Hotel Marina

Carter
Henry kicsit oldalt állt nekem, ezért figyelnem kellett, hogy értsem mit mond. Miután bemutatott, kezet fogtam a két férfival. A zakót viselővel kezdtem, aztán köszöntem a másiknak is. Közben egy pillanat alatt végiggondoltam, hogy vajon megéri-e megpróbálnom beszélgetni velük jeleléssel, vagy kapásból találjak ki valami mást. Aztán arra jutottam, hogy mivel elég műveltnek tűnnek, teszek egy próbát. Meg amúgy is.  
- 'Örülök, hogy megismerhetem önöket' - kezdtem csak röviden. Közben tátogtam is amit mondani akartam, bár arról fogalmam sem volt, hogy adok-e ki közben hangot. Ha véletlenül tényleg beszéltem, előfordult, hogy az emberek megijedtek. Olyankor láttam az arcukon, hogy furának tartanak és nem szívesen beszélnek velem. Utáltam az olyanokat.

Ryan
Akkorát koppant, hogy talán kívül is hallani lehetett. Meglepetten pislogtam párat, mielőtt észbe kaptam volna, és válaszoltam a fiúnak.
- 'Részünkről a szerencse' - jeleltem meglepett mozdulatokkal, és egy pillanatra megfordult a fejemben hogy vajon rendben van-e, hogy Killian nevében is beszélek, de aztán inkább nem foglalkoztam vele. Nem tátogtam vagy beszéltem a kézmozdulatok mellé, valahogy a helyzet hirtelenségében megfeledkeztem róla. Hart meglepetten ráncolta össze a szemöldökét, úgy sejtettem, meglepte őt ez a fordulat.

Carter
Kicsit ledöbbentem azon, hogy ilyen választ kaptam. Nem számítottam rá, hogy tényleg beszéli a jelnyelvet valamelyik férfi, de nagyon megörültem neki, hogy mégis. A szemeim felcsillantak és mosolyogva válaszoltam máris.
-'Micsoda meglepetés! Máris kedvelek ezt a helyet. Viszont, hacsak nem szigorúan bizalmas információkat akar velem megosztani, nyugodtan beszélhet rendesen. Nekem bőven elég, hogy megérti amit mondok' - jeleltem el. A szemem sarkából láttam a másik ismeretlen férfit, aki kíváncsian figyelt minket, és a kicst meglepett Henryt is. Szegény barátom nem beszélte tökéletesen a nyelvemet.

Ryan
- 'Sokkal viccesebb így nézni az arcukat' - jeleltem el könnyedén, és széles vigyor ült ki az arcomra. Úgy tippeltem, rajtunk kívül egyik férfi sem ismeri a jelnyelvet eléggé, ami halvány izgatottsággal töltött el, mint a kisgyerekeket a pukipárna.

Carter
Ezen elnevettem magam. Szimpatikus volt a férfi, már most kiderült hogy nem olyan karótnyelt, mint amilyenre az első pillanatban számítottam.
-'Igaza van. Folytathatjuk még egy darabig' - mosolyogtam vidáman, mikor abbahagytam a kuncogást. Láttam, hogy a tarsaságunk másik két tagja összenéz. Biztos voltam benne, hogy fogalmuk sincs, mi ilyen vicces. És ez még viccesebbé tette őket.

Henry
Csak tanácstalanul néztem a jókedvű, néma diskurzust. Egy kicsit bosszantott, hogy a barátom ilyen jól elvan egy vadidegennel, főleg azért, mert nem értettem, miről beszélgetnek, de mégsem neheztelhettem rájuk, főleg ha láttam, hogy Carter jól érzi magát.
Killianre néztem, ő meg rám, és hasonló tanácstalanságot láttam a tekintetében, mint ami bennem volt.
- Micsoda meglepetés - mosolyodtam el aztán, udvarias, kimért könnyedséggel próbálva oldani a pillanatnyi feszültségemet. - Ritkán találkozunk olyannal, aki ismeri a jelbeszédet - fordultam az idegen férfihoz.

Killian
Összemosolyogtunk Henryvel majd én is Ryan felé fordultam.
-A meglepetés rám is érvényes. Fogalmam sem volt, hogy tudsz ilyet - néztem rá egy kicsit kérdőn. Kíváncsi lettem volna, hogy mikor vagy hol tanulta ezt.  
Azon már meg sem lepődtem hogy másodperceken belül megnevettette a fiút, tőle ez várható volt. 

Carter
Megkönyörültünk a többieken, eddigi beszédpartnerem szóba állt velük. Viszont hamarosan jeleztem Henrynek hogy mindjárt leszakad a vállam és szeretnék végre felmenni lepakolni. Együtt szálltunk be a liftbe mind a négyen.

Ryan
- Tele vagyok meglepetésekkel, Killian - kacsintottam a férfira, aztán együtt elindultunk a lifttel fölfelé. Útközben meséltem valamit valami régi szobatársról aki rohadt ideges lett, ha nem hagytuk aludni, szóval egy társammal megtanultunk jelelni hogy így is vitatkozhassunk vagy valami ilyesmi. Igazából csak kitaláltam valamit, de nem ez számít. Amíg beszéltem, végig jeleltem is, szinte oda se kellett figyelnem rá. Talán egy kicsit lelkesebb voltam, mint indokolt, meglehet, az alkoholtól. Előbb szálltunk ki, mint a másik két srác, szóval gyorsan elköszöntünk tőlük, aztán már vissza is értünk a Killian lakosztályába.

Killian
Nem sokkal azután, hogy beléptünk a lakosztályba, megszabadultunk a cipőinkfől és a nappaliban telepedtünk le. 
-Szimpatikis neked az a fiú? - kérdeztem meg könnyed hangnemben. Olyan furcsán viselkedett a liftben, még magához képest is. Habár talán az alkohol miatt volt, egyrészt amiatt amit ő ivott meg, másrészt pedig azért amit én.

Carter
Miután elköszöntünk, mi tovább lifteztünk, egészen fel. Elgondolkodtam rajta, hogy még sosem voltam ilyen magasan. Henry lakosztályába érve leesett az állam. Tudtam, hogy puccos lesz, de akkor sem láttam még ilyet. Látványosan elképedt arcot vágtam, és a barátom felé fordultam. Ezzel viccelni akartam, de az is közre játszott, hogy így tudtam legkönnyebben kifejezni felé a véleményem. Aztán a táskámra mutattam, miközben tekintetem kérdővé vált. Nem tudtam, hova tegyem ezt le és örültem volna, ha megmutatja.

Ryan
Először nem tudtam eldönteni, kire gondol, végül kizárásos alapon úgy döntöttem, a szőkére értelmezem a kérdést.
- Mint kisgyereknek a szomszéd új kutyája - legyintettem ahogy hátradőltem a kanapén. Nem mintha kutya lenne vagy ilyesmi, gondoltam, aztán ez egy fölösleges gondolat volt. - Csak nem féltékenykedünk? - viccelődtem jókedvűen. Éreztem, hogy nemsokára bealszom, már így is nehéz volt nyitva tartanom a szemem, de ez nem befolyásolta a beszélőkészségemet.

Henry
Jókedvűen elnevettem magam a fiú eltúlzott meglepettségén, nem éreztem magam olyan feszélyezve a helyzet miatt, mint más emberekkel. Carter mindig valahogy más volt, mellette nem éreztem úgy, hogy különösebb kivételezést érdemlek, amit a többi osztálytársunk mindig kötelességének érzett, pusztán a pénzünk miatt. Talán azért, mert Carter is utálta, ha ezt éreztetik vele, mármint a kivételezést. Részben emiatt barátkoztunk össze.
- Gyere, megmutatom a szobád - intettem magam után mosolyogva, mikor a táskájára mutatott. Gondoltam, hagyom hogy lepakoljon, aztán körbevezetem, ha szeretné.

Killian
Szusszantam egyet, de csak mert egy pillanatra összemosódott előttem a világ, és majdnem spontán elaludtam. Aztán viccelődve folytattam tovább. 
-Hogy ne lennék féltékeny? Már napok óta tart a kapcsolatunk, lassan eljön az idő mikor rámunsz és lecserélsz - mosolyogtam rá. Talán valahol mélyen egy kicsit tényleg féltékeny voltam, de csak mert fogalmam sem volt róla, miről beszélgettek a néma fiúval. 

Carter
Követtem Henryt a számomra kijelölt szoba felé és közben lelkesen nézelődtem a lakosztályban. Még sosem jártam ilyen fényűző helyen, szóval bőven volt mit néznem. Már most élveztem hogy annyi időt itt tölthetek és kapásból találtam egy csomó remek fotótémát. Nagyon kíváncsi voltam a kilátásra. Ez a gondolat egészen felcsigázott. 
A szobába érve csak leraktam a táskámat, nem is foglalkoztam semmivel, mármint a szoba lenyűgöző berendezésén kívül. Csillogó szemekkel körbenéztem majd Henry felé fordultam és eltátogtam hogy Wow!, aztán megkérdeztem, hogy körbevezet-e .

Ryan
Engedtem a kísértésnek és hagytam, hogy lecsukódjanak a szemeim. Álmos vigyorral hallgattam a férfi visszavágását.
- Igaz is. Itt az ideje egy fiatalabb és szebb feleséget találnom, nem igaz? - ugrattam a férfit.

Henry
Széles mosollyal bólintottam a fiúnak, aztán kértem, hogy kövessen. Végigsétáltam vele a lakosztályon, megmutattam a szobákat. A konyhában megmutattam, mit hol tartok, a fürdőszobákban hagytam, hadd nézegesse meg az akváriumot és a pezsgőfürdőt, a lakosztály saját bárjában pedig mindkettőnknek töltöttem egy pohár kólát. Szóval mindenhol körbevezettem. Utoljára hagytam a nappalit, mert úgy gondoltam, ez fog legjobban tetszeni neki. Ahogy beléptünk, egyből a túlsó falra esett a tekintetünk. A falra, ami teljes egészében üvegből épült, tökéletes rálátást biztosítva így a tengerpartra, ami most földi égboltként tükrözte a csillagokat az ablakokban világító fényekkel. Ez a fal uralta az egész helyiséget, a visszafogott, elegáns bútorzat úgy lett tervezve, hogy ne vonja el a figyelmet a panorámáról. Várakozó mosollyal néztem a fiúra, kíváncsi voltam a reakciójára.

Killian
Úriemberhez, sőt, talán férfihoz nem méltó hanyagsággal dőltem oldalra és feküdtem a fotel karfájára. Hirtelen nagyon álmos lettem.
-Mondjuk szőkét? - kérdeztem, egy cseppet neheztelően, majd mielőtt túlságosan elkényelmesedtem volna, felegyenesedtem és felálltam, majd két viszonylag kíméletes mozdulattal megváltam a cipőimtől. Máris sokkal jobban éreztem magam. Levettem a zakómat is és az egyik karomra hajtottam.

Carter
Az egész lenyűgöző volt. Tényleg. Viszont a legnagyobb meglepetést a nappali okozta. Kilátást akartam? Most megkaptam! Nem találtam a szavakat, képtelen voltam reagálni, csak álltam ott, leesett állal és bámultam a panorámát. 
Aztán éles váltással, lelkesen mutogatni kezdtem, hiába tudtam, hogy Henry nem érti. De tulajdonképpen nem is mondtam semmit amit úgy fomtos lett volna megértenie, a lelkesedésemet pedig érezhette ettől függetlenül.
-'Muszáj lesz itt képeket csinálnom! Erről az egészről és rólad is! Te leszel a modellem!' - mutattam és tátogtam egyszerre. Azt hiszem, beszéltem is közben, éreztem ahogy rezegnek a hangszálaim, szóval talán egész értelmesen kommunikáltam.

Ryan
- "Gentlemen Prefer Blondes" - idéztem fel az ikonikus film címét és elnevettem magam. - Nem mintha úriember lennék. Vagy valaha is lettem volna - folytattam, mielőtt a férfira pislogtam. - Azért nem kell egyből vetkőzni, Killy, tudod, hogy értettem - viccelődtem.

Henry
Mindig meglepett, mikor Carter beszélt, csak olyankor csinálta, mikor nagyon izgatott lett. Zavartan elmosolyodtam, ahogy hallgattam őt, sokkal inkább amiatt, amit mondott, és nem a nehezen artikulált beszédért. Emiatt nem mosolyogtam volna meg.
- Biztos vagy benne, hogy engem akarnál modellnek? Nem vagyok túl jó benne - nevettem föl megvakargatva a tarkómat. Ritkán kellett fényképezőgép előtt pózolnom, általában csak lekaptak neves eseményeken, vagy rendezvényeken mosolyogtam más befolyásos emberek és gyerekeik mellett. Egyszer kétszer már voltam újságban, ahol rendesen modellt kellett ülnöm, de mindig kicsit feszélyezett a helyzet. Persze tudtam, hogy ez másról szól, és a barátom képeiben sokkal jobban bíztam, mint a névtelen fotósokéban, mégis váratlanul ért a kérés.

Killian
-Gondoltam, ha megmutatom, mit készülsz elhagyni, akkor átgondolod a dolgot. Viszont  ha ennyire nem hat meg a látvány, akkor nehéz szívvel bár, de önként átengedlek a szőkéknek - fordultam felé ismét. Gondolatban már az ágyamban feküdtem, és ezt szerettem volna valósággá tenni, szóval lassacskán idejét láttam elköszönni Ryantől a mai napra.
-És most, ha nem bánod, én elmegyek aludni. Ha gondolod, utánam jöhetsz, elférsz az ágy alatt. Jó éjszakát! - búcsúztam, majd hátat fordítottam és a szobám felé indultam.

Carter
Elmosolyodva léptem közvetlenül mellé és a szemeibe néztem.
-'Tökéletes modell leszel. Minden adottságod megvan hozzá' - mondtam neki biztatásul. Most nem beszéltem hangosan, túltettem magam az izgatottságon és most már csak meg akartam győzni a fiút, hogy legyen a modellem.
-'Ígérem, nem lesz nehéz!' - tettem még hozzá.

Ryan
- Ma este veled lesznek nedves álmaim - néztem fejjel lefelé a férfi után, aztán mikor eltűnt, még ott feküdtem egy darabig. Elgondolkodtam, hogy talán a kanapén kéne aludnom, de aztán erőt vettem magamon, és inkább elmentem lezuhanyozni. A víz kitisztította a fejem ahogy a zuhany alatt állva halkan énekelgettem. Nem maradtam sokáig, gyorsan megtörölköztem és követve Killian példáját én is elmentem aludni. Úgy éreztem, ma nyugodt estém lesz.

Henry
Zavartan nevettem, de aztán megadóan bólintottam.
- Ha ilyen szépen kérsz - csóváltam a fejem viccelődve. - De csak neked. Nehogy elterjeszd. Még a végén ezzel is elkezdenek zaklatni - sétáltam oda az egyik fotelhoz és ledobtam magam. Kényelmesen hátradöntöttem a fejem, és a fiú felé néztem, hogy ő is nyugodtan üljön le.

Killian
A szobámba mentem, levetkőztem és azonnal ágyba bújtam. Ezúttal a reggeli fürdés mellett döntöttem, már nem volt energiám kivárni a soromat és letusolni. Ráadáaul egyébként is mindig sokkal jobban esett egy reggeli zuhany, mint egy esti. Mindig felébredtem tisztálkodás után, és nem tudtam utána aludni.
Felvettem a pizsamámat, majd lefeküdtem és elhelyezkedtem az ágyban. Kényelmesen az oldalamra fordultam, lehunytam a szemem és néhány perc múlva már aludtam is. 

Carter
Értettem a fiú jelét, és szót is fogadtam neki. A kanapén helyeztem kényelembe magam, éppen szemben a csodás panorámával. Máris azt tervezvettem, milyen képeket fogok készíteni itt, minden napszakban meg akartam örökíteni a kilátást. Olyan gyönyörű volt! Teljesen elkápráztatott, egyszerűen tökéletes témát adott egy fotósorozathoz.
-'Van programunk holnapra?' - kérdeztem meg Henryt mikor rájöttem, hogy nem egyedül vagyok. Majdnem el is felejtettem a fiút, néhány pillanatra sikerült teljesen kizárnom a külvilágot, teljesen akaratlanul.

Henry
- Arra gondoltam, sétálhatunk egyet a környéken - ajánlottam föl. Nem volt kifejezetten nagy program, de úgy gondoltam, Carter értékelné a tengerpartot és úgy általában ezt a városrészt. Kellemes, szép környék volt, sok látnivalóval, és a fiú szemszögéből talán, sok fotózni valóval. Gondoltam, ez jó első napi program lenne.

Carter
Mosolyogva bólintottam, így beleegyezve a programba. Tökéletes.
-'Vihetek gépet is, ugye?' - kérdeztem meg a számomra nyilvánvalót. Úgy terveztem, hogy a nap minden szakában hurcolom magammal a fényképezőgépemet és random pillanatokban fotózgatom Henryt. Így neki sem lesz megerőltető a modellkedés és én is a lehető legéletszerűbb képekből rakhatom össze a projektemet. Nem szerettem, ha valami be van állítva és túlságosan mű. Mindig a természetességre törekedtem a fotóimmal, ha magam választhattam meg a témát.
-'Amúgy majd járunk ilyen puccos vacsorákra is meg minden?' - érdeklődtem, mivel hirtelen eszembe jutott, hogy a fiú élete alapjáraton kicsit más lehet mint egy átlagemberé. Kíváncsi voltam, hogy mikyen gyakran vannak ilyen programjai. A gépes kérdést pedig egyértelműnek tartottam, arra választ sem vártam.

Henry
- Nem muszáj, ha nincs kedved - nevettem fel finoman miközben megráztam a fejem. - Igazából én se rajongok értük, csak nekem tudod, muszáj - húztam el a számat viccesen az utolsó szónál. De igaz volt, és amúgy sem akartam ilyesmikkel untatni Cartert. Nem vártam el tőle, hogy unalmas , puccos programokra jöjjön el velem, amikor tudtam, hogy nem kimondottan az ő világa. De azt se akartam, hogy úgy érezze, egyedül van, ezért meghagytam neki a választás szabadságát. Így a legmegfelelőbb.

Carter
-'Kíváncsi vagyok, hogy milyenek ezek  a partyk vagy mik. Egyre biztos elmegyek veled' - válaszoltam erre lelkesen. Mivel még sosem volt részem ilyesmiben, egyszer midenképp ki akartam próbálni. Aztán, majd meglátom, hogy elviselhető-e vagy sem és ennek fényében döntök a további rendezvényeken való részvételemről, ha már kaptam választási lehetőséget.
-' És mi a helyzet a környéken a rendes szórakozóhelyekkel?' - érdeklődtem tovább. Az igazi bulilehetőségeket viszont komolyan fel akartam térképezni, mindenképpen. Biztos voltam benne, hogy ezen a környéken úgy igazán ki lehet rúgni a hámból. Csak azt nem tudtam, hogy Henry mennyire partner ebben.

Henry
Zavartan megdörzsöltem a tarkómat.
- Őszintén? Nem igazán tudom - válaszoltam őszintén és közben kínosan mosolyogtam. Ez van, ha az embernek nincs ideje rendes életet élni. - Úgy tudom, a part körül vannak jó helyek, de bevallom, nem igazán szoktam arra járni. Tudok egy két club-ról, de még sosem voltam bent - néztem bocsánatkérően a fiúra. Nem arról volt szó, hogy nem vonzott volna ez a fajta szórakozás, egész egyszerűen csak sosem volt igazán opció. Ennyi ember között, nem privát helyeken, valahogy elképzelhetetlen lett volna hogy rendesen szórakozhassak. Nem itt, ahol mindenki ismerte a nevem, és ahol még talán számítottak is volna rám.

Carter
-'Kár. De nem baj, majd kitalálunk valami mást' - mosolyogtam a fiúra, mikor megmondta, hogy nem igazán szokott bulizni. Nem akartam ráerőltetni, még a végén miattam vette volna a szájára a sajtó vagy ilyesmi és azt nem akartam. Megleszek én technozene és ivászat nélkül is. 
-'Az úszással hogy állsz?' - tettem fel a következő kérdést. Már azóta érlelődött ez, mióta megmondta, hogy holnap lemegyünk a partra. Mondjuk abban nem voltam biztos, hogy jó idő lesz, de arról a rengeteg vízről azonnal az úszás jutott eszembe.

Henry
- Remélem, hoztál fürdőgatyát - vigyorogtam a fiúra. Igen, a tengerpart jó ötlet. És a hotelnek is volt saját uszodája, bár azt ritkábban látogattam. Nem mintha a partra olyan gyakran jártam volna, inkább csak....Vétek lenne kihagyni, ha van hozzá társaság, nem igaz? Mostanában egyébként is gyönyörű idő volt. - Ha akarod, akár holnap lemehetünk - ajánlottam fel jókedvűen. Egészen megjött a kedvem a strandoláshoz.

Carter
Azonnal felderült az arcom, még az előbbinél is jobban. Reméltem, hogy ebbe beleegyezik és nem kellett csalódnom. Vidám vigyorral bólintottam rá az ajánlatára.
-'Ha már úgyis megyünk, nem lenne értelme kihagyni a fürdést!' - válaszoltam. Már magamban tervezgettem hogy milyen jó képeket fogok tudni csinálni a fiúról a parton. A fények, a víz, és Henry fürdőgatyában. Jobb nem is kell.

Henry
- Igaz - nevettem, majd az órámra pillantottam. Megszokott gesztus volt, amit igyekeztem kerülni barátok között, de már álmos voltam. Nem is csoda, elég késő volt már. Elnyomtam egy ásítást.
- Viszont ha holnap fel akarunk kelni, én lehet lefekszem - néztem Carterre bocsánatkérően, ami elég fölöslegesnek tűnt. Még minidg nem tudtam levetkőzni a fölösleges udvariasságot barátok közelében sem. Talán nem volt elég gyakorlatom a témában.

Carter
-'Rendben. Késő van, menjünk aludni!' - helyeseltem mikor szólt, hogy elmenne aludni.
-'Ki megy előbb fürdeni?' - kérdeztem meg aztán, mivel azért letusolni még szerettem volna. Kicsit álmos voltam, az utazás is kifárasztott és egyébként sem voltam mostanában túl kipihent. Sok dolgom akadt a suliban, több projekten dolgoztam egyszere, néha éjszakába nyúlóan, tehát már igazán szükségem volt egy kiadós pihenésre.

Henry
- Menj csak, én majd reggel lezuhanyzom - legyintettem neki ahogy kikászálódtam a fotelból. Elcsigázottnak éreztem magam, és minél előbb ágyba szerettem volna kerülni. Hosszú volt ez a nap. - Mindent megtalálsz, igaz? - néztem a fiúra barátságosan. Azért nem hagytam őt csak úgy ott.

Carter
Bólintással jeleztem, hogy feltalálom magam egyedül is. 
-'Nyugi, megoldom!' - mosolyogtam a fiúra, majd felálltam -'Jó éjt!' - köszöntem el, majd elfordultam a fiútól és a szobámba indultam, hogy összeszedjem a fürdéshez szükséges dolgokat. 
Maga a fürdőszoba teljesen ámulatba ejtett, még ha Henry már mutatta is a kis túránk során. Először is hatalmas volt. Ezen felül pedig még sosem láttam ilyen szép fürdőt, maximum netes képeken. Simán el tudtam volna képzelni hogy ott lakjak a fürdőkádban. Viszont most inkább sietősre vettem a dolgot és miután kicsodálkoztam magam, csak letusoltam. Azért fáradt voltam már, szerettem volna ágyba kerülni. 
Apropó, ágy. Mikor belefeküdtem, azt hittem, elveszek benne, olyan hatalmasnak tűnt. Viszont legalább olyan kényelmes is volt. Puha párna, selymes takaró ...mint egy álom. Esküszöm, hogy nem haszonlesésből látogattam meg Henryt, de ezt nem lehetett nem élvezni. Másnap reggel nem is akartam felkelni.

Henry
Másnap mikor fölkeltem nehezen győztem meg magam hogy kikeljek az ágyból, de a végén mégis sikerült. A fürdőszobában megmostam az arcom, hogy kiűzzem az àlmot a szememből, aztán mivel Carter még nem jött ki a szobájából, telefonáltam a szobaszervíznek hogy hozzanak föl nekünk reggelit. Amíg megérkeztek, felöltöztem. Egyszerű, könnyű anyagú fehér inget vettem föl, aminek lazán feltűrtem az ujját, és a melegre tekintettel térdig érő sötétkék nadrágot.  Kicsit megigazítottam a hajam, de általában nem sok gondom volt vele, úgyhogy mire megérkezett a szobapincér, már el is készültem. Carter is valamikor ilyenkor jött ki.

Carter
Korán kelő típus voltam, most mégsem sikerült elhagynom az ágyat a megszokott időben. Újra és újra megpróbáltam visszaaludni, mindig csak a másik oldalamra fordulva kényelmesen betakaróztam és tovább élveztem a körülményeket. Nagyon sokáig húztam a dolgot, és ezalatt csak egyre fáradtabb meg nyűgösebb lettem, de végül rávettem magam arra, hogy kimásszak az ágyból. Úgy-ahogy felöltöztem, majd kissé kócosan és összeszedetlenül de kimentem Henryhez, aki már kész reggelivel várt. Ásítva integettem neki.

Henry
- Jó reggelt - mosolyogtam az ásítozó fiúra. - Hogy aludtál? - kérdeztem az étkező egyik kényelmes székén ülve, miközben épp kitöltöttem magamnak egy csésze kávét. - Kávét, teát? - vontam fel kérdőn a szemöldököm és az asztal mellett álló zsúrkocsira böktem, amin nagy halomban álltak a friss croissant-ok, gyümölcsök, lekvárok és mindenféle gyümölcslevek, kakaó, kávé és tea. Nem tudtam, mit kér majd a fiú.

Carter
-'Kakaó van?' - lépkedtem oda a fiúhoz. Egyelőre nehezemre esett jól artikuláltan tátogni, szinte minden szónál majdnem beleásítottam a mondandómba. Nem teljesen jutott el az agyamig hogy a fiú két dolgot is felajánlott, de kakaót nem, nekem akkor is muszáj volt utána kérdeznem a kedvenc reggeli italomnak amit most megkívántam. Kezdtem kételkedni abban hogy én ma használható leszek, inkább visszafeküdtem volna abba a csodálatos ágyba.
-'Amúgy ...-itt elengedtem egy ásítást- még sosem aludtam ilyen jól. Nem akartam felkelni' - válaszoltam az első kérdésre is, így utólag.

Henry
Jókedvűen mosolyogva hallgattam a fiút amíg töltöttem neki egy bögre kakaót és elétoltam.
- Kényelmes az ágy, igaz? -nevettem őszintén. Én is imádtam a hotel kényelmét, és legfőképp a mindig friss ágyneműt, ami minden este kellemesen illatozva várt.

Carter
Erre már csak bólogattam miközben fogtam a kis bögrémet. Gondoltam, ez egyszerűbb lesz neki is , mint szájról olvasni. Megkóstoltam a kakaót. Néhány pillanatra lehunytam a szemem, hogy kiélvezzem az ízét. Igazán finom volt, ebben sem csalódtam. Mikor leengedtem a bögrét, ismét Henryre koncentráltam. Nem akartam lemaradni róla, ha esetleg valamit mondani akart nekem. Az illetlenség lett volna.

Henry
- Arra gondoltam, sétálhatnánk a városban amíg felmelegszik az idő, aztán lemegyünk a strandra - vetettem fel a fiúnak két korty között. A nap már most is kellemesen nyárias volt, de még nem az az izzadztó hőség, ami csak dél körül kezdődött. Úgy gondoltam, addig kihasználhatnánk az időnket egy rövid városnézésre a part mentén.

Carter
-'Tetszik ez a terv' - helyeseltem majd elvettem egy croissant-t a zsúrkocsiról és elkezdtem falatozni. Nem voltam kifejezetten éhes, de jól esett ez a pár falat. Párhuzamosan ettem a péksüteményt és szürcsölgettem a kakaómat. Aztán gondoltam egyet és löttyintettem egy kis kávét is a bögrémbe, beláttam, hogy szükségem van a koffeinre. Mivel kicsit félálomban voltam, rám egyáltalán nem jellemzően, kivételesen nem csacsogtam végig a reggelit, jó volt, hogy nem kellett annyira figyelnem és elmerülhettem a gondolataimban. Vártam a városnézést, biztos voltam benne, hogy sok érdekes dolgot fog nekem mutatni a fiú, de egyelőre még nem sikerült összeszednem magam. Kicsit el is bambultam.

Henry
Viszonylag csöndben telt ezután a reggeli, mindketten hagytunk a másiknak időt felébredni. Miután mindketten összekészültünk, pont akkor léptünk ki az ajtón, mikor a szobalány megérkezett takarítani. Széles mosolyát udvariasan viszonozva köszöntöttem, ahogy elmentünk mellette, aztán a hotel előtt jobbra fordulva, gyalog indultunk útnak. A fürdőruhánkat egy fekete hátizsákban vittem, a törölközőkkel együtt, amíg Carter a fényképezőgépével kattogott, én pedig kényelmesen végigvezettem őt a reggeli enyhe időben a part menti városrészen. Kellemes volt, nem túl meleg idő, de már érezni lehetett a délután hőségét a levegőben. Egy sétálóutcában beültünk egy kedves, utcaszéli étterembe, ahol mindkettőnket meghívtam egy-egy frissítő, hideg koktélra. A nap ekkor már kezdett igen magasan járni. Úgy döntöttünk, nem ülünk be ebédelni, mert még nem voltunk annyira éhesek, inkább csak útközben vettünk egy-egy szelet trapizzino-t egy olasz street food standnál, már közel a strandhoz.

Carter
Az induláskor még egy kicsit kómás voltam, de nagyon hamar felébredtem a friss levegőn. Az utcán előkaptam a fényképezőgépem és mindent megörökítettem ami megtetszett. Henryről is készítettem pár jó fotót séta közben, néha olyan pillanatokban amikor nem is számított rá. Így lett pár képem amin a fiú épp mutat valamit, vagy kicsit megfeledkezve magáról megigazítja a haját. Ezek nagyon tetszettek. 
Aztán beültünk egy étterembe, ahol ittunk egy-egy koktélt. Az italokat is lefényképeztem, mikor még hozzájuk sem nyúltunk és a végén is, amikor csak a poharak maradtak. Nagyon élveztem, hogy ennyi érdekes téma került elém és nem bírtam ki, hogy mindent alaposan dokumentáljak. Az ebédet lerendeztük egy street food standnál, mivel egyikünk sem volt túlzottan éhes. Én személy szerint még azt sem tudtam megenni amit ott kaptunk, szóval csak cipeltem magammal a strandig majdnem a felét. Erre az időre a gépemet is félre kellett tennem, csak használaton kívül lógott a nyakamban.

Henry
Óriási tömeg fogadott minket a strandon, de nem is számítottam másra. Csak intettem Carternek hogy kövessen, és elindultunk a part mentén. Emberek, hullámok és sirályok hangja keveredett a partmenti éttermekből kiszűrődő zenével, a tenger sós illata a naptejjel együtt pedig a gyerekkoromat idézte fel, mikor még együtt jártunk nyaralni. Mindenütt napozó emberek, napernyők, játszó gyerekek és a strandon mászkáló árusok között vágtunk át, a partrész széle felé tartva. Közben üres helyet keresve pásztáztam a partot, ami igen nehéz feladatnak bizonyult. A végén azért nem kellett csalódnom. A strand egyik étterme előtt terült el az a pár napernyővel teletűzdelt, kellemes rész, ami egyfajta íratlan VIP szekcióként működött, mi ide tartottunk. Jól ismertem az étterem embereit, mosolyogva köszöntöttek, mikor megláttak, és egyből mutatták, melyik napernyő alatt találok nyugodtan helyet. Széles mosollyal visszaintettem nekik, aztán Carterrel együtt lepakoltuk a cuccunkat és átöltöztünk az öltözőkabinokban. A homok kellemesen forró volt a talpam alatt, ahogy elindultunk a víz felé.

Carter
Nehezen találtunk helyet, de addig is elnézelődtem a parton. Tetszett a hely nyüzsgése, hogy mindenhol láttam az életet és a vidámságot. Szívesen lefényképeztem volna, de egyelőre elpakoltam a gépemet és nem vettem elő menet közben.
Végül tökéletes kis "tábort" találtunk, véleményem szerint nem véletlenül. Sokat elárult a fogadtatás amiben Henryt részesítették a közeli étterem dolgozói.
Miután lepakoltunk, elmentünk átöltözni. Vidáman lépkedtem vissza a cuccainkhoz miután végeztem, hogy lepakoljam a ruháimat. Aztán mivel már úgyis ott voltam, mégis előszedtem a fényképezőgépemet mert nem bírtam ki. Henry kicsit lehagyott, így sietnem kellett utána. Mikor beértem, megfogtam a vállát és rámosolyogtam ahogy felém fordult. Le akartam fotózni amíg nem vizezte össze magát, de ezt a szándékomat egyelőre titokban tartottam. Viszont arra rájöttem, hogy mielőtt bemegyek a vízbe, még vissza kell vinnem a gépemet hogy biztonságba helyezzem a táskájában. Nem akartam, hogy vizes legyen és tönkremenjen.

Ethan
Pár nap alatt kiderült, hogy nem állok helyt a konyhán, de nem penderítettek ki, csak átraktak máshova. Szerencsémre üresedés támadt a londinerek közt, így oda kerültem. A hallban rohangáltam, csomagokat hurcoltam fel-le, néha meg csak beállítottak az ajtóba, hogy fogadjam a vendégeket. Jobban szerettem a pörgős napokat, amikor volt mit csinálni, és nem maradt időm unatkozni meg gondolkodni. Kedveltem a munkát, sosem bírtam ha egy helyben kellett ácsorognom tétlenül.
Ma a délelőttöt változatosan töltöttem, kezdésképp segítettem egy kiköltözőnek, aztán elszaladtam a közeli tisztítóba az egyik bent lakó hölgy ruháiért, amiket aztán fel is vittem neki. Ezután megmutattam pár új vendégnek a szobáját még ebédszünet előtt. Amikor az utolsó feladatommal is végeztem, lefelé indultam a földszintre a lifttel. Amíg vártam hogy elérjük a földszintet, kicsit kifújtam magam. Azt terveztem, hogy elugrom valahova ebédet szerezni még mielőtt lejár a szünetem.

Henry
Felvont szemöldökkel néztem a fiúra és a kezében tartott fényképezőgépre.
- Fotózz nyugodtan, ha gondolod - mosolyogtam rá finoman, bár nem éreztem szükségesnek az engedélyadást. Elvégre, már megbeszéltük hogy azt fotóz, amit akar. Elmutattam a víz felé. - Én bemegyek, oké? Megtalálsz majd.

Carter
Mosolyogva bólintottam és hagytam, hogy bemenjen a vízbe. Én kényelmesen leültem a parton és figyeltem Henryt, közben néha kattintgatva a fényképezőgépemet amikor úgy láttam, hogy megfelelő a pillanat. Mondjuk viccesebb lett volna, ha kicsit akciódúsabb a közeg, de nekem így is megfelelt. Egész jó képek készültek.

Henry
Jól éreztem magam a parton, a víz is kellemes volt, és Carterrel is jól elvoltunk. Végre több időnk volt beszélgetni, aminek örültem. Jó volt felidézni régi viccket és elbeszélgetni róla, kivel mi történt mióta legutóbb láttuk egymást. Csak alkonyatkor kezdünk összepakolni, hogy visszamenjünk a hotelba. Útközben még megálltunk egy étteremben vacsorázni, ami kicsit elhúzódott. Későn értünk vissza a Marinába, nagyon jó hangulatban. Másnap egy reggelire voltam hivatalos, ahova sajnos nem vihettem magammal Cartert, de reméltem, hogy nem bánja. Egy ideig még beszélgettünk, aztán mindketten elmentünk aludni.

Carter
Röviden összefoglalva nagyon jól telt a kis kiruccanásom első napja. A kezdeti lendület után végül mégis elraktam a fényképezőgépemet és csatlakoztam Henryhez a vízben, ha már strandon voltunk. Egy ideig úsztunk, aztán tartottunk egy kis pihenőt a parton, majd újra bementünk a vízbe és így tovább, egészen estig. Örültem, hogy olyan volt, mintha nem is lett volna úgymond szünet a barátságunkban. Ugyanúgy tudtunk beszélgetni és viccelődni mint a gimiben, mintha semmi sem változott volna azóta. 
Későn értünk haza, és mivel a fiúnak másnap reggel dolga volt, egész gyorsan el is mentünk aludni. Megértettem, hogy vannak programjai ahova nem mehetek vele, és nem is akartam rákényszeríteni magam, tehát egyszerűen megbékéltem a helyzettel.
Másnap korán keltem, és mivel örültem annak, hogy sikerült emberi időben felébrednem, vissza sem feküdtem, inkább felöltöztem és csak úgy elindultam sétálni. Természetesen a fényképezőgépemmel. Sokkal korábban indultam el a partra mint tegnap, ilyenkor a környék egy más arcát mutatta, amit szintén megörökítettem. Úgy terveztem, hogy majd valamelyik étteremben fogok reggelizni, de mikor elindultam, még nem voltam éhes.

Ryan
Hajnalban kelni és lemenni edzeni olyan szokás volt, amit belém neveltek, és úgy tűnik, akkor sem tudtam kijátszani, mikor épp szabadságon voltam. A biológiai órám nem hagyta.
Kibújtam az ágyból és felhúztam egy laza edzőnadrágot, szürke pólóval és egy egyszerű baseball sapkával, a szokásos tréningruhámat. A katonaságnál is ebben edzettünk minden hajnalban.
Persze nem bántam annyira, hogy most is mindig felébredtem. Szerettem hajnalban kimenni a friss levegőre, mikor még mindenki alszik, és futni egy pár kört. Kicsit kitisztította a fejemet, legalábbis amennyire lehetett. Elfutottam a part mentén, aztán a strandon visszafelé, laza tempóban, élvezve a néptelen tengerpartot. Senkivel nem futottam össze (haha, szóvicc), csak a strandon láttam meg egy másik koránkelőt. Fényképezőgéppel sétált a homokon, láthatólag elsőre nem vett észre. Ismerős volt, de elsőre nem tudtam hová tenni. Ahogy közelebb értem, próbáltam rájönni, hol láthattam már.

Carter
Miután felfedeztem az utcákat, kimentem a partra, ahol a vizet tanulmányoztam. Csináltam pár képet, de inkább csak nézelődtem. Teljesen más volt ilyenkor, amikor teljesen kihalt volt még minden. 
Egészen elvarázsolt a látvány, csak akkor vettem észre a kocogó férfit, amikor már egészen közel járt. Automatikusan emeltem fel a fényképezőgépem és csináltam róla egy fotót, majd vigyorogva integettem neki, mivel addigra felismertem. Az a férfi volt, akivel a múltkor a hallban találkoztunk. Kíváncsi voltam, hogy ő emlékszik-e rám.

Ryan
Mikor intett nekem, egyből beugrott a srác. Széles mosollyan intettem vissza ahogy kozelebb érve lassítottam. Vidáman áltam meg mellette, kicsit izzadtan, a cipőm tele homokkal, de egyébként teljesen jól.
- Hali. Nem gondoltam hogy bárkivel összefutok - nevettem, és közben egyből jeleltem is, mit mondtam, szinte gondolkodás nélkül. Szinte reflex volt.

Carter
Felismert és ennek örültem. Az pedig már csak egy plusz jó érzés volt, hogy jelelt is már az elején, látszólag reflexszerűen. Kedves volt tőle, hogy így megkönnyítette a dolgomat.
-'Hát mégis. Nem maga az egyetlen korán kelő. Gondoltam, fényképezek egy kicsit' - válaszoltam jelelve, a figyelmet a nyakamban lógó gép felé irányítva.