközben beléptem az ajtón. Elismerően néztem körül a tágas lakosztályban, mielőtt tekintetem újra a férfira esett volna. Fejcsóválva elvigyorodtam.
- Egy cseppet sem változtál.

Astrid
Erre nem valaszoltam, csak par pillanatig meredtem magam ele, az alattunk elzugo folyot figyeltem ahogy a tavolba hompolyog. Aztan ismet a fiu fele fordultam.
-Egyebkent Astrid vagyok! - mutatkoztam be elmosolyodva.

Killian
Becsuktam az ajtót és kicsit beljebb léptem, majd a vendégem felé fordultam. 
-Úgy látom, te sem - vigyorogtam vissza rá. Ritkán engedtem meg magamnak ehhez hasonló, felszabadult gesztusokat, de Ryan mellett mindig automatikusan előbújt belőlem  ez a rejtett oldalam.

Dominic
- Mit szólnál egy kalandhoz, Astrid? - mosolyogtam rá. A nap lassan eltűnt, kezdett sötét lenni. Végül is, miért ne lehetne ő a partnerem ebben ma?

Ryan
- Szóval még mindig ugyanolyan jóképű vagyok? Ne szégyelld, Killy, csak mondd ki - viccelődtem vigyorogva, miközben szórakozottan megvakargattam az arcom égett felét. Mikor is találkoztunk utoljára? Úgy két éve...Valóban nem sok minden változott azóta. A katonaságban kicsit máshogy telik az idő. Ha egyszer belekerülsz, könnyű megfeledkezni a külvilágról. Főleg ha nincs ami oda kötne. A SEAL-ekkel általában így van.

Astrid
Meglelett ez a hirtelen kérdés, de lazán fogtam fel, ahogy a dolgokat általában.
-Oké, még ilyen csajozós szöveget sem hallottam. De legalább őszinte ... - vigyorodtam el -Mielőtt bármit is mondanék, azért a nevedet elárulod? 

Killian
-A te sármoddal senki sem veheti fel a versenyt, Ryan! - tettem egyik kezem a vállára, majd elléptem mellette -Gyere, megmutatom a szobádat! Aztán muszáj lesz elmesélned, hányszor mentetted meg a világot mióta utoljára láttalak - fordultam hátra amíg ezt mondtam, majd elindultunk a vendégszoba felé.

Dominic
- Hívhatsz Dominicnak - válaszoltam elmosolyodva. Reméltem, igent mond. Társaságban sokkal érdekesebb minden, mint egyedül, és nem volt kedvem mást keríteni.

Ryan
Mosolyogva csóváltam a fejem ahogy a férfi után indultam.
- Mit szólnál ha esti mese lenne? Csak lefekszünk az ágyba és addig mesélek Ranson kapitány kalandjairól amíg el nem alszol. És nem foglak bámulni utána! Nem vagyok creepy vámpírtini - fecsegtem - Egyébként mekkora ez a lakosztály? Lesz külön fürdőm? Nem mintha ellenemre lenne a közös fürdőzés, csak tudod, nem jó dolog reggel a vécére várni.

Astrid
-Rendben, Dominic. Ha megígéred, hogy nem fogsz elrabolni és megerőszakolni, akkor örömmel veled tartok abban a kalandban! - válaszoltam, ellökve magam a korláttól. Nem tűnt közveszélyesnek a fiú, de a kaland kifejezést nem egészen tudtam értelmezni. Minden esetre talán jól fog elsülni, izgalmasnak hangzott.

Killian
-Két fürdő van, de az egyikhez fel kell menni a galériára. Szóval aki reggel lemarad a közelebbi mosdóról, annak muszáj lesz lépcsőznie - vettem fel a férfi ritmusát. Szinte azonnal igazodtam hozzá, nem zavart a fecsegése, szinte élveztem, hogy végre beszélgethetek valakivel. Mindig is kedveltem Ryant, és ilyenkor megértettem, hogy miért. Mindig pár pillanat alatt fel tudott dobni, nem is kellett erőlködnie ahhoz, hogy kirángasson a szokásos kis komfortzónámból, ahová általában bezárkóztam.
-Egyébként itt van a szobád. Az enyém pedig szemben balra ... ha éjjel rosszat álmodsz, megtalálsz!

Dominic
- Ha megígéred, hogy te sem fogsz engem - tartottam a lány felé a kisujjamat egy félmosollyal. Ezt már igennek vettem.

Ryan
- Egyszerűbb lenne egyből egy szobában aludni - motyogtam inkább magamnak. A katonaságban sok új dolgot szedtem magamra. A rémálmok is ezek közé tartoztak, de ezt nem akartam Killian orrára kötni. Igazából senkinek sem kellett tudnia róla.
Beléptem a szobába, ami nagyjából akkora volt, mint az egész SEAL lakrészünk a fiúkkal. Igényes, drága bútorozás, hatalmas ágy, egy pillanatra majdnem elakadt a szavam.
- Tudod, Killian, kevesebbért is megkaphattál volna - ejtettem egy szokásos megszólalást a férfi felé miközben ledobtam a táskám a földre.

Astrid
-Részemről áll az alku! - akasztottam össze a kisujjamat az övével, ahogy azt szokás. Innentől kezdve be volt biztosítva az aznap esti szórakozásom, és mivel még mindig meglepetés volt számomra, mi vár rám, izgatottan vártam a fejleményeket.

Killian
-Ha ragaszkodsz hozzá, alhatsz az én ágyamban is. Természetesen mellettem. Csak gondoltam, előbb felajánlom a vendégszobát, hogy ne tűnjek nyomulósnak - dőltem az ajtókeretnek kényelmesen, miközben figyeltem a férfit. Látni akartam az arcán és a gesztusain, hogy mit gondol.

Dominic
A lányra vigyorogtam és megráztam a kezünket. Ezután leugrottam mellé a járdára és a vállamra dobtam a hátizsákomat.
- Ez esetben jobb, ha indulunk. Sok dolgunk van mára - jelentettem be, és el is indultam a város északi felének irányába.

Ryan
- Ugyan, tudom, hogy úgyis ellopnád a takarót - vigyorogtam a férfira mielőtt még egyszer körbenéztem volna. - Köszönöm, jó lesz ez a szoba. Esetleg körbevezetsz a többi helyen is? Csak hogy ne tévedjek el - pillantottam megint rá. Fel akartam térképezni a helyet, hogy ne a sötétben tapogatózva kelljen eltalálnom egyik helyről a másikra.

Astrid
Követtem a fiút, mellette haladtam, de ő vezetett. Kíváncsi voltam, mit tervez.
-Hol kezdjük? - érdeklődtem mikor nem bírtam tovább. Képtelen voltam kivárni míg odaérünk, ennyi biztonságérzetre még nekem is szükségem volt. Azért egy idegennel sétálni fogalmam sincs hová egy kicsit túl sok.

Killian
-Gyere, megmutatom ami kellhet! - intettem a fejemmel kifelé, majd elléptem az ajtóból. Először csak a lakosztályt akartam megmutatni neki, és elmagyarázni hogyan mennek itt a dolgok nagyjából. A többire nem feltétlenül kellett még aznap este sort kerítenünk, az maradhatott későbbre is. De egyébként nem gondoltam, hogy a szálloda többi részének ismerete fontos lehet, a liften és a portán kívül.

Dominic
- Hány óra van? - kérdeztem, nem fordítva el a tekintetemet. Csak előre néztem, mellettünk autók húztak el, lassan elértük a híd túlsó felét ahol folytatódott a város.

Ryan
Örültem a konyhának. A katonaságnál nem gyakran volt lehetőségem főzni, pedig szerettem. El is döntöttem, hogy reggel készítek valamit. A körbevezetés alatt viszonylag csöndes voltam, legalábbis nem dőlt belőlem úgy a szó, mint máskor, de még így is folyamatosan sütöttem el a rossz poénokat és megszólalásokat. Nem is nagyon figyeltem rá, miről beszélek néha, csak hagytam, hagy fecsegjek arról ami eszembe jut. Kevés olyan ember volt, aki elviselte ezt, és Killian úgy tűnt, egyike ezeknek. Ennek örültem. Kellemesebb nem kellemetlenkedve levezetni a feszültségemet. Bár általában akkor sem zavartatom magam, ha a másik agyára megyek. Mindegy.
Lenyűgözött, mekkora a lakosztály és magamban próbáltam térképet rajzolni hozzá. Mit hol találok, mikor merre menjek. Nevezhetjük szakmai ártalomnak, de csak így éreztem magam biztonságban. Mikor már mindent láttam, visszatértünk a tágas nappaliba, és lehuppantam a kanapéra.
- Vigyázz, nehogy megtaláljon az adóhivatal. Vagy az elnök. Mit szólna, ha tudná hogy megvetted a lakosztályát? Várj, szerintem már tudja, tőle vetted, igaz? Olcsó volt, nem kellett volna rá szavaznunk... - folytattam az egyoldalú beszélgetést.

Astrid
-Hét múlt ... - válaszoltam miután előszedtem a mobilomat és megnéztem az időt. A kérdésből arra következtettem, hogy még ő maga sem tudta, hova indultunk valójában. Vagy legalábbis nem volt biztos benne, ha tudnia kellett hozzá az időt, hogy megmondhassa.

Killian
Végigvezettem a lakosztályon, viszonylag gyorsan és zökkenőmentesen. Mivel most nem szólt közbe annyiszor, egész hamar túlestünk ezen, aztán letelepedtünk a nappaliban. Én a fotelba ültem, meghagytam neki a kanapét.
-Ez a hotel nem csak egy ilyen lakosztályt rejt. Az elnöknek is van saját, meg még néhány milliárdos szupersztárnak ... jó kis hely - szóltam bele a magával folytatott beszélgetésbe, mintha én is a része lennék a diskurzusnak. Nem zavartattam magam, már megtanultam kezelni Ryant.

Dominic
- Nagyszeru. Mit szolsz egy italhoz? -kerdeztem, bar igazabol nem vartam valaszt. Csak kellett meg egy kicsit varnunk.

Ryan
- Es te melyik vagy ezek kozul? - kerdeztem a ferfit. Kozben kenyelmesen eldoltem a kanapen, ha mar ennyi helyem volt.

Astrid
-Jöhet! Csak annyira szeretnék józan maradni, hogy azért emlékezzek az este további részére is - válaszoltam a fiúnak, bár nem gondoltam hogy egyébként van választásom és nem is akartam, hogy legyen. Kezdetnek egy ital pont megteszi.

Killian
-Talán a milliárdoshoz állok legközelebb, de vannak még hiányosságaim a hírnevet illetően - feleltem, kicsit elgondolkodva a saját behatárolásomon. Reméltem, hogy a férfi nem fog mélyebben belekérdezni a témába és érdeklődni a munkámról, mivel arról nem szerettem beszélni.

Dominic
Elmosolyodtam, mulattatott a lány hozzáállása.
- Tudok egy jó helyet - mondtam, és folytattam az utat.
A part mentén mentünk, szinte végig szótlanul. Néha dudorásztam de annyira nem vagyok nagy énekes, inkább csak nem figyeltem. Nem szeretem a semmitmondó csevegést sem, úgyhogy néha random kérdéseket céloztam a lánynak. Azt akartam, meséljen egy kicsit magáról, de nem akartam rákényszeríteni. Mi a kedvenc fagyija? Szeret-e állatkerbe járni? Pepsi vagy Coca? Van-e tesója? Kutya vagy macska? Csak beszélgettünk, látszólag céltalanul, de mégis több értelme volt, mintha az időjárásról dumálnánk. És csönd sem volt, annyira, ez volt a lényeg.
Egy kis utcán aztán lefordultunk, neonfények között sétáltunk keskeny, macskaköves utcákon. Bezárt boltok, kis, gyorskajás helyek és hasonlók mellett mentünk el. Az esti levegőben cigarettafüst és a tenger távoli mégis érezhető illata vegyült a hideg kövek nedves szagával. Egy jellemtelen ajtó előtt álltunk meg, ahol előre endegtem a lányt a bárba.
Lepukkant hely volt, nem kifejezetten zsúfolt de kellemesen nem üres. A közelben dolgozó emberek gyűltek itt össze egy italra a munkaidő lejárta után. Az egyik sarokba ültünk le, nem messze a pulttól és a wc-től. Legalábbis mindkettőre jó rálátásunk volt.
- Mit hozhatok? - kérdeztem, ledobva a táskámat az egyik székre. Gondoltam, hozok italt, addig ő vigyázhat az asztalra.

Ryan
Legyintettem, mintha egy legyet hessegetnék el.
- Ha sok pénzem lenne, inkább nem akarnám, hogy az emberek tudják. Rohadt idegesítő lehet, tudod. Mikor a nyakadra járnak. De ki tudja, van akinek bejön. Mikor bármit mondasz, bégetnek a birkák hogy "beeeh" mert van pénzed szóval vagy "beeeh" vagy "neeeh"ked annyi - ezen elnevettem magam. - De ha elkezdenek ismerni, akkor már ítélkeznek is, szóval hirtelen mindenki egy idegesítő anyós meg seggfej nagybátyj lesz, és azt hiszik, az ő elvárásaik szerint kell élned. Vagy ha nem, úgy jársz, mint Harry herceg és mindenki rád fog haragudni. Basszus, az a srác nagy buli lehet. Pucéran pókerozni 'Vegasban, az valami kibaszott buli lehetett - tértem vissza újra, aztán egy fél másodperc csönd után elkezdtem röhögni a "dákó" kétértelműségén ebben az esetben.

Killian
Végighallgattam az eszmefuttatását az ismertség árnyoldalairól és őszintén szólva egyet tudtam érteni vele valamilyen szinten. Sosem akartam közismert lenni, az előbb is csak a vicc kedvéért mondtam, és mert az általam kialakított status quo-k egyikébe sem passzoltam igazán, szóval hozzá kellett tennem valamit.
-Miért érzem azt, hogy szívesen utána csinálnád? Aztán hazavinnél néhány plusz dákót emlékeztetőül a következő reggelre ....vagy hogyan is kell ezt szépen megfogalmazni - könyököltem a fotelom karfájára, hogy aztán oldalra döntve a fejem, a kezemre tudjam támasztani a halántékom. Egész jól szórakoztam már azon is ahogy ő mulattatta magát, de nem tudtam csak úgy, piszkálódás nélkül elsiklani a dolog felett. 
-Egyébkémt pedig semmi szükségem az ismertségre. Roppant fárasztó lehet. Elég, hogy van pár hozzád hasonló, remek barátom. Bőven beérem ennyivel.

Ryan
Túljátszott drámaisággal tettem a szívemre a kezem, és nagy szemekkel néztem a férfi felé.
- Killy. Mindig olyan szépeket mondasz nekem - mondtam meghatottan, mielőtt visszaváltottam az előző hangnembe, mintha mi sem történt volna. - Ja, plusz dákók. Totálisan listán van a dolog. Mármint a Harry Herceg Party, nem a dákók, ha követed - vigyorogtam. Tetszett ez a könnyed beszélgetés, ritkán volt valaki partner benne, főleg a katonaságnál. Az ottani srácokkal amúgy sem szerettem barátkozni, valahogy nem jöttünk ki túl jól. Más értékrendek, bla bla, asszem mindenkinek megvan a maga indoka amiért ezt a pályát választja, néha csak nem egyezik a nézetem másokkal.
Vajon ezt hangosan mondtam? Egy pillantás Killianre és rájöttem, hogy nem. Igaz is, dákók, most nevetünk.
Elég sokáig beszélgettünk így, össze-vissza, főleg én, de egyikünk sem várt mást. Jól éreztem magamat, és közben egyre fáradtabb és fáradtabb lettem, ahogy Killian is kezdett egyre hosszabbakat pislogni és egyre több ásítást elfojtani. Nagyon belementünk az éjszakába, de jól esett, ilyen hosszú távollét után így üdvözölni egymást (Semmi ide nem illő poén, baráti beszélgetésről van szó). És nem mintha ez lenne az egyetlen alkalmunk beszélgetni. Szóval valamikor bőven az éjszakában mindketten elmentünk aludni, mielőtt még a nappaliban ájulunk be.
Eltartott még egy ideig, mire el tudtam aludni, de mikor végre sikerült, mély, zavartalan alvás várt rám.

Killian
Egész este beszélgettünk, végig olyan komolytalanul és összefüggéstelenül, ahogy elkezdtünk. Aztán ahogy fáradfunk, egyre kevesebbszer és egyre érthetetlenebbül szólaltunk meg. A végére nem is igazán emlékszemy nem tudtam volna felidézni mikor másnap felkeltem. Mivel szinte hajnalban kerültem ágyba, magamhoz képest elég későn ébredtem. Összeszedtem magam, elvégeztem a kis reggeli teendőimet, majd közösen leültünk megreggelizni Ryannel. 
Aznap megmutattam neki a hotelt, sétáltunk kicsit a folyosókon, végigjártunk néhány emeletet, majd elhagytuk a Marinat és programot intéztünk magunknak a városban. Az ezt követő három napban elvoltunk, kicsit összeszoktunk és kialakítottunk magunknak egy napi ritmust. Általában felkeltünk, megvártuk egymást, majd együtt reggeliztünk meg. Aztán kora délutánig mindketten csináltunk amit akartunk, majd nekiindultunk a városnak. Mindig találtunk valami tennivalót és végül általában egy étteremben kötöttünk ki, ahol mevvacsoráztunk. Egyik este ezt követően ellátogattunk egy bárba, ahol szolidan ugyan, de kicsit kirúgtunk a hámból. Szerettem ezeket a napokat, a vele töltött időt. Már el is felejtettem, milyen ha az ember nem magányos.

Ryan
Sosem volt egyszerű számomra beilleszkedni a katonaságon kívüli világba, főleg nem egy olyanba, mint Killiané. Ezért voltam hálás, hogy ő nem várta el ezt tőlem. Megvolt a napi ritmusunk, megvolt a saját szféránk, és mégsem voltunk egyedül. Azt hiszem, egyikünk sem szokott túl sok társasághoz, talán ezért jöttünk ki ennyire jól.
Egyik este beültünk egy bárba, aminek nagyon örültem. Nem az éttermek ellen akarok beszélni, csak valahogy itt jobban otthon éreztem magam. Kevésbé kellett viselkedni (nem mintha ez máshol annyira zavarna). Egy pár sör után mindketten épp eléggé felvillanyozódtunk, én a szokásosnál is többet beszéltem, így mindketten még többet nevettünk. Jól elvoltunk, talán legjobban mióta megérkeztem.

Carter
Lelkesen vágtam neki a nagyvárosnak azon a napon, amikor elindultam meglátogatni egy régi barátomat, Henryt. Meghívott magához, abba a puccos, méregdrága hotelba ahol lakik. Természetesen kapva kaptam az alkalmon, jó kalandnak tűnt és rég beszéltem úgy igazán Henryvel. Vártam, hogy együtt tölthessük ezt a pár napot. És ezalatt mellesleg igénybe szerettem volna venni a segítségét egy vizsgafeladatban, de ezt még nem mondtam meg neki. 
A szálloda elé érve megtorpantam pár pillanatra. Felnéztem az épületre, elámultam azon, hogy milyen hatalmas. Aztán mikor kibámészkodtam magam, beléptem. A recepciós pulthoz mentem, köszöntem, majd megpróbáltam elmagyarázni, miért vagyok itt. Természetesen a srác nem értette a jelbeszédet, de nem estem kétségbe. Elmutogattam neki, hogy adjon tollat meg papírt, hogy le tudjam írni, amit szeretnék. Úgy láttam, kicsit szétszórt, vagy hogy is mondjam, kicsit meglephettem, mert nem kezelte túl összeszedetten a helyzetet.

Ryan
Nem maradtunk kint túl sokáig, sőt, viszonylag korán visszamentünk a hotelba. Mikor odaértünk, még mindig kellemesen bizsergette az agyamat az alkohol, de a séta a hűvös esti levegőn már kezdte kitisztítani az érzékeinket. Nem mintha egyikünk is részeg lett volna, ez most nem olyan este volt. Útközben próbáltam mélyebb beszélgetésbe merülni a patkányok hasznosságáról, de mire a hotelhez értünk már a kínai konyhát tárgyaltam meg, nagyrészt egyedül, bár Killian az egyik legjobb hallgató volt, akivel valaha beszéltem.
A bejáraton belépve a recepció felé tévedt a tekintetem. Az egész hallban csönd volt, csak egy fiatal srác és a recepciós fiú álltak ott. Az új srác mintha valamit írt volna, aztán a recepciós elé tartotta, aki kicsit zavartan olvasta végig a szöveget, majd egy fokkal határozottabb mosollyal bólintott és a telefonért nyúlt.
- Jó estét, Mr. Hart. Igen, megérkezett a vendége. Rendben, uram - hallottam a recepcióst. Észre sem vettem, hogy lelassítottunk Killiannel. - Egy perc, és itt lesz - mondta a fiúnak, kicsit túlartikulálva a szavakat. Valamiért nem tudtam rájönni, miért ilyen furcsa ez az egész jelenet.
A lift alig pár pillanaton belül meg is érkezett, még el sem értünk odáig, mikor kinyíltak az ajtók és egy másik fiatal srác lépett ki rajta, hétköznapian elegáns, látszólag túl drága ruhákban. Egyből a szőke fiú felé nézett, és rámosolygott, majd minket is elkapott a tekintete. Meglepetten felvonta az egyik szemöldökét, én pedig reflexszerűen megigazítottam a baseball sapkámat a fejemen, bár teljesen normálisan állt.
- Örülök, hogy látlak, Carter - szólt először az új fiúhoz barátságosan, felé fordulva, majd felénk nézett. - Killian Wild - mondta afféle köszönésképpen. Mintha nem tudná eldönteni, mit kérdezzen, de még ezt is a gazdag emberek eleganciájával tette. Még én sem akartam közbevágni.

Carter
Sikerült szót értenem a recepcióssal, aki már hívta is Henryt. Szóval ezen az akadályon túllendültem. Megköszöntem a segítséget, szép nagy betűkkel leírva a papírra, és rámosolyogtam a pultos fiúra, majd a lift felé léptem, ahonnan alig pár pillanat múlva előlépett a barátom. Odasétáltam hozzá, köszönésképp mosplyogva intve neki egyet, de mikor odaértem, éppen két férfival foglalkozott. Elég felszínesnek tűnt az ismerettségük az egymás felé tanúsított testbeszédük alapján, de a gazdagok már csak ilyenek. 
-Henry Hart - biccentett a fiú felé az elegánsabb, drágább ruhába öltözött férfi. Udvariasnak tűnt, de nem úgy, mint a legtöbb  kellettlen, milliárdos ficsúr, valahogy természetesebbnek tűnt az arckifejezése miközben kimondta a barátom nevét. 
-Azt hiszem, illendő lenne bemutatnom a barátomat. Az úr Ryan Ranson, régi jó barátom - olvastam le a szájáról. Közben kicsit megigazítottam a táskámat a vállamon. Azért kezdett nehéz lenni.

Ryan
Kezet fogtam a fiúval, aki közben kimérten biccentett nekem. Hasonlítottak Killiannel, mégis a fiatalabbik srác valahogy hűvösebbnek tűnt, kevésbé természetesnek. Mint akit kirakatba neveltek. Örültem, hogy ezt nem mondtam ki hangosan.
- Ő itt Carter Smith, régi osztálytársam és barátom - mutatott a szőke fiúra. Ő eddig nem szólalt meg, és még mindig nem tudtam rájönni, mit nem vettem észre.