Nakamura Művészeti Akadémia

Cody
Aprót bólintottam mintha elfogadnám hogy tényleg nincs semmi de nem nyugodtam bele a dologba. Tudtam hogy valami bántja a fiút, és rá akartam jönni hogy m az. Kinyújtottam a karjaimat a fiú felé , ölelést kérve. Engem nem érdekelt hogy a többie itt vannak, egy ölelés nem olyan nagy dolog.

Masami
Megforgattam a szemem, de azért magamhoz húztam Codyt. Még el is mosolyodtam, ahogy átöleltem, és a fiú hozzám bújt. Megnyugtató volt a karjaim közt tudni őt, mintha valamiféle biztosítéka lenne annak, hogy ő még mindig az enyém.

Cody
Kicsit megszeppenten bújtam a fiúhoz, zavart hogy valami baja van. Mondjuk az ölelés kicsit javított ezen az érzésen, kezdtem úgy gondolni hogy nem rám haragszik. De akkor mi  a gond?

Masami
Hosszabbra nyúlt az ölelés, mint azt eredetileg terveztem, de kivételesen most nem zavart. Talán még jól is jött. A rendező érkezése vetett véget a pillanatnak, ahogy becsapta maga mögött az ajtót - tudatva az érkezését és a próba kezdetét. Komoly arckifejezéséből láthattuk, hogy most nincs helye szórakozásnak. Közeleg az előadás, és nekünk is egyre komolyabban kell vennünk, amit csinálunk.

Cody
Amikor a rendező belépett, elengedtük egymást, bár én még egy nagyon gyorsa puszit adtam a fiú arcára mielőtt teljesen odafigyeltem volna.
A próba két percen belül ténylegesen elkezdődött és miután együtt bebeszéltünk, elkezdtük lejátszani a darabot, egy-egy kérdéses résznél megállva.

Masami
Volt pár jelenet, amiket többször is lejártunk egymás után, amíg tökéletesen nem mentek. Kezdtek egyre hosszabbnak tűnni a próbák, néha tényleg untam már az egészet. Pláne, hogy egész végig csak az járt az agyamban, hogy Cody szobatársa még mindig rámozdul a barátomra...Tennem kell valamit ezzel.

Cody
Mondent beleadtam a próbába hogy ne rajtam múljon egy-egy jelenet tökéletessége. A rendező nagyon hajtott minket, pár jelenetet addig próbáltunk amíg már az unalom miatt rontottuk el néhol.
Mikor végre végeztünk , fáradtan rogytam le ott ahol voltam, muszáj volt pihenem egy kicsit.

Masami
A próba végén fáradtan váltottam még pár utolsó szót a Júliát alakító lánnyal, az egyik kicsit problémásnak bizonyuló jelenetet beszéltük át még egyszer, miközben a többiek összeszedelődzködtek, és egymás után elköszöntek. Mi sem húztuk már sokáig az időt, néhány perc alatt végeztünk.
Mikor elköszöntünk egymástól a lánnyal, körbefordultam, hogy megkeressem Codyt. A színpad egyik sarkában ült, még mindig kicsit nehezen szedve a levegőt. Nem csodáltam....az ő egyik táncjelenetükkel zártunk, és szegény fiú amúgy is sokat volt ugráltatva ezen a próbán. Odasétáltam hozzá, és leültem mellé.
- Jól vagy? - kérdeztem tőle kedvesen. Valahogy irtó aranyosan nézett ki kipirult arccal és zilált hajjal. Nem bírtam megállni, hogy egy rakoncátlan tincset kisimítsak az arcából.

Cody
Amikor Masami odajött hozzám, már egészen nyugodtan tudtam venni a levegőt de még mindig kicsit fáradtnak éreztem magam a sok ugrálástól.
-Igen, jól vagyok. Csak ...kell egy kis pihenés - mosolyogtam a fiúra.

Masami
Rámosolyogtam, és hagytam, hogy a vállamnak dőljön. Jó érzés volt, de valahogy olyan természetes is. Mintha tényleg ez lenne a dolgok rendje. Ez az. Most már a te barátod. Ez valahogy olyan jól eső érzéssel töltött el, de már nem olyan hatással, mint pár héttel ezelőtt. Most már csak...természetes volt.
- Csak nyugodtan - mondtam neki elfordítva a tekintetem, és szétnézve a már üres teremben. - Van egy teljes délutánunk.

Cody
-Remek! Akkor nem baj ha egy kicsit itt maradunk? -néztem fel a fiúra, nem emelve fel a fejem a válláról. Nem volt kedvem most elmenni sehová, és mivel itt is nyugodtan lehettünk kettesben, nem is volt sürgős elhagyni a termet.

Masami
- Dehogy - mosolyodtam el. - Egyáltalán nem.
Igazából még jó is volt ott üldögélni kettesben.

Lio
Végül Dex rávett hogy arról írjunk, milyen utazgatni a nagyvilágban. Nekem nem sok személyes tapasztalatom volt, vele ellentétben, de azért el tudtam képzelni a dolgot, így belementem. Egy ideig még az udvaron próbáltunk összehozni valamit de aztán felhurcolkodtunk a szobánkba -mármint az én és a bátyám szobájába- és ott folytattuk. Dexter továbbra is olyan komor és távolságtartó volt mint eddig, de volt pár pillanat amikor úgy éreztem, kezd kicsit megnyílni, legalábbis amikor a dalról van szó, rengeteg ötlete volt, és az enyémekhez is akadt véleménye.

Yuki
Úgy döntöttem, Dexékkel tartok. Nagyon élveztem, ahogy figyeltem őket zeneírás közben, és ezt egy jó esélynek találtam arra is, hogy kicsit jobban megismerjem Dexet. Épp ezért elég sokszor közbekérdeztem...Igen, talán nem kellett volna, de nem bírtam megállni. Próbáltam csendben üldögélni és csak hallgatni, de a végén mindig Dex mellett kötöttem ki, és mindenfélét kérdeztem tőle - a zenével, a szöveggel meg ilyenekkel kapcsolatban. Lehet, hogy picit idegesítő lehettem...Ki tudja.

Lio
Egész jól haladtunk a dallal, az egyetlen zavaró momentum Yuki volt aki folyton elkezdte faggatni Dextert valamiről és ezzel csak azt érte el hogy a fiú ismét magába fordult és nem haladtunk a dallal. Amikor már nagyon úgy éreztem hogy a bátyám hátráltat minket, eldöntöttem hogy beleavatkozom a dolgokba.
-Yuki, kérlek szállj le Dexterről és hagyj minket békén! Ülj az ágyadra vagy valahova kicsit messzebb és foglald el magad! - szóltam rá a testvéremre.

Yuki
Kicsit meglepetten, de ugyanakkor sértetten néztem az öcsémre. Hiszen én nem akartam semmi rosszat. Azért engedelmeskedtem, és felkuporodtam az ágyam végébe, ahonnan a falnak támaszkodva figyeltem tovább a fiúkat. Pont jól láttam Dextert, de zavart, hogy nem beszélhetek. Végül elővettem a vázlatfüzetemet, hogy elüssem valamivel az időt. Így legalább nem volt bennem kényszer a beszédre. Csak kicsi.

Dexter
Megkönnyebbültem amikor Lio rászólt a bátyjára hogy hagyjon végre békén. Már nagyon idegesített az állandó közbekérdezéseivel és hogy nem hagyott a dalra koncentrálni. Amint eltűnt a képből, máris sokkal jobban tudtunk haladni, majdnem az egész szöveget megírtuk és pár sorhoz meglett a dallam is.