New baroque kingdom

Akkor most hivatalosan is szeretnék segítséget kérni az én kis projektemhez, mivel egyedül nem bírtam vele. 

Tudjuk, miről van szó, de csak illendőségből néhány szó a lényegről:
-a szerep a barokk Franciaországon alapuló, viszont nem valós helyszínen játszódik
-a legszűkebb arisztokrata társadalom életéből szeretnénk képeket bemutatni
-nagyjából minden megengedett, a kifelé mutatott szigorú szabálykövetés valójában  igen laza erkölcsöket takar, mindenkinek vannak piszkos kis titkai, amiről igazából mindenki tud, de úgy tesznek, mintha nem így lenne
-a főbb események a királyi udvarban, a főváros szélén elterülő hatalmas kastélyban és az ahhoz tartozó birtokon játszódnak, de minden nemesnek vannak saját földjei/vidéki kastélyai/"igazi otthona" , ahová kedvük szerinti gyakorisággal elutazhatnak 

Azt hiszem, ezek a fontosabb dolgok, ezeket is csak azért írtam le, hogy ne maradjon üres ez a mező...


Jó szórakozást, remélem, hogy legalább egy ideig elég izgalmas lesz

Josephine
Este volt, már egészen későn, a nap rég lenyugodott. Meg sem tudtam volna mondani, mióta tart a sötétség, hiszen amint szürkülni kezdett odakint, a szolgák meggyújtották a különböző tartókban elhelyezett és a helyiségben szétszórtan elhelyezett gyertyákat, amelyek derengő fénye megőrizte számunkra az alkonyat sejtelmes hangulatát. A zene lágyan szólt, elég hangosan ahhoz, hogy a táncolni vágyók jól hallják, ahhoz pedig elég halkan, hogy kényelmesen lehessen mellette beszélgetni. 
Odakint voltunk, az üvegteremben. Ez az épület a kertben foglalt helyet, a virágágyások és sövénnyel keretezett apró járdák közt, és arra volt hivatott, hogy akkor is élvezhessük a természet közelségét, ha odakint már gyűlnek a rovarok, vagy épp esik az eső. Nos, ez utóbbi most elkerült minket, az égbolt tiszta volt, felnézve tökéletesen lehetett látni a csillagokat a tiszta üvegmennyezeten keresztül. Az egész rendezvénynek tökéletes volt a hangulata, én nagyon élveztem. Egy kicsit táncoltam néhány férfival és Marie Reine-vel is, aki csak egy kis noszogatás után volt hajlandó a parkettre lépni, pedig angyalian táncol. Úgy szerettem azt a lányt, mintha a sajátom, vagy legalább a kistestvérem volna, sokat beszélgettem vele, és már számtalanszor próbálkoztam meg azzal, hogy eloszlassam a kétségeit a közelgő esküvőjét illetően. Úgy éreztem, egyre bátrabb, bár nem voltam benne biztos, hogy ez tényleg így van. 
Miután a lányt elkísérték aludni -hiszen még fiatal az egész éjszakán át tartó mulatozáshoz- , beszélgettem a nővéremmel. Neki nem volt sok kedve ehhez, de valamilyen érthetetlen oknál fogva nem ment el aludni. Ő már csak ilyen, megszoktam tőle. Csak azt nem értettem, miért nem próbálja meg élvezni. 
Végül Lune Rosette is elhajtott, nem tűrte, hogy szolidaritásból ácsorgok ott mellette, amikor látta rajtam, hogy szívesen táncolnék még. Nos, ebben csak annyit tévedett, hogy addigra jobban vonzottak a finom harapnivalók és különleges italok, amelyeket egyfolytában körbe hordoztak közöttünk és amelyekkel egy egész asztal volt zsúfolásig teli.
Egy süteménnyel és egy pohárral a kezemben húzódtam az egyik üvegfalhoz és néztem a kertet. Mivel egy dombon voltunk, tökéletesen ráláttam a virágültetvényekre még ilyen fényviszonyok között is.

Ambroise
A mulatság... annyira nem izgatott. Persze részt vettem rajta, ez természetes volt, de nem igazán vettem ki a részem a jóból. Az idő nagy részében egy padon ültem és figyeltem a táncolókat, esetleg beszélgettem azokkal, akik megfordultak körülöttem. Hewett sokáig mellettem ült, vele hosszan elbeszélgettem, mégsem hagyhattuk ott azt a helyet. Túl korán semmiképp sem. Mikor senki nem figyelt, összefűztük az ujjainkat és úgy ültünk ott a padon. Ezt felettébb romantikusnak találtam, ám nem maradhattunk így végig. A fiúnak táncolnia kellett a feleségével, és néhány másik hölgyet is megforgatott. Egyszer engem is rávettek a táncra, ám én csupán illendőségből mentem bele ebbe a dologba. Nem szerettem táncolni, Hewettel ellentétben, akiről tudtam, hogy még ha úgy is tesz, mintha szívesen ücsörögne velem egész éjjel, jobban élvezi a táncest valódi lényegét.
Már rég lenyugodott a nap, amikor végül eljött a pillanat. Csupán egész nagy távolságból néztünk össze titkos kedvesemmel, és ő egy egészen aprót biccentett a kijárat felé tánc közben, de én ennyiből is tudtam, mit kell tennem. Felálltam és kerülve a feltűnést, kisétáltam. Az ajtóhoz legközelebb eső sövényfal mögött vártam meg őt, immár tényleg izgatottan az este folytatása miatt. Nem okozott csalódást, néhány perc múlva felbukkant és hamar rám is talált. A bokor takarásában magamhoz húztam egy csókra, majd megfogtam a kezét és beljebb vezettem a labirintusban. Ott egy viszonylag félreeső helyen telepedtünk le, egy kis padra. Ő az ölembe ült, én pedig átkaroltam a derekát és csak hallgattam, ahogy az elmúlt óráról mesélt. Igaz, láttam, ahogy táncolt, viszont nem tudhattam, kivel miről beszélt, így most ezt is megosztotta velem. Én pedig türelmesen hallgattam, néha belekérdeztem, és olykor kissé megfeledkezve magamról egy-egy lágy csókot adtam a nyakára míg ő elmondott mindent, amit akart.

Louis
Mindig is szerettem a táncos esteket, jól éreztem magam a társaságban és a zenében. Sokat táncoltam, több hölgyet is megforgattam a parketten, de titkon csak egy arcot követett a tekintetem. Egyszer sem tévesztettem szem elől Josephine őrgrófnőt. Vártam, hogy megfelelő alkalmam nyíljon a közelébe menni, de vagy őt, vagy engem tartottak fel mindig az est vendégei. Mikor végeztem egy sokadik tánccal, az ablak mellett üldögélve pillantottam meg a hölgyet, és kaptam a tökéletes alkalmon. Könnyed lépésekkel sétáltam oda mellé, ujjaimat a hátam mögött lazán összekulcsolva.
- Gyönyörű a kert ma este, nem igaz? - szóltam halkan, de épp elég hangosan ahhoz, hogy a terem moraja ne nyomja el a hangomat. Nem néztem le rá, csak az üvegben tükröződő képünkön láttam, hogy észrevett, mire finoman rámosolyogtam.

Josephine
Már megettem a süteményemet és az italom is fogyóban volt, amikor a hátam mögött felbukkant valaki, aki meg is szólított. Az üveg visszatükröződésében pillantottam fel a férfira, és azonnal elmosolyodtam, ahogy felismertem. 
- Valóban az. Van kedve velem nézni? - kérdeztem, nem fordulva felé, továbbra is csak közvetetten, az ablakon keresztül figyelve őt. Kedveltem az őrgróf társaságát, egyike volt azon kevés férfiaknak, akiket minden zavar nélkül invitáltam meg a társaságomba. A poharamat finoman tartottam minkét kezemmel az ölemben, a szépen megmunkált üveg talpa alig érintette a szoknyám anyagát, ügyeltem rá, hogy minden mozdulatom tökéletesen kecses maradjon. Még egy poharat sem foghattam meg úgy, mint valami pórnépből szalasztott fehércseléd.

Louis
- Örömmel - foglaltam helyet egy finom mosollyal a hölgy mellett. Nem tudtam nem megfigyelni, milyen finomság rejlik a tartásában, egészen a legkissebb mozdulatáig. Mint mindig, most is megragadott ez a kisugárzása.
- Jól telik az estéje? - kérdeztem barátságos, társalgó hangon. Oldalra pillantottam, megszakítva ezzel a tükörképeink szemkontaktusát, hogy a lány enyhén rózsás arcára nézzek. Igazán bájosan festett ma este.

Josephine
Apró, de annál vidámabb mosollyal néztem a férfira, aki immár mellettem ült. Beláttam, hogy itt volt az ideje befejeznünk a tükörkép-játékot. 
- Csodásan. Ezek a bálok mindig tökéletesek - adtam meg a válaszom a kérdésre, amelyet feltett nekem. Mindig is imádtam ezeket a kis rendezvényeket, annyi lehetőséget rejtettek magukban. Általában feltaláltam magam. 
- És ön hogy érzi magát ma este? - érdeklődtem kedvesen, majd míg a feleletre vártam, lassan a számhoz emeltem a poharamat és belekortyoltam az italba. Természetesen mindeközben továbbra is a legmélyebb figyelemmel voltam a férfi iránt, nem sértettem volna meg olyan illetlenséggel, hogy meg sem hallgatom igazán a válaszát.